A napokban egy ártatlan üzemzavar miatt hirtelen minden elsötétült. Megszűnt minden fényforrás.Milyen jó ha van ilyenkor egy elemlámpa,vagy egy gyertya,amit a vaksötétben tudnunk kell,hogy hol is keressük. Mert bizony elszoktunk ezektől az igen hasznos dolgoktól. A civilizáció gyermekeiként nem is tudjuk,hogy mennyire jó dolgunk van,mennyire elkényeztet bennünket a körülöttünk lévő világ. Úgy hisszük,hogy ez természetes,. Minden adott. A villany, a távfűtés, a légkondi,a mikró, a hajszárító és még sorolhatnám mindazokat a bennünket kiszolgáló elemeket,amelyeket ez elektromosság üzemeltet.
Ilyenkor biztosra kell mennünk,tudnunk kell,hol is rejtőzik otthonunkban egy zseblámpa,vagy gyertya,vagy esetleg egy petróleum lámpa. Pislákoló fénye még romantikus is lehet, visszaidézve fiatalságunk petróleum lámpa fényeit,mert hát volt ilyen is.De mi van ilyenkor egy liftben utazóval? Mert hát ez is adott egy emeletes házban,mint jó pár évvel ezelött munkahelyemen,ahol egy hasonló áramszünetet éltünk át.
Déli 12 óra volt, mikor váratlanul megbénult körülöttünk az élet. Áramszünet! Az addig oly természetesen működő számítógépek kattanva kihunytak, a fénymásolók leálltak, és ami a legborzasztóbb, a lift is megállt két emelet között. A bent tartózkodó kétségbeesetten verni kezdte a lift ajtaját.Hívtuk a liftszerelőket, akik ígérték, hogy jönnek, de még legalább öt helyre kell rohanniuk, mindenhol bent ragadt valaki.
A zajra, a folyosói beszédre odagyűlt körém két kolléga. Az egyikőjük szemében delejes fény villant: – Bent maradt valaki a liftben ?- kérdezte, kaján mosollyal szája szegletén. A másik vállát vonogatva mondta: – Mi az a fél óra amit ott el kell eltöltenie? Az is valami?- mondta és már rohant is le a lépcsőn táskával a kezében. Viszlát kiáltotta felénk, – nekem már letelt az időm!
Még egy páran ott maradtunk a lift előtt, tehetetlenül. Újra telefonáltam, biztatás, majd jönnek. Kopogtam megint az ismeretlennek, kitartás mondtam, egyszer mindennek vége lesz, csak türelem. De mi itt kint a szabad levegőn könnyen beszéltünk,pedig tudtuk hogy igencsak nyomasztó lehet odabent.
Végtelennek tűnő idő után hirtelen újra a duruzsolni kezdtek a számítógépek, megindult az élet, a lift vidáman ugrott egyet, majd megállt az emeleten, ahogyan kell. Egy diák lépet ki a végre kitáruló liftajtón, akit látszólag nem is viselt meg annyira az ott eltöltött félóra, mint inkább bennünket.
A napokban a lakótelepen átélt áramszünet az esti órákban csapot le ránk. A reménytelen helyzet nem tudván meddig tart, többen nyugovóra tértünk és egyszer csak ismét reggel lett. Minden visszatért a régi kerékvágásba, és nemes egyszerűséggel nyugtáztuk a történteket,azzal a tanulsággal, hogy minden, amit a civilizált életünk biztosít számunkra, jelen esetben az elektromos áram,nem is olyan magától értetődő adomány az élettől.
Major Edit
