„A születési arányok zuhanásával egyre több társadalom halad a mindent átható népességfogyás korszaka felé – amely végül az egész bolygót felöleli majd. Egy olyan világ áll előttünk, amelyet zsugorodó és öregedő társadalmak alkotnak. A nettó halandóság – amikor egy társadalomban magasabb a halálozások száma, mint a születéseké – szintén új normává válik” – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent cikkében Nicholas Eberstadt, az American Enterprise Institute konzervatív think-tank kutatója.
Az embereknek nincs kollektív emlékezetük az elnéptelenedésről. A világ össznépessége utoljára körülbelül 700 évvel ezelőtt csökkent, az Eurázsiát megtépázó bubópestis nyomán. Az ezt követő hét évszázadban a világ népessége majdnem hússzorosára nőtt. Csak az elmúlt évszázadban megnégyszereződött az emberiség létszáma.
Jelenleg a nemzőképesség hiánya az oka az emberiség fogyatkozásának – ami a faj történetében először fordul elő. A közelgő depopuláció hátterében egy vadonatúj erő áll: a gyermek utáni vágy világméretű csökkenése.
Eddig a gyermekvállalás ösztönzésére tett kormányzati kísérletek nem tudták a termékenységi rátát a pótlási szintre visszahozni. A jövőbeni kormányzati szakpolitikák, függetlenül azok ambícióitól, nem fogják megakadályozni a népességcsökkenést. A társadalmaknak kevesebb dolgozója, vállalkozója és újítója lesz, és több lesz az ellátásra és segítségre szoruló ember.
A középkori pestisjárvány óta nem történt olyan, mint ami előttünk áll
Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett a válság.
Az ezen dinamika által felvetett problémák azonban nem feltétlenül jelentenek katasztrófát. A népességcsökkenés nem súlyos ítélet, hanem inkább egy nehéz új helyzet, amelyben az országok még mindig megtalálhatják a boldogulás útját. A kormányoknak már most fel kell készíteniük társadalmaikat arra, hogy megfeleljenek az elöregedő és elnéptelenedő világ társadalmi és gazdasági kihívásainak – írja a szerző.
A választás hatalma
A termékenység világméretű zuhanásának oka sok szempontból még mindig rejtély. Általában úgy gondolják, hogy a gazdasági növekedés és az anyagi előrehaladás – amit a tudósok gyakran „fejlődésnek” vagy „modernizációnak” neveznek – magyarázza azt, hogy a világ belecsúszott a szuper alacsony születési rátákba. Mivel a születésszám csökkenése a Nyugat társadalmi-gazdasági felemelkedésével kezdődött – és mivel a bolygó egyre gazdagabb, egészségesebb, képzettebb és urbanizáltabb –, sok kutató azt feltételezi, hogy az alacsonyabb születésszám egyszerűen az anyagi fejlődés közvetlen következménye.
Az igazság azonban az, hogy a küszöbértékek az idők során csökkentek. Napjainkban egyes országok alacsony jövedelemmel, korlátozott oktatási szinttel, csekély urbanizációval és rendkívüli szegénységgel is a reprodukciós küszöb alá kerülhetnek. Mianmar és Nepál elszegényedett, az ENSZ által legkevésbé fejlettnek minősített országok, de ma már ezek is a helyettesítési szint alatti társadalmak.
1994-ben Lant Pritchett közgazdász publikálta a valaha felfedezett legerősebb nemzeti termékenységi előrejelzőt. Ez a döntő tényező a lehető legegyszerűbb: mit akarnak a nők? Mivel a felmérési adatok hagyományosan a nők termékenységi preferenciáira összpontosítanak, nem pedig a férjek vagy partnerek preferenciáira, a tudósok sokkal többet tudnak a nők gyermek utáni vágyáról, mint a férfiakéról. Pritchett megállapította, hogy világszerte szinte egy az egyben megegyeznek a nemzeti termékenységi szintek és a nők által kívánt gyermekszámok. Ez a megállapítás aláhúzta az akarat – az emberi cselekvőképesség – központi szerepét a termékenységi mintákban.
De ha az akarat alakítja a születési rátát, mi magyarázza a hirtelen világméretű csökkenést? Miért váltak hirtelen ennyire gyakorivá a gazdag és szegény országokban egyaránt az egygyermekes vagy gyermektelen családok? A tudósok még nem tudták megválaszolni ezt a kérdést. De végleges válasz hiányában néhány megfigyelésnek és feltételezésnek is elegendőnek kell lennie.
Nyilvánvaló például, hogy a világ társadalmaiban a család – a családalapítás, nem csak a gyermekvállalás – forradalma zajlik. Ez igaz a gazdag és a szegény országokra, a kulturális hagyományokra és értékrendekre egyaránt. Ennek a forradalomnak a jelei közé tartozik az, amit a kutatók úgy neveznek, hogy „menekülés a házasság elől”. Az emberek egyre későbbi életkorban házasodnak, vagy egyáltalán nem házasodnak, és egyre nő a házasságon kívüli együttélések, valamint az ideiglenes házasságok száma. Ez az új helyzet a világ minden táján a pótlólagos termékenység alatti termékenységi ráta kialakulásával jár együtt.
Meglepő, hogy ezek a feltárt preferenciák ilyen gyorsan elterjedtek szinte minden kontinensen. Az emberek a világ minden táján tudatában vannak annak, hogy az ő életmódjuk nagyon is eltérhet attól, ami a szüleiket korlátozta. Ráadásul a vallásos hit, úgy tűnik, egyre inkább visszaszorulóban van számos olyan régióban, ahol a születési ráta összeomlik. Ezzel szemben az emberek egyre jobban értékelik az autonómiát, az önmegvalósítást és a kényelmet. És a gyermeknevelés, bár sok örömmel jár, lényegében kényelmetlen dolog – véli Eberstadt.
A mai népesedési tendenciák komoly kérdéseket vetnek fel azzal a vélekedéssel szemben, hogy az emberek valahogyan arra vannak programozva, hogy a faj fennmaradása érdekében szaporodjanak. Sőt, ami történik, azt talán jobban megmagyarázza a mimetikus elmélet, amely elismeri, hogy az utánzás irányíthatja a döntéseket, és hangsúlyozza az akarat és a szociális tanulás szerepét a szociális mintázatokban.
Forrás: index
Közzétette:Major Edit
