Egy verőfényes októberi szombat délelőttön indult a csoportos megtekintés a Budaörsi Repülőtéren. Sok érdeklődő volt – az viszont nem derült ki, hány volt közülük budaörsi illetőségű. Rengeteg érdekes adatot megtudtunk és fantasztikus információkkal gazdagodtunk a bejárás során. Köszönet érte lelkes vezetőnknek.
A budaörsi egy közel 90 éves repülőtér, amely egykor az ország kapujának számított és a maga korában az egyik legmodernebb terminálépülettel és Európa legnagyobb hangárával rendelkezett. Egy mai szemmel is megaberuházás volt, amely rekordidő – 155 nap – alatt készült el.
A 30-as évek második felében Budaörs volt az ország nemzetközi kapuja. A Bauhaus Terminál nemcsak gyönyörű volt, hanem korszaknyitó is: számos olyan újszerű megoldást alkalmaztak itt, amire másutt még nem volt példa. Csak néhány ezekből: az utasokat egészen a bejáratig autóval lehetett hozni, ahol neoncsöves előtető várta őket – a csarnokba belépve máris leadhatták csomagjaikat, amelyeket csúszda továbbított az alsó, repülési szintre – belépve a fogadócsarnokba, az üvegfalon át azonnal szemükbe ötlött a repülőtér zöld gyepe és a hegyek – az érkező és induló utasok el voltak különítve, stb.
Az épületben működött az ország legkisebb szállodája – ha a gép késett és az éjszakát az utasnak itt kellett töltenie a továbbutazáshoz, megalhatott itt. A gépek akkoriban, megfelelő navigációs műszerek híján, csak nappal közlekedtek.
Művészeti alkotások igyekeztek ráhangolni az utasokat az indulásra, az eredeti fotómontázsok láthatóak ma is a csarnokban, amelyeket egy budapesti fényképész készített. A több fotóból összemontírozott képeken világvárosok képei keverednek, ahová már akkor is el lehetett jutni repülővel.
Jelentős nemzetközi szerepet szántak a budaörsi repülőtérnek, de az átadás után 2 évvel ideiglenesen be kellett zárni. Ennek oka, hogy a vízelvezetést nem sikerült a pályán megfelelően megoldani, a gépek és utasok gyakran bokáig érő tócsában közelekedtek. Visszakerült a forgalom kis időre Mátyásföldre, ahol Magyarország első repülőtere volt. A Zsolnay-porcelánból létrehozott föld alatti vízelvezető csövek azonban megoldották a budaörsi problémát.
A világháború után a budaörsi repülőtér volt a Maszovlet bázisa, amelynek gépei az első időszakban a vidéki nagyvárosokat kötötték össze Budapesttel. Szinte mindegyik magyar nagyvárossal volt légi összeköttetés, két Li-2-es indult egyszerre ellenkező irányba, hogy „körbeutazza” az országot… (a híres Li-2-esünkről még lesz szó!)
A belső terek megtekintése után szűk kis csigalépcsőn mentünk fel az épület tetejére, ahol az irányítótoronyban most is komoly munka folyt, hiszen ottlétünkkor is percenként szálltak le- és fel a gépek.
Csodálatos látvány tárult elénk a terminál tetejéről: a budai hegyek, a Gellérthegy, de még az új MOL-torony is látható volt.
A kis fás ligetben annak idején vendéglő működött, ahová szívesen jöttek ki hétvégeken a családok, hogy finom ebéd vagy sör mellett csodálják a fel- és leszálló gépmadarakat. Márai Sándor is gyakran időzött itt, több írásában is megörökítette repülőterünket, egyik ilyen pl. Késik a hollandi című novellája.
A hatalmas hangárról, a Goldtimer Alapítványról, a repülőtér mostani szerepéről, az elhanyagolt részekről később…
SzK (folytatás következik) .
