A színész, aki festőnek hazudta magát

2022-08-23 | Budaörs
Valaki azt írta egyszer, hogy aki ikont fest, abban Jézus él. Ha ez valóban így van, akkor bízvást állíthatjuk, hogy Agárdy Gáborban is benne élt. Ráadásul ő, mint tudjuk, kétféle művészetet csinált: egyet a színpadon és a film világában, de ikonfestőként is magas piedesztálra került.

A száz éve született Agárdy Gáborra (1922. augusztus 2. Szeged – 2006. január 19. Budapest) emlékezünk.
Nagyapja, egy örmény származású szabómester, gyermekkorában abból a faluból menekült a törökök pogromja elől, ahonnan Aznavur, a híres francia énekes. Apját még gyerekkorában elveszítette. Ő Szegeden született 1922-ben, és nyolcévesen már táncos boyként színpadra lépett, majd játszott a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, és 15 évesen már leszerződött vele a szegedi

Portrékat készített fogvatartóiról
Az Országos Színészegyesület színésziskolájában 1938-ban végzett, ezután három évig szülővárosában játszott, majd egy vándor színtársulattal járta az országot. 1942-ben katonai behívóval előbb a tábori színházba, majd az orosz frontra, végül Kisinyovban hadifogságba került. Itt nem vallotta be, hogy színész, festőnek mondta magát, és – mivel jó érzéke volt hozzá – , kiváló portrékat készített a börtön őreiről. Ennek köszönhette, hogy soha nem büntették, soha nem unatkozott és kilenc hónap után hazakerült.

Ezután kisebb vidéki társulatoknál játszott, 1949-től lett tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak. 1952-ben Gáspár Margit a Fővárosi Operettszínházhoz szerződtette Latabár Kálmán és Feleki Kamill „helyettesének”, de ott nehezen fogadta el őt a közönség. Három év után emiatt is szerződött át az akkor Ifjúsági, később Petőfi Színházba, ott ünnepelt sztár lett, és saját bevallása szerint is itt töltötte el legszebb tizenkét esztendejét. A Švejk színpadi változatában 298-szor alakította a részeges Katz tábori lelkészt, és több mint kétszáz alkalommal Bicska Maxit a Koldusoperában.
Első felesége Tóth Ilona színésznő volt, másodszor 1956-ban házasodott, Rácz Bori balerinát vette feleségül.

Minden színpadi műfajban remekelt
Amikor a Petőfi Színház 1964-ben megszűnt, a belgiumi Gent város színháza kétéves szerződést ajánlott neki Bicska Maxi szerepére, de az illetékesek nem engedélyezték kiutazását. A Nemzeti Színház akkori igazgatója, Both Béla rábeszélésére (bár nem vágyott oda) az ország első színházához szerződött, ahol sok szép, főként drámai feladatot kapott. 1985 után nyugdíjasként játszott, 1989-ben örökös tag lett a Nemzeti Színházban, amit 2000-ben kereszteltek át Pesti Magyar Színházzá.
Filmben először 1954-ben szerepelt, ezután gyakran parasztszerepekre, illetve karakterszínészként hívták (Égimadár, Csempészek, Akiket a pacsirta elkísér, Délibáb minden mennyiségben, Egy magyar nábob, Egri csillagok, Retúr). Utolsó filmszerepét 2005 nyarán a Márai Sándor azonos című regényéből készült A gyertyák csonkig égnek című filmben, testi fájdalmait legyőzve alakította. Alakításáért 2006-ban megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, amelyet személyesen már nem tudott átvenni.


Sokoldalú karakterszínész volt, komikus szerepeit éppolyan pontosan fogalmazta meg, mint a drámai jellemeket. Egyformán otthonosan mozgott minden műfajban, prózában és zenés darabokban, drámában és komédiában, számos veretes kabarétréfában, a rádióban, filmek és tévéjátékok sokaságában.

„Amíg dolga volt, a földön, élt…”
A közönség kedvence volt, még 83 évesen is játszott, és majdnem hetven évet töltött színpadon. Művészetét 1958-ban és 1962-ben Jászai Mari-díjjal, 1985-ben Kossuth-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetéssel ismerték el. 2000-ben lett a Nemzet Színésze.


A festészettel gyermekként, hatéves korában került kapcsolatba, ekkor rúgta be labdával Erdélyi Mihály festőművész ablakát. Erdélyi szárnyai alá vette, tanította, így vált élete elmaradhatatlan részévé a festés. 1968-ban az Egri csillagok című film bulgáriai forgatása idején egy szófiai templomban szeretett bele az ikonfestésbe, amelynek egyik hazai specialistája lett. Munkáit több önálló kiállításon is bemutatták. Ikonfestménye megtalálható a Pannonhalmi Apátságban, II. Alekszij orosz pátriárka számára ajándékozott műve az oroszországi Danyilov kolostorban, a Szent István királyról készített ikonja a Vatikánban van. Ezt a táblaképet II. János Pál pápa számára festette és személyesen adta át a pápának. A kiváló színész remek ötvösműveket is készített.

Agárdy Gábor hosszan tartó betegség után, 2006. január 19-én halt meg. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Síremlékére egy Márai-idézetet véstek: „Amíg az embernek dolga van a földön, él…”. Emléktábláját 2010-ben avatták fel egykori budapesti lakóháza falán. Századik születésnapján abban a szegedi házban avattak emléktáblát, ahol Agárdy Gábor világrajött.
R. V.

Megosztás