Mohai Gábor életrajza:
Mohai Gábor Újfehértón (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) született 1947. október 26-án, édesapja görögkatolikus pap volt. Debrecenben járt iskolába, ugyanott végezte az egyetemet népművelés-könyvtáros szakon, majd magyar szakon folytatta tanulmányait Budapesten. Négy évig játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1978-ban került a Magyar Rádióba bemondónak. 1979-től a Magyar Televízió munkatársa lett.
Huszonhét éven át párhuzamosan szerepelt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió műsoraiban. A Duna Tv megalakulásakor másfél éven át naponta kétszer jelentkező kulturális műsort vezetett. Rádiós és televíziós munkája mellett irodalmi esteket szerkeszt és mutat be. Az elmúlt években több verses CD-je jelent meg. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, Kazinczy-díjjal és Tolnay Klári-díjjal ismerték el munkásságát. (Forrás: Erdélyi Napló)
Siklós Endre verse:
Hang-harang
– Mohai Gábornak, a magyar művésznek
áll a színpad közepén
mérhetetlen súlyként
nehezednek lelkére
nemzetének gondjai
érzi és tudja
a ma estéért ő a felelős
hiszen gyógyítani, erősíteni jött
amikor megszólal, hangja hallatán
édesen elomló rezgéssel
fut át hallgatóin
jóra a vágy
ó, honnan ez a hang?
ez a sokszínű, angyali nyelven
konduló hang-harang? –
ha kell, dörgő és kemény
máskor bársony-finom
nehéz sorsokat ölelő –
de kié ez a gyönyörű
hang-harang?…
kultúránk, a szép magyar beszéd
küldetéses apostoláé
MOHAI GÁBORÉ!
E különleges eseményre, örömteli beszélgetésre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
(SzK)