A világjáró, hétmérföldes csizmás Teri

2023-01-17 | Budaörs
Kevés ember lehet, aki ne vágyódna más kultúrájú, más vallású idegen emberek közé, ismeretlen szépségű, vadregényes tájakra. Steinhauser Teri ezekhez az emberekhez tartozik.

A„Kirepüléseim – kisebb, nagyobb útjaim” című, 2011-ben kiadott kötetét a kezemben tartva, rögtön megtekintve a tartalomjegyzéket, többedmagával történő utazásainak helyszínei igazolják: mintegy hat földrészt, kontinenst átívelőn járta a megálmodott, okos, jó szervezésű, emlékezetes világjáró útjait.

Az előszóból próbálom megtudni, hogy mi volt, kedves Teri, az indító gondolat benned, majd a végső elhatározás, hogy a nagy világjárók úgymond nyomdokaiba lépj? Gondolom, sok lelki, szellemi és tárgyi szűrőn mehettek át nem mindennapi terveid.

  • Apám is világjáró volt, én meg fiatal koromban szerettem az ázsiai és afrikai utazók könyveit olvasni. Így aztán idővel megerősödött bennem a világot látni és megismerni utazó vágy…

Nagyon hálás vagyok a Sorsnak (én így nevezem), hogy kiválasztott, élményekre, lelki gazdagodásra kiválasztott útjaimat járhattam. Csodálni való emberekkel ismerkedtem meg az évek folyamán, sőt barátomnak nevezhettem őket. Amikor Peruban az Urubamba folyón mentem át, a torkomat szorongatta a sírás. Amikor megláttam a Machu Piccut, azt gondoltam, hogy most már meg is halhatok. De jó volt, hogy a Sors nem hallgatott rám. Megláthattam még néhány világcsodát, átgyalogoltam a Golden Gate hídon, a Grand Canyon felett röpködtem, vagy Nascában a magas fennsíkon. Megmásztam a Maják piramisait, benn voltam a Giseben, a Nagyban. Láttam a Taj Mahalt és a 8000 m-es csúcsokat a Himaláján. Wadi-Rumban Közép-Kelet egyetlen vörös homokú sivatagjában a könnyeim megállás nélkül folytak. Még most is, ha rágondolok.

Egyik legkedvesebb utazásodról beszélnél bővebben?

  • Nehéz választanom, ha mégis kell, akkor a Szentföldi utamról mesélnék röviden.

    Csütörtökön reggel Magdalát kerestük fel, alig van nyoma. A Genezáreti-tó fölött van a Nyolc Boldogság helye. Ez az egyetlen hely a Szentföldön, ahol éreztem, hogy: igen, itt volt valami! Ott volt a Hegyi beszéd . Még Ghandi (azt hiszem ő) mondta, hogy a hegyi beszéd felér kelet minden bölcsességével.

Caeseriában, Heródes idejében csodálatos nagyváros lehetett itt, csak egy részét tárták fel. A nagy, szabad színház most is használható. A futóhomok alatt volt a 20 km hosszú vízvezeték, azt is csak 1956-ban fedezték fel. Itt volt fogságban Pál apostol.

A kísérő atyánk szólt, hogy Inon – ő volt a helyi zsidó vezetőnk, utolsó nap lesz velünk, írjak valamilyen búcsú verset. Amikor felolvastam az atyának azt a pár sort, azt mondta, hogy ezt nem meri Inonnak felolvasni. Ezért én olvastam fel. Olvasom a verset (német vers), sok dicsérettel és hogy ő milyen klassz srác volt, nekünk jó kísérőnk, s kár, hogy nem keresztény. Erre Inon a legkisebb sértődést nem mutatva beleszólt a mikrofonba: „A keresztények is lehetnek rendes emberek.” Ezt megkaptuk.

Kárpátaljai tartózkodásotok során,Beregszászban, műsoros estet rendeztetek a magyar csoport tiszteletére. Az esten elhangzott egy vers…

Igen, felejthetetlen számomra az az est. Főleg azért, mert fellépett egy mezővári 12 éves kislány, Mónus Dóra, aki a saját versét olvasta fel, dehogy olvasta! – gondolatait, érzéseit újra fogalmazva élte a versét.

Utazásaid során kerültél néha nehéz, sőt veszélyes helyzetbe?

Amerikában megesett, hogy New Yorkból Torontóba mentem a volt osztálytársnőmhöz. A buszsofőr kiszállított a megadott megállóban egy kereszteződésnél. Sehol semmi élet nem volt a közelben. Ott vártam Bözsire. Már rám sötétedett, este 11 óra volt. Na, ott azért nem volt mindegy. Örültem, amikor értem jött az autójával.

Köteted előszavában írod: „Eljött az idő. Amint tettem, vettem, észrevettem, hetven lettem.”

A szentföldi utam végén éreztem először, amit addig sohasem: öregszem. Már egy kis hideg víztől is megfájdult a torkom, kikészültem egy kis hegymászástól, meg az ötcsillagos hotel csapvize is megártott. Ezen a gyönyörű úton a buszban Kató néni ült mellettem, 82 éves volt. Mindenki csodálta, hogy így bírja magát. Én meg arra a meggyőződésre jutottam ott akkor, ismételve önmagamat: hogy öregszem.

Most meg már a nyolcvanon is túl vagyok. 1992-ben Dél-Baranyában vettem egy tanyát, sokat jártam oda. Sajnos a múló idő elvette tőlem!

Ezek után, ilyen gazdag emlékekkel, az akkori szép időkre emlékezve, csak boldog lehetsz. A szívedben hiszem, ma is ugyanaz a láng lobog, ha nem is olyan hőfokkal, mint abban az időben. Kívánom, ez a láng melegítsen tovább mindvégig és másoknak is juttass a melegéből!

Siklós Endre

Megosztás