A kultúra fogalma nagyon összetett, és jelenti a népmesék, mesék, versek, regények világát, de ugyanakkor a játékokét, mondókákét is, a szépművészetet is, az épületek, szobrok, festmények világát, a nyelvet, a színházat, az olvasottságot, a magyar hagyományokat, a családod, a barátaid, osztálytársaid viselkedésmódját, világszemléletét, gondolkodását, az őseid öltözködési örökségét, de azt is, ahogy napjainkban az általad csodált emberek öltözködnek, a magyar kulináris hagyományokat, azt a sok-sok fantasztikus találmányt, amelyet a magyar tudósok találtak fel, vagyis mindaz, amit a szűkebb és tágabb magyar társadalmi környezeted közvetít feléd, amit a magyarság teremtett eddigi léte folyamán.
Már gyerekként különböző közösségekhez tartozunk. Családba születünk, majd kezdetben az óvodai, és iskolai közösség tagjai vagyunk, mely később bővül baráti és egyéb közösségekkel. A közösség nemcsak biztonságot ad, hanem fontos eleme az identitásunknak. Minden gyerek annak az országnak a kultúráját is elsajátítja, amelyikben él. A Magyarországon élő gyerekek a magyar kultúrát ismerik meg, ennélfogva a magyar kultúra magyarságuk elengedhetetlen eleme.
A magyar kultúrához való kötődés biztosítja a magyar közösséghez való tartozást, ami nagyon fontos, mert biztonságérzetet nyújt, hogy nem vagyunk egyedül.
1844-ben Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere megzenésítette a Himnuszt. 1903-ban merült fel először, hogy az Erkel Ferenc által megzenésített Kölcsey-mű legyen a magyar nemzeti himnusz. Ezt a kezdeményezést akkor hivatalosan elutasították, de ennek ellenére a megzenésített Himnusz egyre népszerűbbé vált. Végül az 1989. évi XXXI. törvény 36. paragrafusa fogalmazza meg a hivatalossá tételt, melyet a 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény I) cikke is tartalmaz: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”
A Himnusznak szobra is van Budakeszin. A kilenc méter hosszú és négy és fél méteres alkotáson a Himnusz teljes szövege olvasható. A szobron még 23 harang található, mely segítségével ünnepnapokon a Himnusz hangzik el, vasárnaponként pedig a déli harangszó hallatszik.
Bűvös kocka, szaloncukor, Hollókő Ófalu és környezete, ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, Túró Rudi, komondor, csárdás, tarhonya, tárogató, tiszavirág, Kodály-módszer, magyar huszár – a közös bennük: mind magyar hungarikumok sok más magyar örökséggel együtt. Mind a magyar kultúra csúcsteljesítménye, érdekessége, melyek nemcsak a magyarságot, de az egész világot gazdagítják. A hungarikumok lehetnek tárgyak, szellemi termékek is, mint a Kodály-módszer, vagy tudományos felfedezések is. Fellelhetők a természetben is hungarikumok, melyek jellegzetesen csak hazánkban fordulnak elő. Ezek megcsodálására sokszor messze földről jönnek látogatók. A hungarikumok egyediek és pótolhatatlanok, ezáltal feladatunk védeni és megőrizni őket, hogy az utánunk következő generációk is gazdagodjanak általuk.
Január 22-én, a magyar kultúra napján országszerte, a nem Magyarországon élő magyarok lakta helyeken is, számos előadásra, rendezvényre kerül sor. Ezek a műsorok sokszor a gyerekekhez szólnak, hiszen ki ne szeretne játszani, játszva tanulni, a magyar kultúrát megismerni a magyar népmesék, népi játék vagy a klasszikus és kortárs magyar irodalom, filmek, előadások által. Ugyanakkor ez egy különleges alkalom a szórványban élő magyar gyerekek számára, hogy tovább gazdagodjanak a magyar kultúrával és erősödjenek magyarságukban.
E naphoz kötődően több díj kiosztására sor kerül. Ilyen többek között az Apáczai Csere János-díj, Brunszvik Teréz-díj, Karácsony Sándor-díj, Kiss Árpád-díj, Németh László-díj, Szent-Györgyi Albert-díj
A magyar kultúra napjának megtartásáról 1988. december 29-én döntöttek. A döntést követő hónapokban, 1989 januárjában szerveztek először a szóban forgó jeles naphoz kötődő eseményeket. Bár csak 1989-ben tették hivatalossá a magyar kultúra napját, de ifjabb Fasang Árpád zongoraművész, a későbbi kulturális diplomata már 1985-ben érvelt a magyar kultúra napjának bevezetése mellett: „Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
Egy ilyen jelentős nap gondolatiságának megértéséhez fontos tisztában lenni a megemlékezésnek alapot adó Himnusz történetével is. A mű először 1828-ban jelent meg Kisfaludy Károly Auróra nevű lapjában Hymnus címmel. A megjelenés nem tartalmazta a kéziraton olvasható „a Magyar nép zivataros századaiból” alcímet. 1844-ben pályázatot írtak ki a vers megzenésítésére, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg. A megzenésített művet először a pesti Nemzeti Színház mutatta be, az első nyilvános előadása pedig 1844. augusztus 10-én volt az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán. 1903-ban merült fel először, hogy az Erkel Ferenc által megzenésített Kölcsey mű legyen a magyar nemzeti himnusz. Jóllehet, ez a kezdeményezés akkoriban hivatalosan elutasításra került, az alkotás törvényi rendelkezések nélkül is egyre népszerűbbé vált. Végül az 1989. évi XXXI. törvény 36. paragrafusa fogalmazza meg a hivatalossá tételt, melyet a 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény I) cikke is tartalmaz: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”
De mit is értünk magyar kultúra alatt? Szatmáry Zoltán Széchenyi-díjas magyar reaktorfizikus szerint „minden, amit a magyar emberek létrehoztak. Amíg tehát magyarok élnek a földön, a magyar kultúra fennmarad – mondaná az ember. Csak rajtunk múlik, tényleg fennmarad-e.” A kultúra fogalmáról különböző korokban, különböző módon gondolkodtak az emberek, és manapság sincsen pontos meghatározása a fogalomnak. „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.” Kodály Zoltán nagybecsű gondolata szervesen kapcsolódik a magyar kultúra napjának szellemiségéhez. Csányi Vilmos, Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár Ironikus etológia című művében a következőképpen foglalja össze a kultúra mibenlétét: „A közös kultúra tulajdonképpen egyfajta nyelv, egy titkos szövetség tagságának igazoló szimbóluma, a felnőtt ember legértékesebb tulajdona.”
Major Edit
Forrás:jeles napok
