Nem kell országos áramkimaradás ahhoz,hogy pl. a tíz emeletes házakban egy áram kimaradás okán leálljanak a liftek.Pár évvel ezelőtt a munkahelyemen történt egy eset, ami annyira megrendített, hogy akkor megírtam annak az áramszünetnek a végeláthatatlannak tűnő fél óráját.
Már éppen végéhez közeledett a hét, péntek déli tizenkét óra volt, mikor váratlanul megbénult körülöttünk az élet. Áramszünet! Az addig oly természetesen működő számítógépek kattanva kihunytak, a fénymásolók leálltak, és ami a legborzasztóbb, a lift is megállt két emelet között. Valaki kétségbeesetten verni kezdte a lift ajtaját. Körülnéztem. Már alig lézengett valaki a folyosókon. Odarohantam és beszóltam, hogy nyugalom, türelemmel legyen, intézkedem. Gyorsan hívtam a liftszerelőket, akik ígérték, hogy jönnek, de még legalább öt helyre kell rohanniuk, mindenhol bent ragadt valaki. A zajra, a folyosói beszédre odagyűlt körém két kolléga. Az egyikőjük szemében delejes fény villant: – Bent maradt valaki a liftben ?- kérdezte, kaján mosollyal szája szegletén. A másik vállát vonogatva mondta: – Mi az a fél óra amit ott el kell eltöltenie? Az is valami?- mondta és már rohant is le a lépcsőn táskával a kezében. Viszlát kiáltotta felénk, – nekem már letelt az időm!
Mi még egy páran ott maradtunk a folyosón a liftet kémlelve, kétségbe esetten. Újra telefonáltam. Majd jönnek-volt a válasz. Megint kopogtam a liftajtón az ismeretlen „áldozatnak”, kitartás mondtam, egyszer mindennek vége lesz, csak türelem. De mi, kint a szabadban könnyen biztattunk, míg kétségtelen volt számunkra,hogy borzasztó lehet odabent,várakozni a szabadulásra.
Megvallom őszintén én azért éreztem át annyira a sorsát, mert önmagam képzeltem be oda, abba az alumínium „szarkofágba”, ahol lassan fogyni kezd a levegő és alig dereng valami kis fény és nem tudni pontosan hol az út vége. Kész gyötrelem. Szegény ember- mondtuk. Aztán valaki, pusztán tapintatlanságból, elkezdett mesélni a New Yorki nagy áramkimaradásról, ahol egy napig voltak foglyok a liftben a bent rekedtek, fokozva a történetet a nemrégiben, egy németországi repülőtéren történt tűzesetről, ahol a liftben ragadtak füstmérgezésben haltak meg. Csak csendesebben, csitítgattuk a beszélgetőket, legyünk tekintettel szegényre, – mutogattunk szemünkkel a liftajtó felé, – még meghallja! Aztán ahogyan még mindig nem történt semmit, mindenki visszament a szobájába, vártuk a munkaidő végét.
Aztán hirtelen újra duruzsolni kezdtek a számítógépek, megindult az élet, a lift vidáman ugrott egyet, majd megállt az emeleten, ahogyan kell. Kiszállt belőle az áldozat, akit látszólag nem is viselt meg annyira az ott eltöltött félóra, mint inkább bennünket.
De mi történne ha az áramszolgáltatás hosszabbra,akár napokra kimaradna? Megállna az élet körülöttünk. Az ilyen és ehhez hasonló félórákban vagy napokban tudatosul bennünk az,hogy micsoda hatalmas vívmánya az emberiségnek az elektromosság,ami előre viszi az életünket és -ami nélkül még elgondolni is rossz-,megbénulna körülöttünk az élet.
Major Edit