Nehéz helyzetbe kerültem: mivel legjobb barátnőm a Lányiskolában maradhatott, ráadásul az iskola közelében laktam, nagyon nem akartam a másik, ismeretlen iskolába járni. Ennyi év után már bevallhatom, sikerült megoldani a dolgot: barátnőmék „befogadtak”, bejelentkeztem náluk és több éven keresztül ott „laktam” (a szomszédos utcában). Nem teljesen szabálykövető dolog volt ez, de így legalább – több osztálytársnőnkkel együtt – öregbíthettük az iskola jóhírét, hiszen jó tanulók voltunk…
Szita Eszter tanítónénivel, akit nagyon szerettünk
Hogy miért éppen ezt találták ki a helyzet megoldására? Ki tudja. Volt még egy kis probléma az osztályban: a hozzánk érkezett fiúcskák közül elsősorban az egyik – még a nevére is emlékszem – tetszett minden kislánynak. Ezt tanárnénink gyorsan észrevette, hiszen mindenki azt akarta, hogy mellette üljön. A megoldás kézenfekvő volt: gyakran ültette új helyre újdonsült osztálytársunkat, mindig leányka mellé, hogy mindenki elégedett lehessen…
A nagykapun mentünk be az iskolába, a mostani bejárat, ahol a postára is jártunk, nem létezett. A nagykapuval szembeni épületrész, ahol ma az Ébner köz van, többfunkciós volt: ott főztünk gyakorlati órán és tanári lakást is magában foglalt. A hosszú udvaron pedig kipróbálhattuk, hány másodperc alatt érünk a végére.
Iskolakezdés és a tanítás befejezésének idején nagyobb gyerekek tárcsával állították meg a forgalmat a templom mellett, mert akkor még nem volt közlekedési lámpa. Így egy-egy csoport biztonságban átkelhetett a kövesúton. Persze a forgalom sem vetekedhetett a mostanival!
Az első emeleti nagyteremben színpad állt, ott voltak az előadások és farsangi mulatságok Hauser igazgató bácsi szigorú felügyelete alatt. Később a színpadból tanári lett, a tantermekben való gimnasztikát pedig felváltotta az elkészült tornaterem, amely a mai PostART hosszú épületébe került öltözőkkel együtt.
Rajzórán, rajzszakkörön gyakran kitelepedtünk az utcára és megpróbáltunk megörökíteni egy-egy budaörsi utcarészletet. Mennyire másképp nézett ki akkor Budaörs!
Bár kedves olvasóink sok mindenre emlékezhetnek még azokból az időkből – már aki akkor éppen iskoláskorú volt -, de beszéljünk magáról az épületről, Budaörs egyik meghatározó épületéről is, hiszen az elmúlt években mintha nem találná a város ennek a „Zichy-kastélynak” a megfelelő szerepet.
A budaörsi oktatás története röviden (a mostani Egyes Számú Iskola – Hársfa utca, az uszodával szemben – honlapjáról idézünk)
Budaörs történetéből ismerjük, hogy a település egy időben teljesen elnéptelenedett.
Az 1700-as évek elején (tavaly volt 300 éve! a szerk.) német családok települtek be, s így ismét élettel teli, virágzó faluvá vált Budaörs. Az ideköltöző családok hosszú távra rendezkedtek be, s így a templom megépítésével egy időben iskolát is építettek. Azt, hogy pontosan hol volt ez az iskola, nem lehet tudni, de feltételezhető, hogy az Esze Tamás utcai épület (ma Szent Benedek Iskola, a szerk.) helyén állt.
Maga az iskola egytanítós volt. Mivel ekkortájt az ország többi iskolájában is vallástant, olvasást és írást tanítottak, feltételezhető, hogy ezek voltak a fő tantárgyak. Az iskolába járás nem volt általános, erről tanúskodnak a régi anyakönyvek. A tanév is rövidebb volt a mainál, általában 6 hónapig tartott, s május elején megtartott vizsgával zárult.
1884-ig együtt jártak a fiúk és a lányok. Azonban a falu kezdte kinőni az iskoláját… a leányiskolát az Irgalmas Nővérek működtették Halik Paulina vezetésével. A századfordulóra ez is kevésnek bizonyult, hiszen az egyre növekvő gyermeksereg számára kevésnek bizonyult a 4-4 tanterem, mellyel a két iskola (fiú és lány, a szerk) rendelkezett. Ezért a lányiskolához 3, a fiúiskolához 4 tantermet építettek. A fiúiskola igazgatója ekkor Clementis László volt.
A 2. világháború után a magyar tannyelvű oktatáshoz az egyházközség megvásárolta a mai Árpád u. 6. szám alatti házat, s ott egy tanteremben kezdték meg a tanítást.
1946 sorsdöntő változást hozott. Ekkor kitelepítették a magyarországi németeket, s az iskolák elnéptelenedtek. Az iskolát államosították, s az addigi igazgató, Szakály Mátyás lemondott. Utóda Havasi Ferenc lett. Nemsokára azonban ismét egyházi kézbe került az intézmény, s ennek az igazgatására Weber Mihályt kérték fel. A budaörsi sváb lakosság helyét kezdték elfoglalni az országból idesereglett családok, s így a tanulói létszám egyre nőtt.
