Hamarosan a Latinovits Színház tűzi műsorára keletkezésének idején 1785- ben betiltott színművet. Mivel akkor hatalmas botrányt okozott a mű témája, az első éjszaka joga, sietve utána néztem, a mű keletkezésének és akkori fogadtatásának.
Mozart első közös munkája Lorenzo De Ponte szövegkönyvíróval a Figaró házassága volt. Az eredeti vígjátékot Pierre-Augustin Caron de Beumarchais francia drámaíró írta. Ma ez a szerző legtöbbet játszott, sőt talán az egyetlen rendszeresen repertoáron lévő színdarabja a világ szinte valamennyi nagy színházában. A maga korában viszont nem örvendett nagy népszerűségnek, ugyanis egy eléggé kényes témát érint: az első éjszaka kegyúri jogát. Ezt bontja ki a cselekmény. A konfliktus az úr és a szolga között bontakozik ki (illetve később a gróf és a grófnő, vagyis férj és feleség között) a végeredmény pedig az, hogy a szolgák megszégyenítik urukat.
Ez a téma nagyon nem tetszett a korabeli cenzúrának ezért Beaumarchais darabját Franciaországban majd több más európai országban is, tiltó listára tették. Szalonképtelen darabnak minősítették és egy zárt körű vidéki előadástól (Vaudreil gróf kastélyában) eltekintve nem került sehol színpadra egész Franciaországban hosszú éveken át. Végül a király engedélyezte a vígjáték párizsi bemutatóját, így az elindulhatott diadalútjára. Bécsben azonban még 1785-ben is tiltott darabnak számított, a párizsi ősbemutató pedig akkora botrányt kavart, hogy a király lecsukatta a drámaírót. Mindenki meglepődött hát, amikor Lorenzo Da Ponte engedélyt kapott rá, hogy opera szövegkönyvet készítsen a Figaró házasságából.
Az opera története
Lorenzo Da Ponte 1783-tól a bécsi olasz opera udvari költője volt, maga II.József nevezte ki e posztra. Ekkoriban a BurgTheaterben az olasz operáknak szánták a főszerepet, ezzel is emelve a császári udvar pompáját. Előtte túlsúlyban voltak a német nyelvű singspiel előadások a színházban, de az 1780-as évek közepétől elkezdődött egy átrendeződés a repertoárban. Mozart tisztában volt vele, hogy csak egy sikeres olasz operával tudja majd felvenni a versenyt a korszak Bécsben működő olasz mestereivel. A jó operához pedig elengedhetetlen egy jó librettó A német mesterekkel szemben áttörést ért el a Szöktetés a szerájból című daljátékkal, most pedig meg kell ismételnie akkori sikerét.
Da Ponténak nem volt valami jó híre. Elsősorban azért érdemelte ki a császári udvar bizalmatlanságát, mert kikeresztelkedett zsidó volt, illetve gyorsan telekürtölték a várost azzal, hogy az olasz költő egy veszélyes kalandor, egy igazi Casanova. Hozzájárult mindehhez, hogy a korszak messze földön leghíresebb opera szövegkönyvírójának, Pietro Metastasiónak a posztját foglalta el, pedig előtte senki sem nagyon hallott irodalmi sikereiről. Ehhez járult még az a tény is, hogy II. József császár annak ellenére nevezte ki erre a kényes posztra, hogy tisztában volt vele: Da Ponte még egy librettót sem írt korábban. Tehát nem volt semmi gyakorlata az opera világában. Azonban minden szóbeszéd és intrika ellenére a császár kegyeibe fogadta a költőt és bizalma töretlen maradt. Da Ponte csak II. József halála után hagyja el Bécset.
Da Pontéval szemben Mozart helyzete korántsem volt ennyire stabil és biztos ezekben az években. A Szöktetés a szerájból sikere óta nem tudott igazán nagy közönségsikert elérni, bezárkózott egy furcsa, bohém társaságba, hiányzott belőle minden alázat és tisztelet, ami a karrier építéshez kellett volna. Ráadásul mindjárt egy lehetetlennek tűnő kijelentéssel fordult da Pontéhoz: írjon neki egy szövegkönyvet, mert ő most meg fogja írni Az Operát! Nem egyet a sok közül, hanem a műfaj igazi remekművét, amely halhatatlanná teszi mindkettőjük nevét. És nem is akármilyen témát választott: egyenesen a korszak nagy botránykövét, a Figaro házasságát. Ha figyelembe vesszük, hogy II.József is betiltotta birodalmában Beaumarchais színdarabját, akkor nyugodtan kijelenthetjük: Mozart a lehetetlent kérte da Pontétől. A költő azonban nem hátrált meg, sőt még biztatta is a zeneszerzőt. De mivel egy botrányos életű darab adoptálásáról van szó, ezért azt javasolta, hogy titokban kezdjék el a munkát.
