Színes programmal készült erre az alkalomra a Jókai Mór Művelődési Ház. A szüleikkel érkező gyerekek figyelmét először az elkülönített parkolóban lévő állatsereglet kötötte le. A bátrabbak lovagolhattak a pónin, vagy simogathatták a ficánkoló kiskecskéket.
Az udvarban a Kenderkóc Játszóház ügyességi játékokkal fogadta a kicsiket. Lehetett kukoricát darálni, készségüket kipróbálni, vagy a parányi babakonyhában tevékenykedni. Nagyon tetszett a gyerkőcöknek. A kukoricadarálót fáradhatatlanul tekerték.
10 órakor a színpadon a Ciráda zenekar kezdte meg a műsorát. A zenekar legfőbb céljának tekinti, hogy a magyar népzenét és magát a magyar néphagyományt minél szélesebb körben megismertesse Nagyon kedvesen felhívták a merészebb gyerekeket a színpadra és bevonták őket is a produkcióba.
Sokan várták már Az állatok nyelvén tudó juhász című bábelőadást az Aranyszamár Bábszínház előadásában. A játék a jól ismert népmesei elemeket sűríti vásári köntösben, helyzetkomikumokkal fűszerezve. A különleges bábok, azok élénk mozgása, az előadók hangjátéka, az akusztikus hatáselemek lekötötték a kicsik figyelmét is.
A színpadon a Szélrózsa Néptáncegyüttes táncbemutatója is sikeres volt.
Mindeközben a folyosón a bolhapiac kirakodóvására csábította a gyerekeket. A mézeskalács sütésen nem csak formázni, hanem kóstolni is lehetett.
Kedves gyermekmunkák érkeztek a „A kedvenc magyar népmesém” címmel meghirdetett rajzversenyre. A legjobban sikerült alkotások láthatók a a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban.
Kipirult arcú, vidám gyerekek távoztak szüleikkel, nagyszüleikkel a rendezvényről.
Fotó:JMMH
s.k.