A Stammtisch vezetősége tudatosan svábok lakta településeket választ úticélnak.
Nagybörzsönybe már a 12. században német bányászok érkeztek, ugyanis itt jelentős arany-, ezüst-, vasérc-, ólom- és kénkészlettel rejtett a föld. Amikor az érc kifogyóban volt, áttértek a szőlőtermelésre, aminek viszont a filoxéra vetett véget.
A Szent István templomnál már várta a csoportunkat Schmidt Viktor polgármester és Ivor Andrásné a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A 13. század elején épült templom maga a csoda. Mint azt Pereszlényi Lajos idegenvezetőnktől megtudtuk, a falak -kisebb javításoktól eltekintve – eredeti állapotban vannak. Kezemmel megsimogattam a köveket és azokra a mesterekre gondoltam, akik 800 évvel ezelőtt ilyen remek munkát végeztek. Hálát adtam a jó Istennek, hogy mindezt láthattam. Még sok ismeretet megtudtunk a templom történetéről. Komjádné Udvarnoky Margit megszólaltatta a harmóniumot és mindenki örömére a Lyra tagjai egy német egyházi éneket énekeltek.
A többször átépített Bányásztemplom – egy súlyos bányaszerencsétlenség emlékére – a Fájdalmas Szűz nevet kapta. Ez alkalomból a Boldog asszony anyánk című régi magyar himnuszt énekeltük el.
A közeli Tájház 17. századi épületébe lépve több generációnyit ugorhatunk vissza az időben. Nevezik a Bányászgazda házának, vagy az Iskolamester házának is.
A négy helyiségből álló ódon házban több apró kiállítás mutatja be a település utóbbi évszázadait.
A használati tárgyak sokban hasonlítanak a budaörsiekére, mégis mások, – a helyi mesteremberek keze munkáját őrzik.
Nemrégiben újra felmerült a bánya megnyitásának a gondolata. De az olyan mérvű környezetkárosítással járna, hogy elvetették az ötletet.
A település másik kincse az egykori vízimalom. Az Antal-féle malmot inkább csak a falubeliek használták. Az aratás és cséplés után nyáron és kora ősszel éjjel-nappal folyamatosan üzemelt, így napi 12-16 mázsa búzát őrölt. A malomárok már régen látott vizet.
A közeli Malomkert étteremben – mi más is lehetne a neve – barátságos kiszolgálásban és finom falatokban volt részünk.
A búcsúzónál a kedves polgármester úr mindenkinek egy CD-t nyújtott át, amin az énekkarosok a helyi autentikus sváb nyelvjárásban éneklik az összegyűjtött népdalokat.
Délutáni programunk Szendehelyen folytatódott. A községet a túlnépesedés miatt Berkenyéről áttelepült németek alapították.
Várnai Anna idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy az elsők erdőirtással kezdték, a gallyfát a piacokon árusították, majd szőlőt telepítettek. Több mint 150 lakost vittek el málenkij robotra. Anna örömmel újságolta, hogy néhány éve sikeresen bevezették az iskolába a német nyelvoktatást.
Az ófalu boltíves műemlék hídjának mellvédjén Nepomuki Szent János 1830 -ban faragott kőszobra áll.
Az új lakók fejlett szőlőkultúrát hoztak magukkal, a környékbeli lankákon a mai napig kiterjedt szőlőskertek vannak, bizonyítva, hogy az utódok sem felejtették el a vincellérség fogásait. Hogy értenek a szőlészethez, azt a közeli borospincében megtapasztaltuk. Remek helyi borokkal kínáltak.
Altsach Ignác, aki 1990 óta polgármester , mesélt a szőlőtermelésről, a filoxéráról, és a mostani , új fajta veszélyről – a klímaváltozásról. Ugyanis a környék másik termelési ága a málna, amit egyre jobban sújt az aszály. Az idei termés egy része összeaszalódott.
A budaörsiek is hozzászóltak, anekdotáztak, végül közösen énekeltünk is.
Búcsúzáskor hosszasan integettünk egymásnak.
Köszönjük ezt az élményekkel teli utat a szervezőnek, Dr. Bradean-Ebinger Nelunak, a Stammtisch vezetőjének, továbbá Budaörsi Város Önkormányzatának és a Bethlen Gábor Alapnak az anyagi támogatást.
Fotó: Schäffer Mária, s.k.
s.k.
