Február 14-én este hét órára érkeztek meg a vendégek az Alapítványi Bálra. A közeli parkolóban már szinte egy hely sem akadt,hiszen a bál megnyitására mindenki ott akart lenni és helyet foglalni a gyönyörűen terített asztalok mellett. Úgy ahogyan az egy nagyszabású bálnál lenni szokott, az érkezőket pezsgővel fogadták a bejáratnál,majd a vendégeket az előre lefoglalt asztalokhoz irányították.
Este hét órakor megkezdődött a káprázatos előadás,amellyel az iskola diákjai készültek az alapítványi bálra.
A nyitó palotást az Iskola igazgatónője Simsik Zsuzsanna tanította be a felső tagozatosoknak.
A műsorban fellépő gyerekek szenzációs produkcióval ajándékozták meg a résztvevő szülőket,nagyszülőket és meghívott vendégeket. A műsor befejeztével következett a finomabbnál finomabb ételek,és édességek elfogyasztása. Akinek pedig kedve kerekedett a remek zenére, táncra perdülhetett,hiszen ha bál,akkor a tánc elmaradhatatlan.
Beszámoló: Major Edit