-Édesapám! Édesapám! Gyöjjön gyorsan nagy a baj! Édesapám! – kiabált Levente, s rohant lélekszakadva. Arcán rémület, arca mocskos volt az izzadságtól. Pista bácsi lakott a legrégebben a faluban, s az egész környéken elismerték, hogy a doktortól is jobban ért bizony az állatokhoz.
Levente a hatházi tanyáról szaladt Pista bácsiért, ahova eljárt néha segíteni az özvegy Komonyainé Mari néninek, ami a legrövidebb úton is legalább négy kilóméter. Pista bácsi csak nézte a legénykét, s gyönyörködött benne. Mindig egészen meghatódott, ha látta. S mindig arra kérte az Istent, hogy hagyjon még egy kicsi időt ezzel a legénnyel nékik, ezzel a késői boldogsággal, ha már megadatott.
Az öreg minden nap napkeltétől-napnyugtáig dolgozott, vagy kint a határban, vagy fuvarba volt az öreg Kese lovával. Kese már huszonhét éves volt, Pista bácsi csikóként hozta egy tanyáról, még szopós korában. Elpusztult az anyja, a gazda nem akart vele vesződni, Pista bácsi egy hízót adott érte. Mikor hazavitte a stráfon, azt mondta a felesége Bözsi néni:
-No, megint leltél valami gyámolítani valót?
-Tudod Bözsikém, olyan mindig van. Hízót meg neveljünk másikat a következő fialásból.
-Jó lesz az Pistám. Annyit együnk, amennyi lesz. Csak gyámolítsad azt a kis kesét. Így a csikó Kese lett.
Bözsi néni hátra kötötte a kendőt a fején, kötényt vett magára, gyúrótáblát tett az asztalra, lisztet szitált, tojást hozott, s gyúrni kezdett. Sosem bánta amit a férjura tett, csak mosolygott rajta, hogy minden elveszettet haza hord. Volt, amiért még fizetett is, csak ne üssék agyon.
Onnét van Bogár a kutya, akinek az egyik szeme hiányzott születéskor és agyon akarták ütni. Pista bácsi két liter bort adott érte a jobbikból. Meg Szegfűnek, a tehénnek a sorsa is megér egy misét. A harmadik szomszéd üszője volt, és szerencsétlen belecsúszott a kanálisba. Mindenki azt hitte, odapusztul. Pista bácsi kihúzta, bár az egyik szarvába került. Hetekig ápolgatta, mire jobban lett. Azt mondta Feri a harmadik szomszéd, neki fél szarvú üsző nem kell tehénnek. Meg ki tudja fog-e elleni, nem betegedett- e meg nagyon? No, ő érte Pista bácsi a mangalica malacokból adott kettőt. S kilenc éve ellik, mindig gyönyörű borjakat.
Gyógyult már náluk füles bagoly, akit az erdőn leltek törött szárnnyal, etettek tejes bárányt, anyjuk hulltával. Mindig volt négy-öt éhes száj a háznál, akiről gondoskodni lehetett a többi egészségesen kívül.
A legnagyobb büszkesége Pista bácsinak mégiscsak Levente volt, a talált gyereke. Szó szerint a folyóparton találta a gyereket kitéve. Elment vele a csendőrökhöz, de senki nem tudott semmit a gyerekről. Azt mondta a szolgálatos Bertók Jani:
-Pista bátyám, hát mér nem viszi haza ezt a pulyát? Úgyis összeszed maga minden ágrul szakadtat, gyereke meg úgy sincs. Megírjuk a passzust, oszt ha nem keresi a pulyát aratásig senki, hát szóljunk a jegyzőnek, oszt magára írja. Na mit mond? Máshun legfejjeb disznópásztor lesz belüle Pista bátyám, mindenhun öt-hat pulya kér enni. Magánál jó helye vóna.
Pista bácsi feljebb tolta a kalapot a homlokából, s nehezen szólalt meg.
-Tudod Jani fiam, ez nem egy kutyakölyök. Mit fog mondani Bözsi nénéd, ha én csak hazaállítok egy pulyával?
-Pista bátyám, higgyen nekem, olyan boldog lesz, mint sose.
A hazafele úton Pista bácsi igen gondterhelt volt, a kis legényke csendesen feküdt, nem jajbékolt. Rágta magát az öreg, mit fog szólni Bözsi? Oszt ha nem is kell néki a más gyereke? Oszt ha megsértődik, mert idegen gyereket visz néki, amér ő nem tudott szülni? Három gyereket temettek el, egy se érte meg a hónapot. Két leánykát, s egy legénykét. Nem tudta mit fog mondani az asszony, de mán befordult a stráffal a sarkon, nemsoká kiderül az.
Hallja Bözsi néni, hogy megjött az ura, iparkodott kifele, segíteni kifogni a lovat, s itatni. Amikor meglátta a szekérderékba a koszos gyócsba tekert szilvakék szemű, szalma hajú legénykét, azt mondta:
-Te Pista, hát evvel a legénykével mi van itt? – olyan halkan kérdezte, hogy abban sem volt biztos, hogy az ura hallotta. Kezeit összekulcsolta, mintha imádkozna, szemei megteltek könnyel.
-Tudod Bözsikém, Janiéknál leltem a Tisza parton. Ott vót egyedül. Aszonta Jani, hozzam el, kiteszi a falra, oszt ha nem keresik aratásig, megtarthassuk. Ha akarod, ha nem, majd elviszi valaki disznópásztornak.
