Gyakran nekividámodva, kurjongatva vonultak végig az utcákon. A sorozás előtti héten már senki sem dolgozott, így jutott idő a vidám ivászatra. Sokan ugyancsak berekedtek a sorozás napjára. Néhányan nemzeti színű zászlót is vittek magukkal, amit színes szalagokkal díszítettek. A kalapjukra is kötöttek piros-fehér- zöld szalagot.
A nevezetes napon a Községházán (Gmaahaus) kellett megjelenniük, melynek kapuját csendőrök őrizték.
A többség alkalmas volt a katonaságra. A testi fogyatékosok, vagy a nagyon kis termetűek viszont „untauglich” , azaz alkalmatlan minősítést kaptak. A népnyelv kriplinek is nevezte őket, ami sértőbb volt. A kalapjukról levették a szalagot, de a többiekkel továbbra is együtt mentek mulatozni.
A múlt század elején a regrutáknak, – az újonc katonáknak – nagy kaland volt, ha a Monarchia területén egy másik országrészbe vitték kiképzésre őket. Legtöbben akkor jártak életükben először távol a szülőföldjüktől, „láttak világot”. Nagyapámat például Boszniába vitték és hazatérve sokat mesélt az ottani szokásokról.
Budaörsön eredményesen működött az Ifjúsági Levente Egyesület, mely a katonai előképzés legfontosabb szervezetei volt. A leventeszervezetek a 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett nagy hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre is.
A budaörsi lövészegyletnek a sorozáson megfelelt, honvédség előtt álló, jó kiállású, erkölcsileg feddhetetlen fiatalemberek lehettek a tagjai. Minden legény legnagyobb büszkesége volt, ha bekerülhetett a lövészek csapatába.
Aztán a szép legényéletnek a háborúk idején vége lett. Sokaknak még az élete is odalett.
Ezek a férfiak már megjárták az 1. világháború poklát. Jobb szélen Ritter Lőrinc, kinek elfagyott a lába a fronton. Az orvos amputálni akarta, de ő nem egyezett bele. Többször megoperálták, élete végéig sánta maradt, de végül is megmaradt a lába.
-Apám 1943-ban SAS behívót kapott, ami azt jelenti, hogy azonnal be kell vonulnia. – emlékezett Hesz János – Hamarosan eltűntté nyilvánították, ismeretlen helyen tömegsírba temették. Anyánk ott maradt négyünkkel. Három műszakban dolgozott, hogy eltartson bennünket. A mostani fiatalok – nem bántom őket – el sem tudják képzelni, min mentünk keresztül. Túl a 85. életévemen, ma sem felejtettem el az éhség kínzó érzését. Volt benne részünk többször.
Én 20 évesen kerültem a seregbe. Miskolcon voltam végig. Pechemre éppen akkor robbant ki a kubai rakétaválság, ezért meghosszabbították a katonaidőmet – 27 hónapot töltöttem mundérban.
Mint a dal is mondja: -Szép a fiatalság, de nem jön vissza már…
Forrás:
Michael Ritter: Ein Jahr in Budaörs
Dr.Riedl Ferenc: Szülőföldünk Budaörs
Filipszky-Grósz: Budaörs Lexikon
Fotók: A régi Budaörs
s.k.
