Elődeink szívesen zarándokoltak a közeli búcsújáró helyekre vagy utaztak távolabbi országba. A leggyakrabban látogatott közeli kegyhely Makkosmária volt.
A közeli Makkosmária Budakeszi határában a leggyakrabban látogatott zarándokhely volt hajdanában. Az 5-6 kilométernyi távolságot már a nagyobbacska gyerekek is meg tudták tenni. Elöl haladt mindig egy erőteljesebb férfi a kereszttel, időnként váltották egymást. Templomi zászlókat is vittek magukkal. Az út során énekeltek, imádkoztak Szűz Mária iránti megbecsülésük jeléül.
Hosszabb útvonalat jártak meg azok, akik Pesthidegkút határába, a II. kerületi Máriaremetére zarándokoltak a Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt templomhoz. Erre az alkalomra általában a nyár végén került sor, amikor a nagy munkák befejeződtek a földeken. Hajnali négy óra körül indult a menet, a plébános és az előimádkozó vezetésével. Időnként pihenőt tartottak az út során. A szentmise végeztével, a magukkal vitt ebéd elfogyasztása és a vásárfia – kegytárgyak – beszerzése után visszaindultak. A falu határában már rájuk esteledett, akkor gyertyát gyújtottak és úgy fejezték be útjukat. Testben elfáradtak, de lélekben feltöltekeztek és az együtt töltött idő, a hasonló élmény jótékony hatással volt a közösség életére.
Ezt az utat, akik megengedhették maguknak, féderes kocsival is meg szokták tenni.
Egy kedves anekdotát is meséltek a régiek. Így szól: előző este az édesanya meghagyta a kisfiának, hogy jól mossa meg a nyakát, hiszen holnap korán reggel indulnak a zarándokútra. Másnap reggel azonban hatalmas esőre ébredtek, nem tudtak elindulni. –Na, most itt állok a megmosott nyakammal! –dohogott a fiú.
s.k.