Pista bácsi elkezdte csendbe kifogni a lovakat. Nem tudta mit gondol Bözsi, nem vótak mán fiatalok, mingyán betőti a hatvanat, Bözsi néni is csak két évvel vót rövidebb. Ez a csepp gyerek meg alig hat hónapos, ha van. Bözsi néni nagyon lassan felvette a legénykét az ölébe, s elkezdte ringatni, s dúdolt neki, s bár a hangja el-elcsuklott, a könnyei folytak végig az arcán. Olyan csillogó szemekkel nézett az urára, mint tizenhét évesen, mikor jegykendőt adott neki.
-Te Pista, hozd le azt a bölcsőt a padrúl, én meg kinyitom a tulipános ládát. Látod Pistám, csak szeret minket az Isten, mert kaptunk egy szép legénykét!
Hát ennek éppen tizenöt esztendeje. Levente ifú legény lett, a legkülönbekbül a környéken. Egy nap azzal gyütt:
-Édesapám, fogja be a Kesét. Mari nénje tehene igen beteg. Nem tudjuk mi lelte. Lucernásba nem engedtem. Elleni még nem kéne neki, van vagy egy hónapja, de csak fekszik, nem kérődzik. Siessen édesapám, nehogy késő legyen.
– Jövök fiam, addig ereggy be anyádhoz, oszt mosakodj meg, végy egy tiszta inget. Iparkodok én is, te se maradj soká.
Szedte az öreg Kese a lábát, csak a könnyű kocsival mentek, a kis két kerekű futóval. Mire odaértek Mari nénihez, az asszony már nagyon kétségbe volt esve.
-Hála a teremtőnek Pistám, hogy itt vagy! Ez az egy tehenem van már csak, tégy valamit!
Pista bácsi megnézte a jószágot, majd így szólt.
– Mari ángyó, hozzon sózatlan disznózsírt, oszt a többit meglássuk. Ez a tehén elleni fog, ott van a lábhólyag.
Mari néni került, s fordult, hozta a zsírt. Az öreg kicsit suttogott a zsemleszínű magyar-tarka fülébe, de soha senki nem tudta, mit beszélt velök ilyenkor. A tehén kicsit változtatott a fekvésén, mintha értette volna, mit akar az öreg. Pista bácsi most a terhét tapogatta, hogyan feküdhet a borjú, mert hiába látszik már a lábhólyag, tudta, hogy valami nincs rendjén. Megjelent egy láb lassacskán, mire Pista bácsi Leventével kicsit segített a Cifrának. Az öreg elmosolyodott, mert már tudta mi a helyzet.
-Ne búsúlj Mari ángyó, azért gyön hamarabb, mer ketten vannak, oszt mán nem férnek!
Valóban így is volt, két egészséges szép borjúnak adott életet Cifra. Volt öröm a háznál, még egy kupica pálinkát is megittak a nagy ijedelemre. Lassan bandukoltak hazafelé, Kese szinte már csak tipegett.
-Tudja édesapám, születhetett vóna maga vagy húsz évvel később.
-Oszt mire lett vóna az jó, drága fiam?
– Annyival tovább lehetnék magával, meg annyival többet tanulhatnék még magától. Mondja meg édesapám igaz szívére, máshogy szeretne, ha az igazi fia vónék, ha nem a Tisza parton lel meg éngem?
-Te mit gondolsz fiam? Máshogy szeretnélek?
-Tudja édesapám, én csak azt ismerem ahogy maga, meg ahogy édesanyám szeret, de én aztat hiszem, hogy ettül jobban nem lehet gyereket szeretni a fődön. Tudja minden nap azért imádkozok a jó Istenhez, hogy adjon még időt nekünk együtt, ha már ilyen későn születtem meg maguknak.
Az öreg csak nyelt egyet, s nem tudott megszólalni, úgy megrendült érzelmeiben. Lassan hazaértek, kifogták a lovat, megetettek, megitattak. Elújságolták Bözsi néninek, hogy Mari néni cifrája ikreket ellett, s Levente most látott ilyet először. Vacsorára került az asztalra kis puliszka, meg aludt tej. Majd kiültek a gangra kicsit lecsendesedni, mikor így szólt Pista bácsi:
-Édes fiam, venni kéne egy lovat a hétvégén a vásáron. Egy fiatalt, szekérbe, mer én Kesét mán nem akarnám aratáskor befogni. Elég neki a könnyű kocsival minket elvinni ide-oda. Mit gondolsz édes fiam?
-Jónak látom édesapám. Az aratás előtti vásáron meg tudjuk-é venni?
-Meg tudjuk fiam. Meg.
-Édesanyám mit gondol?
-Édes fiam, én azt gondolom, hogy itt mindig volt állat, s amíg apáddal a kezünket fel bírjuk emelni, mindig lesz. Menjetek a hétvégén a vásárra, s vegyetek egy lovat.
-Van édesanyámnak kívánsága a vásárrúl? Hozok magának, amit kíván.
Bözsi néni megfogta Levente kezét, s ráncos kezével a fiatal kézfejet lapogatta, simogatta, egy-két könnycseppje is ráesett.
-Tudod drága gyermekem, nekem egy gyermek volt az összes kívánságom az egész életemben. Hármat eltemettem, téged vénségemre kaptalak. Szeretnélek nősülni látni, meg tudni, hogy jó asszonyt kaptál. Én csak azt kérem a Jó Istentől minden nap, hogy ha már ez így adatott, adjon nekünk még egy kis időt együtt.
Bözsi nénit, Pista bácsit és Leventét nagyon szerette a jó Isten. Pista bácsi kilencvenhét esztendős volt, mikor elment, Bözsi néni egy nap múlva követte. Leventének két gyermeke született, István és Erzsike, s az öregek még unokázhattak is kedvükre. Nem értették, hogy mivel érdemelték ki, hogy ennyire szereti őket az Isten.
Közreadta: R. V.
