Így kezdődött az az interjú, amely 1941. augusztus 10-én jelent meg a Magyar Nők Lapjában, Sz. Solymos Bea tollából. Soha nem hallottam sem dr. Baloghy Máriáról, sem az ő szociális tevékenységéről. Ez az írás arról szól, hogy nyolcvan esztendővel ezelőtt élt egy asszony, aki olyan kétkezi munkások – főként a gyárakban robotoló, nehéz életű lányok és asszonyok – felé fordult, azokat gyámolított, segített, tanított, akiknek élete a legnehezebb volt a múlt század első évtizedeiben.
Olvassák el a vele készült beszélgetést!
„Dr. Baloghy Mária a bölcsészkaron görög és latin szakon szerzett tanári diplomát és doktorátust, de nem érte be azzal, hogy nyugodalmas révbe kerüljön a tanári állásban. Szélesebb perspektívák után kutatott. A pedagógia érdekelte. Ehhez tág lehetőséget kínált számára az Új Nevelés Világligája, ez a Genfből indult mozgalom, amelynek az volt a célja, hogy a pedagógiát irányító világtekintélyeket összefogja. Mária bekapcsolódott a munkájukba. Tanulmányokat írt, kongresszusokat szervezett, bejárta Angliát, Dániát, Svédországot, Ausztriát, mindenütt előadásokat is tartott. S minközben megnyitotta a „Jövő Útjain” című, új irányzatú nevelési szaklapot, a Világliga három hónapi előadásturnusra hívta Amerikába.
– A fiatal lányok nevelése érdekel legjobban – mondja -, mert látom, hogy nemzeti szempontból is fontos körülmény, hogy a jövendő anyáknak helyén legyen az esze és a szíve. Ezért szerveztem meg a „Kisanyák iskoláját”. Ide többnyire érettségizett, vagy hasonló végzettség után jelentkezhetnek a fiatalok, de vannak közöttük falusi polgárlányok is, akik szépen kitartanak. A lányok élvezettel végzik az egy évre szabott tanfolyamot a fővárosi népművelés keretében. Mindnyájan megtanulják a gyermekek és felnőttek gondozását, ápolását, helyes táplálását, a főzést, a gyermekruha- varrást és még a gyermekjátékok készítését is. A gyakorlati kiképzést gyermekmenhelyeken, a Stefániában (Országos Stefánia Szövetség, a Magyar Védőnők Egyesülete. Az országos védőnői szolgálat 1915-től máig működik – A szerk.), bölcsődékben és az óvónőképzőben szerzik meg. De lelkileg is felkészítjük őket a felelősségérzetre, az alkalmazkodásra, s főképp arra, hogy szokjanak le az elvadult, önző anyaságról. Szeressék mások gyermekét is, áldozzanak a közösségért, és a szeretet legyen a jelszavuk.
Baloghy Mária már tíz éve vezeti ezt az egyre népszerűbb és egyre céltudatosabb intézményt. De még ezzel sem érte be: megszervezte a szegény munkásnők védelme érdekében a „gyárgondozók” intézményét.
– Ez úgy kellett, mint a víz és a kenyér – mondja halkan. – A gyárgondozó szervez, adminisztrál és véd, gyógyít, s ha kell, megfedd. Orvos, nevelő, pszichológus, gyógypedagógus és diplomata egyszemélyben. Irányít, felügyel, s amit el akar érni, gazdaságossággal, pártatlansággal és okos jósággal kell, hogy elérje. Meghallgatja a panaszokat, tanácsot ad, családi egyenetlenségeket hoz rendbe, kibékít, a bajbajutottaknak segíteni igyekszik, elhagyottakat látogat otthonaikban, hivatalos ügyeket kijár, veszedelmektől megóv, gyengék vagy a jövendő anyák felett őrködik, vigasztal és lelkileg is összekötő kapocs a munkaadó és a munkás között. Nem egyszer iszákosokat , brutális egyéneket sikerül jó útra térítenie, örköd az erkölcsi élet tisztasága felett, együttélések törvényesítéséhez is segítséget ad, ellátogat családokhoz is, felkelti a meleg, rendes, tiszta és megszépített otthonok iránti érzéket, és tanácsot ad olvasmányok és egyéb szórakozások megválogatásában is.
Dr. Balogh Mária munkája nyomán egymás után virágoztak ki a gyári bölcsődék, napközi otthonok, sporttelepek, fürdők, segélyhelyek, balesetvédelmi berendezések.
