A száz éve született Agárdy Gáborra (1922. augusztus 2. Szeged – 2006. január 19. Budapest) emlékezünk.
Nagyapja, egy örmény származású szabómester, gyermekkorában abból a faluból menekült a törökök pogromja elől, ahonnan Aznavur, a híres francia énekes. Apját még gyerekkorában elveszítette. Ő Szegeden született 1922-ben, és nyolcévesen már táncos boyként színpadra lépett, majd játszott a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, és 15 évesen már leszerződött vele a szegedi
Portrékat készített fogvatartóiról
Az Országos Színészegyesület színésziskolájában 1938-ban végzett, ezután három évig szülővárosában játszott, majd egy vándor színtársulattal járta az országot. 1942-ben katonai behívóval előbb a tábori színházba, majd az orosz frontra, végül Kisinyovban hadifogságba került. Itt nem vallotta be, hogy színész, festőnek mondta magát, és – mivel jó érzéke volt hozzá – , kiváló portrékat készített a börtön őreiről. Ennek köszönhette, hogy soha nem büntették, soha nem unatkozott és kilenc hónap után hazakerült.
Ezután kisebb vidéki társulatoknál játszott, 1949-től lett tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak. 1952-ben Gáspár Margit a Fővárosi Operettszínházhoz szerződtette Latabár Kálmán és Feleki Kamill „helyettesének”, de ott nehezen fogadta el őt a közönség. Három év után emiatt is szerződött át az akkor Ifjúsági, később Petőfi Színházba, ott ünnepelt sztár lett, és saját bevallása szerint is itt töltötte el legszebb tizenkét esztendejét. A Švejk színpadi változatában 298-szor alakította a részeges Katz tábori lelkészt, és több mint kétszáz alkalommal Bicska Maxit a Koldusoperában.
Első felesége Tóth Ilona színésznő volt, másodszor 1956-ban házasodott, Rácz Bori balerinát vette feleségül.
Minden színpadi műfajban remekelt
Amikor a Petőfi Színház 1964-ben megszűnt, a belgiumi Gent város színháza kétéves szerződést ajánlott neki Bicska Maxi szerepére, de az illetékesek nem engedélyezték kiutazását. A Nemzeti Színház akkori igazgatója, Both Béla rábeszélésére (bár nem vágyott oda) az ország első színházához szerződött, ahol sok szép, főként drámai feladatot kapott. 1985 után nyugdíjasként játszott, 1989-ben örökös tag lett a Nemzeti Színházban, amit 2000-ben kereszteltek át Pesti Magyar Színházzá.
Filmben először 1954-ben szerepelt, ezután gyakran parasztszerepekre, illetve karakterszínészként hívták (Égimadár, Csempészek, Akiket a pacsirta elkísér, Délibáb minden mennyiségben, Egy magyar nábob, Egri csillagok, Retúr). Utolsó filmszerepét 2005 nyarán a Márai Sándor azonos című regényéből készült A gyertyák csonkig égnek című filmben, testi fájdalmait legyőzve alakította. Alakításáért 2006-ban megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, amelyet személyesen már nem tudott átvenni.
Sokoldalú karakterszínész volt, komikus szerepeit éppolyan pontosan fogalmazta meg, mint a drámai jellemeket. Egyformán otthonosan mozgott minden műfajban, prózában és zenés darabokban, drámában és komédiában, számos veretes kabarétréfában, a rádióban, filmek és tévéjátékok sokaságában.
„Amíg dolga volt, a földön, élt…”
A közönség kedvence volt, még 83 évesen is játszott, és majdnem hetven évet töltött színpadon. Művészetét 1958-ban és 1962-ben Jászai Mari-díjjal, 1985-ben Kossuth-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetéssel ismerték el. 2000-ben lett a Nemzet Színésze.
A festészettel gyermekként, hatéves korában került kapcsolatba, ekkor rúgta be labdával Erdélyi Mihály festőművész ablakát. Erdélyi szárnyai alá vette, tanította, így vált élete elmaradhatatlan részévé a festés. 1968-ban az Egri csillagok című film bulgáriai forgatása idején egy szófiai templomban szeretett bele az ikonfestésbe, amelynek egyik hazai specialistája lett. Munkáit több önálló kiállításon is bemutatták. Ikonfestménye megtalálható a Pannonhalmi Apátságban, II. Alekszij orosz pátriárka számára ajándékozott műve az oroszországi Danyilov kolostorban, a Szent István királyról készített ikonja a Vatikánban van. Ezt a táblaképet II. János Pál pápa számára festette és személyesen adta át a pápának. A kiváló színész remek ötvösműveket is készített.
Agárdy Gábor hosszan tartó betegség után, 2006. január 19-én halt meg. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Síremlékére egy Márai-idézetet véstek: „Amíg az embernek dolga van a földön, él…”. Emléktábláját 2010-ben avatták fel egykori budapesti lakóháza falán. Századik születésnapján abban a szegedi házban avattak emléktáblát, ahol Agárdy Gábor világrajött.
R. V.