Az időseket érintő kérdésekre történő figyelemfelkeltéssel ünneplik, például az öregedés vagy az idősek bántalmazása.
2019-ben világszerte 703 millió 65 évnél idősebb személy élt. Az elkövetkező évtizedekben az idősek száma világszerte növekedni fog és 2050-re eléri az 1,5 milliárd főt.
Az idős kort gyakran illetik olyan kifejezésekkel, mint az élet alkonya, hajlott kor, őszidő, aranykor, második gyermekkor. Ez az emberi lét utolsó szakasza, elkerülhetetlen fázis, amelyet megtapasztal mindenki. Ez az időszak mindenki életében másként zajlik, az idős kornak annyi árnyalata van, ahány emberi lét. Az öregedés egy állandó folyamat, amely az emberben születésétől fogva zajlik. Ennek lefolyása függ a genetikai tényezőktől és életformánktól, életkörülményeinktől egyaránt. Az, hogy milyen mértékben becsüljük meg társadalmunk időseit, tükröt mutat számunkra.
Napjainkban a gazdaságilag fejlett országok, köztük Magyarország is öregedő társadalom, ami azt jelenti, hogy egyre több az idős ember. Ennek egyik oka az, hogy megnőtt a várható élettartam, egészségesebbek vagyunk, az orvoslás ma már le tud győzni olyan betegségeket is, amelyeket korábban nem és így az emberek tovább élnek, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt. 1950 óta a világ országaiban jelentősen megnőtt a születéskor várható élettartam, és mindemellett a legtöbb fejlett országban csökken a születések száma. A 2012-ben született magyarok például átlagosan 75 éves élettartamra számíthatnak, közel négy évvel többre, mint az ezredfordulón, és közel 14 évvel többre, mint az 1950-es évek elején.
Szeretettel nyújtjuk át a Bián született költő – Juhász Ferenc versét a nagymamájáról, akit mindenki csak Álikának becézett.
Álika: Andresz Antalné sz. Steinhauser Teréz
Nagymama
Ó, milyen fiatal
nagymama, a drága,
pedig nyílik körülötte
kilenc unokája.
Futkos, mint a szellő,
ki hinné, a kedves
közeledik már a
hetvenkilenchez.
Reggel, mikor fodros
rékliben mosakszik,
amikor a ház még
hortyog, mélyen alszik,
s az ég kék ingéből ugrálnak
a csillagok, mint bolhák,
a nap az ablakhoz
nyomja tüzes orrát,
begyújt, föltűzdeli
kicsi, fehér kontyát,
sürög, forog, gyorsan
fölmossa a konyhát,
repked ki az ajtón,
megfejni a kecskét,
feje fölött bukdosnak,
csivognak a fecskék.
A ház előtt a kukoricák
kardjai csörögnek,
a kotlósra kiált: „Te,
a babot ne edd meg!”
Pelyhes kis csibéi
kiáltoznak: csíp-csép,
s a kéklő pocsolyába
hímezik a csipkét.
Egész nap kapálgat,
krumplit, kukoricát,
kötözi a szőlőt,
megszidja kutyát,
Szusszant, sóhajtozik:
„Jó uram, szegényke,
jaj, csak szállhatnék már
hozzád föl az égbe.„
s.k.
