A közönséges vadgesztenye, vagy egyszerűen vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) a szappanfafélék (Sapindaceae) családjában a vadgesztenye vagy bokrétafa (Aesculus) nemzetség legismertebb faja, melyet fehér vadgesztenyeként is ismernek. A gesztenyefa elnevezés eredetileg a szelídgesztenye példányaira használatos, a köznyelvben azonban – magjának hasonló alakja és színe miatt – a vadgesztenye példányait is így nevezik.
A Balkán-félsziget (Albánia, Görögország) és Elő-Ázsia hegyvidékeiről terjedt el Európában. Magyarországra a törökök hozták be.
A vadgesztenyéből készült szereket vénás és hajszálér-keringési elégtelenség (pl. aranyér) kezelésére ajánlják, más érerősítő növényekkel együt. Bútorasztalosok, faesztergályosok szívesen használják, mert hasadásra, repedésre nem hajlamos. Könnyen faragható, így faragványokat (fapapucsot, konyhai eszközöket, játékokat) is szoktak készíteni belőle. A fa kidöntése után érdemes minél előbb megszárítani, mert könnyen elszíneződik. A szárítást követően már csak keveset zsugorodik, emiatt bútorközépfának alkalmas (zongoraépítők is felhasználják), épületfának azonban kis szilárdsága miatt nem.
A vadgesztenye termése mérgező, még ha a szaponinok toxikus hatása igen csekély is. Émelygést, gyomorpanaszokat okozhat. Kisgyerekeknek, terhes és szoptató nőknek különösen nem ajánlott. A kezelés mindig rövid ideig tartson! Külsőleg semmilyen kellemetlen hatása nincs, bár egyeseknél allergiát okozhat.
Miért előnyösebb a piros virágú gesztenye (Aesculus carnea „Briotii”) ültetése?
Amennyiben szeretnénk vadgesztenyében gyönyörködni településeinken, akkor az eddigi tapasztalat alapján a piros virágú vadgesztenye (Aesculus carnea) ültetését javaslom. Jól érzi magát hazánkban, és a városi klímát is jobban tűri, mint a fehér virágú faj. Kertbe, parkokba, szoliterként, de utcai sorfának is alkalmas. Nem károsítja az aknázómoly, így nem okoz gondot a lakosoknak, növényvédősöknek, sőt, besegít a kártevő atkák elleni védekezésben. A piros virágú vadgesztenye ugyanis donorfának számít, mert a levél fonákán nemcsak ragadozóatka-tojásokat figyelhetünk meg, hanem ragadozó atkákat is, amelyek elpusztítják a károsító atkákat.
A piros virágú vadgesztenyefáról a ragadozó atkák a szél segítségével átkerülhetnek a közelében lévő fára is, így azon is kifejtik áldásos tevékenységüket.
A fehér virágú vadgesztenye levélfonáka az ér mellett sűrűn szőrözött, ezekbe beleütköznek a szemmel nem rendelkező ragadozó atkák, emiatt nem találjuk őket ezen a fajon. A piros virágú vadgesztenye levélfonákának ugyanakkor az ér melletti része gyéren szőrözött, és ott jól érzik magukat ezek a hasznos rovarok. Természetesen a piros virágú vadgesztenyének is lehetnek növényvédelmi gondjai. A vadgesztenye-lisztharmatra (Erysiphe flexuosa) például ez a faj érzékenyebb, mint a fehér virágú. A fertőzés tünete könnyen felismerhető, és nem lehet mással összekeverni.
A kórokozó micéliuma a levelek színén fehéres-szürkés bevonatot képez. A levelek torzulnak és sárgulni, majd barnulni kezdenek, ami korai lombhullást okozhat. Az eddigi tapasztalat szerint nincs különösebb jelentősége. A védekezés alapja a lehullott levelek eltávolítása, ahol a kórokozó áttelelne. Erősebb fertőzés esetén kémiai védekezésre is van lehetőség.
A vadgesztenyelevél-aknázómoly gazdasági kárt csak a fehér virágú vadgesztenyén okoz. Megfigyelésem és tapasztalatom alapján ezért a piros virágú vadgesztenyét ajánlom ültetésre. (Dr. Mikulás József, magyarmezogazdasag.hu)
SzK
