Berlin egyik legnagyszerűbb nevezetességéről a Pergamon múzeumról, az ott látható kincsek összességéről,megpróbáltam összeszedni mindazt, amit ott röpke két óra hossza alatt láttam. Természetesen csak kis részlete a kiállított anyagoknak, amelyekről csak áhítattal lehet beszélni.
Spree folyó szigetén lévő berlini kulturális központ gazdag információforrás a történelmet kedvelőknek, hiszen összesen öt múzeum várja a látogatókat. A Budapestről induló buszos társasutazás szinte összes résztvevője megváltotta a belépőjét hogy megismerhesse ezt a világhírű múzeum kiállító termeit.
A múzeumok alapját a porosz királyok és brandenburgi választó fejedelmek gyűjteményei képezték. A berlini múzeumalapítás 1798-ban kezdődött: a legértékesebb műtárgyak ekkor kerültek át Potsdamból, a Sansouciból a Spree szigetén álló Királyi palotába. A párizsi Louvre mintájára azonban a polgárság a műkincsek közkinccsé tételét követelte. Az első kiállítás 1815-ben látott napvilágot többek közt a Humboldt-testvérek tanácsára és III. Frigyes Vilmos rendeletére. A berlini múzeumépítés ettől kezdve lendült fel.
A „komplexum” tartalmi sajátossága az az összkép, amit a keleti régiségektől az antikvitáson át a modern művészet képviseletéig láthatunk – egymás mellett.
Az itt álló múzeumok 1830-1920. épültek. A Régi Múzeum (Altes Museum) készült el elsőként, aztán az Új Múzeum (Neues Museum) 1855-ben, majd 1876-ban a Régi Nemzeti Galéria (Alte National galerie), ezt követően a Bode Múzeum (Bodemuseum) 1904-ben, végül pedig a Pergamon Múzeum (Pergamon museum) 1930-ban. A II. Világháború utáni újjáépítést Ludwig Justi, a Nemzeti Galéria egykori vezetője irányította.
A Pergamon múzeum Berlin és Európa egyik leghíresebb múzeuma, mely húsz évig épült, Alfred Messel tervei alapján, klasszicista stílusban. Kivitelezője Ludwig Hoffmann volt. A nehéz terepviszonyok, az I. Világháború és a gazdasági világválság miatt kb. 30 év kellett ahhoz, hogy az épületben elhelyezésre kerüljenek azok a kincsek amelyek aztán 1930-ban megnyitón a közönség elé tárultak. A múzeum nevét legértékesebb építészeti műkincséről, a Pergamon-oltárról kapta.
A Louvre és a British Museum után a leggazdagabb elő-ázsiai gyűjteménnyel büszkélkedhet. A benne őrzött építészeti műalkotások a világ egyik első műemlékmúzeumává tették.
Az elő-ázsiai gyűjtemény legkülönlegesebb részlege a babiloni feltárásokat bemutató babiloni búcsújárók útja egyedi faldíszekkel díszített folyosókkal, amelyek a híres Istár kapuhoz vezetnek Ez a kapu az ókori Kelet egyik legmonumentálisabb építménye volt.
Az ókori gyűjtemény első számú látványossága a már említett, i.e. 170. ből származó, 1880-as években feltárt, háromszintes Pergamon-oltár mozgalmas jeleneteivel, az épület legnagyobb, felülről megvilágított termében. Ezen kívül még sok, az antik görög, hellenisztikus és római korból származó épületmaradvány és szobrászati remekmű is megtekinthető itt.
Az iszlám gyűjtemény legértékesebb műemléke a msattai kastély falmaradványa, melyet a szultán ajándékozott Berlinnek 1903-ban. A kastély 743/44-ben épült a Holt-tengertől keletre mészkőből, állat- és növénymotívumokkal hihetetlenül telezsúfolva. A bombázások során nagyrészt elpusztult és csak évekig tartó restaurálás után kerülhetett újra helyére. Figyelemre méltó még a részleg gazdag szőnyeggyűjteménye, valamint a perzsa és indiai miniatúrák és a páratlan szépségű Aloppo-szoba az Ezeregyéjszaka hangulatával.
Az 1907-ben, Bode által alapított kelet-ázsiai gyűjtemény központjában ma kínai kerámiák foglalnak helyet. Az összképet jade- faragványok, selyemhímzések és porcelántárgyak teszik teljessé. A japán művészetet színes fametszetek képviselik.
A néprajzi gyűjtemény a híres orvostudós, Rudolf Virchow alapítványából jött létre 1888-ban. A háború szinte teljesen elpusztította, a gyűjtést gyakorlatilag újra kellett kezdeni.
Miért éppen egy német mérnök talált rá az oltárra?
A pergamoni oltárt Carl Humann (1839-1896) találta meg, 1878-86 között. Ő a pályája elején mérnökként dolgozott egy Észak-Rajna-Vesztfália-i vasútvonal építésén, és sokáig semmi köze nem volt a régészethez. Később azért költözött az akkori oszmán birodalomba, mert tuberkulózist kapott és kénytelen volt melegebb éghajlatú lakóhelyet választani. Humann kezdetben itt is utak építésénél dolgozott, mérnök felügyelőként. Munkája során azt is tudta hasznosítani, hogy rendkívül kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett: az egész Oszmán Birodalom területén jól ismerte a helyi tisztviselőket és gyakran a munkásokat is, amitől rendkívül nagy tekintélye volt az új hazájában. Ezért akkor is hallgattak rá, amikor az utak építése során ókori romokba ütköztek, és ő azt javasolta, hogy mindenképp őrizzék meg ezeket, semmiképp se hagyják megrongálódni, sőt, igyekezzenek szakszerűen kiásni és megőrizni az ott lévő értékeket. Ehhez azonban kevés volt az oszmán hatóságok beleegyezése, pénz is kellett a vállalkozáshoz. Humann ekkor a német intézményekhez fordult, és 1878-ban meg is kapta Alexander Conze pénzügyminiszter támogatását. Ennek birtokában pedig az oszmán kormány hivatalos engedélyével megkezdhették az ásatásokat a pergamoni fellegvár területén. Elsőként a Zeusz-oltár különleges, művészi szempontból rendkívül értékes frízének nagy részét találták meg, de emellett több szobor is előkerült. (A fríz az oszlopoknak és párkányzatoknak az a része, amelyen szalagszerűen futnak a díszítések. Ezek alakos domborművek és stilizált virágmotívumok egyaránt lehetnek.) A felfedezés akkora szenzációt jelentett, hogy Berlin nem fukarkodott a támogatással, így további, alapos feltárások következtek, 1880-1881 ill. 1883-1886 között. Humann és munkatársai végül a teljes oltár kiásták és szakszerűen biztonságba helyezték. Az oszmán állam elismerte, hogy a leletek a német régészek tulajdonává váltak, hiszen ők dolgoztak a feltárásán és a megmentésén. A német kutatók ezért II. Abdul-Hamid szultán engedélyével hadihajókon hazavihették Berlinbe a műemlékeket.
Major Edit