1948-ban a felekezeti iskolákat államosították. A fiúiskola tanárai így is vállalták a tanítást, a lányiskola tantestülete azonban nem. Így a két iskolát egyesítették, melynek igazgatója Weber Mihály lett. A tantestületben lévő feszültségeket azonban nem tudta feloldani, ezért helyette Lakatos Gyulát nevezték ki. Ő sem töltött itt sok időt, 1949-ben már Révész Béla igazgatott.
Egy év után őt váltotta Fátyol Jenő. 6 év múlva a minisztérium Bandur Aladárt nevezte ki az iskola élére (rá biztosan sokan emlékezünk! a szerk.), de úgy, hogy közben Fátyol Jenőt nem mozdította el az állásából. Így az a furcsa helyzet állott elő, hogy egy iskolának két igazgatója volt egyszerre. Ismét kettéválasztották az iskolát, s a fiúiskolának Bandur Aladár, a lányiskolának Fátyol Jenő lett az igazgatója. Az előbbi lett az 1. Sz. , az utóbbi a 2. Sz. Általános Iskola.
1957-ben Hauser József (ő volt az én igazgatóm is 8 éven át) követte Fátyol Jenőt egészen 1973-ig, a nyugdíjazásáig, amikor a két intézmény ismételten Bandur Aladár vezetése alá került. Az ő igazgatói működése alatt kezdődött el a német nemzetiségi nyelv oktatása. 1963-ban egy új épülettel gazdagodott a budaörsi oktatás a Rózsa utcában. Ez tette lehetővé, hogy gimnáziumi oktatás is induljon Budaörsön. (Én is ide jártam 1968-72. között)
Így 1973-ban 5 épületben (Esze Tamás u., Rózsa u., Béke tér, Árpád u., Kamaraerdő) folyt a tanítás 100-nál is több pedagósussal. 8 párhuzamos osztály is működött, pedig a lakótelep akkor még csak tervben létezett. Az iskola akkori neve: Általános Iskola és Gimnázium, Budaörs.
Később a gimnázium önálló épületet kapott (ez ma az Illyés), s levált az anyaintézményről. Ahogyan kezdtek kinőni a földből a házak a lakótelepen, két új iskolát is építettek.
A Béke téri épület (mostani Templom tér) egyre rosszabb állapotba került, s a község akkori vezetése úgy gondolta, nem érdemes felújítani, s eladta az épületet a postának. Helyette épített egy modern épületet hatalmas tornateremmel. Ezt ma Kesjár Csaba Általános Iskolának hívják. Az addig a Rózsa utcában működő testnevelés tagozatos gyerekek kerültek oda. Ebben az időszakban indult az ének-zenei tagozat Koroknai Jenőné igazgatás alatt. (Forrás: elsoiskola.hu)
És így tovább…
A Budaörs Lexikon (Grósz András és Filipszky István munkája) pontosabb információt ad a Templom téri épületről:
„A Leányiskola 1883-ban különült el a Fiúiskolától; a község az oktatási intézmény helyéül egy régi, még a 18. században épült Zichy-család uradalmi épületét építtette át, miután a Korona Uradalomtól megvásárolta.
Az épületrendszer valószínűleg kovácsműhelyből, juhistállóból, gazdasági épületekből és kasznárlakásból állt. 1884-ben a Szent Vince-rend Irgalmas Nővérei vették át a Leányiskolát, s bár igazgatója a mindenkori plébános volt, a tényleges vezetést a zárdafőnöknő végezte. Ebben az épületben kapott elhelyezést az Irgalmas Nővérek zárdája is. A növekvő gyermeklétszám miatt 1905-ben három tantermet alakítottak ki, újabb tanári állásokat hoztak létre. A tanítás nyelve a magyar és a német volt.
Az iskola épülete alatt hatalmas kettős pince húzódott, amely 1944/45-ben óvóhelyként szolgált. A második világháború alatt az iskola több belövést is kapott, itt volt a Wehrmacht ruharaktára is elhelyezve. 1948 nyarán a Leányiskolát, egyházi fenntartású lévén, államosították, így az Irgalmas Nővérek nem vállalták a munkát…”
Az 1980-as években az akkori Béke téri, ma Templom téri épületben megszűnt az oktatás és átalakítások után a helyén a Posta kezdett működni, majd egy évig helyet adott az OTP-nek is.
Ezután, egészen máig tartóan, az egymást váltó képviselő-testületek nem tudtak egyetértésben kialakítani olyan funkciót a főépületnek, amely kellően kihasználná annak tereit és méltó lenne egy ilyen gazdag, egyre növekvő városhoz, mint Budaörs (csak néhány ötlet: művelődési ház, könyvtár, képtár, kiállítóterem (gondoljunk csak a csodálatos gobelinekre – ki tudja, merre sínylődnek…), filmklub, egyéb.
A Szent Tarzíciusz Egyesület, majd később velük együttműködve Selmeczi Ágnes az épület hátsó, hosszú szárnyában létrehozott egy kulturális színteret, a PostART-ot, amely láthatóan a mai napig is kedvelt szórakozási, művelődési, kikapcsolódási helye lett a budaörsieknek.
De a főépület és a hatalmas pince igazából kihasználatlan. Mikor lesz már végre érdeke Budaörs városatyáinak, hogy törődjenek ezzel az örökölt lehetőséggel – mindannyiunk javára?
SzK