– Azt, hogy jól bevált ez az intézmény – folytatja -, az is igazolja, hogy hat esztendő óta, amióta megindítottam a szervező munkát, egymás után keresnek meg a gyárak vezetői, akik gondozónőt keresnek. És ahol ők már működnek, egyetlen évi statisztika szerint harminc százalékkal csökkent például a balesetek száma. Emberség, emberismeret, éleslátás, széles látókör, tapintat, tartózkodás, egyben bizalomkeltés, kiegyensúlyozottság, alkalmazkodóképesség ennek a hivatásnak a legfontosabb lelki kelléke. Nagyon szívesen látunk minden jelentkezőt 22 és 40 év között. Úgy vélem, az sem mellékes, hogy a kenyérkereső nők előtt ezzel új utat nyitottunk.
Baloghy Mária munkásságának egyik csúcspontja volt a 190 rajzzal pompásan illusztrált „Lányok könyve”, amiben a játékgyártáson, kézimunkán, gazdasszonykodáson, kertészkedésen, főzésen és varráson kívül szórakozva tanulnak meg ezerfélét a lánygyermekek, úgyszólván mindent, amire szüksége van az életben, a bölcsőtől a menyasszonyi fátyolig.”
Mi mindent tett le az asztalra ez az asszony, ami a háború után többé-kevésbé megsemmisült!
Mária taníthatott volna akár elemi iskolában, akár egyetemen, de ehelyett mások gyámolítását, segítését, életük jobbá tételét választotta. Miért nem tudtunk róla semmit? Pedig itt élt közöttünk, átélte a két világháborút, és majdnem hetven évet élt le a huszadik században.
Mit tudhatunk róla? A Wikipédia azt írja róla, hogy dr. Baloghy Mária (1895-1967) író, műfordító, középiskolai tanár, reformpedagógus volt, és a gyárgondozónői képzés alapítója volt. Baloghy György jogász, igazságügyminiszter és Hrivnyák Mária második gyermeke volt, és érettségi vizsgáját követően a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait. Nemes Aurélné Müller Mártával közösen indították el „Jövő Útjain” (1926-1939) című magyar nyelvű reformpedagógiai folyóiratot, melyet az Új Nevelés Világligája (New Education Fellowship) támogatott. Ennek a tanügyi folyóiratnak Baloghy Mária előbb szerkesztője, később felelős kiadója lett. A Budapesti Szociális Női Iskola igazgatójaként fontos szerepe volt a nők képzésének fejlesztésében. Az 1950-60-as években a Magyar Tudományos Akadémia munkatársaként dolgozott.
A Nemesné Müller Márta által vezetett budapesti Családi Iskolában is közösen dolgoztak, majd Mária az 1930-as évek elején megalapította a Budapesti Szociális Női Iskolát, és ennek keretében indította el 1932-ben az ún. „Kisanyák iskoláját”, az „Egészségügyi és pedagógiai tanfolyam fiatal lányok és anyák számára” nevű programot. Egy évvel később (1933-ban) pedig a gyárgondozónői tanfolyamot, amely a jelenlegi foglalkozás-egészségügyi szakápolói képzés elődjének tekinthető. 1944-ben a Magyar Királyi Állami Védőnői Intézet felkérésére a gyárgondozónő tevékenységével kapcsolatos ismeretek a védőnői tantervbe is beépítésre kerültek. Mindeközben több könyve is megjelent, úgymint a Magyar mesék (1933)[, Babakönyv (1935), A baba első képeskönyve 1935), A baba második képeskönyve (1935), Lányok könyve (1940), Kislegények könyve (1942). Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. tulajdonosával, Sárközi Györggyel együtt ő bízta meg Karinthy Frigyest a Micimackó lefordításával.
(A nyugati országokban kibontakozó reformpedagógiai gondolatok a 19. század végétől kezdve az 1910-es és 1920-as években Magyarországon is termékeny talajra találtak és a reformpedagógiai irányzatok fellendülését hozták Magyarországon is. Már az 1896-ban Budapesten megrendezett II. Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszuson határozott igényként merült fel, hogy a gyermeki lélek sajátosságait a kísérleti lélektan eszközeivel is vizsgálni kell.
Az első kísérleti lélektani laboratórium 1899-ben kezdte meg működését és megalakult a Gyermektanulmányi Társaság, amely több szakosztállyal kezdte meg működését. Megalakult a Munkaiskola is szegény szülők gyermekeinek, majd a Montessori iskola, majd egy két tannyelvű Waldorf magániskola is a Kis-Svábhegy egyik villájában, Szegeden pedig működött a Cselekvő iskola, meg a Kerti iskola. A harmincas években már a mozgalom apálya figyelhető meg, a Gyermektanulmányi Társaság tevékenysége egyre inkább beszűkült, és a reformpedagógia néhány tradicionális és újabb intézményeinek megszervezésére csak az 1980-as évek végén nyílt ismét lehetőség.)
R. V.
