Ennek tekintetében nem is kezdődhetett volna jobban a mérkőzés, hiszen csapatunk már az első félidő elején, Ádám Martin révén megszerezte a vezetést. Nem sokkal a magyar találat után, szinte az első lehetőségét sikerült a bolgár csapatnak gólra váltania, és ezzel kiegyenlítenie a találkozó állását. Az első játékrész végéhez közeledve a bolgár csapatból Valentin Antov megkapta második sárga lapját, aminek köszönhetően emberhátrányba került a hazai csapat. A szünetet követően a mérkőzés állásához hasonlóan a létszámok is kiegyenlítődtek, mivel Kerkez Milos is a kiállítás sorsára jutott. A találkozó második játékrésze ezután csendesen csordogált tovább egészen addig, amíg a mérkőzés hajrájában a bolgár csapat, a megítélt büntető értékesítésével meg nem szerezte a vezetést. Ekkor úgy tűnt, hogy a Montenegró elleni vasárnapi mérkőzésen kell majd válogatottunknak kiharcolni az Eb-re való kijutást – ám a magyar válogatott ismét megmutatta, hogy mekkora szíve is van ennek a csapatnak, és a mérkőzés hosszabbításának utolsó pillanatban, az utolsó Szoboszlai Dominik beadásából sikerült kiegyenlítenie a találkozó állását, és ezzel a 2-2-es döntetlennel a magyar válogatott egyenes ágon kijutott a 2024-es Németországban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra
A CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
1. MAGYARORSZÁG | 7 | 4 | 3 | – | 13–6 | +7 | 15 |
2. Szerbia | 7 | 4 | 1 | 2 | 13–7 | +6 | 13 |
3. Montenegró | 7 | 3 | 2 | 2 | 8–8 | 0 | 11 |
4. Litvánia | 8 | 1 | 3 | 4 | 8–14 | –6 | 6 |
5. Bulgária | 7 | – | 3 | 4 | 5–12 | –7 | 3 |
fotó: http://mlsz.hu