Ezután mindössze hat hétre volt szükségük és az opera el is készült. Az olasz opera számára pedig épp ekkoriban lett volna szüksége egy új bemutatóra. De a darabnak még meg el kellett nyernie a cenzúra engedélyét is. Da Ponte sietett kihallgatást kérni a császártól. II. József fogadta is, de eleinte nem tetszett neki az ötlet. Mozart eddig csak egy darabot írt Bécsben, ez is egy német Singspiel (daljáték) volt, ami voltaképpen nem is számított igazi operának (ezt II. József azután látta így, miután szembesült vele, hogy az olasz operával szemben eleinte általa is támogatott német nyelvű operajátszás nem tudja felvenni a versenyt az olasz darabokkal). Tehát ez alapján Mozartnak ez lenne az első igazi darabja, amit színre visznek a császári színházban. Da Ponte erre azt felelte, hogy eddig ő sem működött közre egy opera megírásában sem, tehát neki is ez lesz az első opera bemutatója.
Ezután biztosította róla az uralkodót, hogy azokat a részeket, amelyek illetlenek, illetve sérthetnék a királyi hatalmat, kivágta az eredeti darabból, tehát személyesen is megtekintheti az előadást. A zene pedig igen jól sikerült, remekbe szabott muzsika. II.Józsefnek ezek után beleegyezett, hogy néhány részletet előadjanak neki az operából. Amint erre sor került, minden kétsége szerte foszlott, de ekkor az udvari intrikával kellett szembeszállniuk Mozartéknak.
A színházi vezetőség a saját pozícióit féltette és a többi zeneszerző is saját pozícióinak a megrendülésétől tartott egy esetleges átütő siker esetén. Dühítette őket az is, hogy az opera sikerét a császár megelőlegezte azzal, hogy kinyilvánította a tetszését a darabbal kapcsolatban. II. József tulajdonképpen lelkesedett a felvilágosodás eszméiért és minél előbb véghez akarta vinni birodalma megújítását, nehogy neki is szembe kelljen néznie a forradalommal. De néha engedményekre kényszerült a trón támaszát jelentő konzervatív köröknek. Ezért engedett sokszor a zenei lobbinak is Mozarttal szemben.
Lorenzo Da Ponte
Rosenberg gróf, a BurgTheater igazgatója volt az első, aki kifogással állt elő: a darabban értesülései szerint balettjelenet is szerepel, már pedig a balettet egy alkalommal maga a császár ellenezte az operában. Az igazgató értésére adta da Ponténak, hogy nem lehet balett jelenet egy operában, ezután egyszerűen kitépte a balett zenét a partitúrából és tűzbe dobta azt. Igen ám, de az opera főpróbáján olyan történt, ami előtte soha. Teljesen váratlanul megjelent a császár.
Az első felvonás végén következett volna a balett: miközben a zenekar a balett zenét játssza és a tánckar táncol, Almaviva és Susanne között egy néma játék játszódik le. A főpróbán mindez zene nélkül zajlott le. II. József állítólag hangosan elszólta magát, hogy mégis mi ez? Erre a szövegkönyvíró átnyújtotta neki az Figaro partitúráját, amelyből hiányzott a balett zene. A császár nem értette a dolgot. A színház igazgató kínjában azt mondta, hogy azért nincs balett zene a műben, mert a színházban jelenleg nincsenek táncosok. Az uralkodó erre azt kérdezte: más színházban vannak? A válasz: igen. Ezután II. József utasítást adott rá, hogy akkor más színházakból hívjanak meg táncosokat az előadásra
Az ősbemutató végül 1786. március 1-jén zajlott le. Vegyes sikerrel. Az arisztokrácia egy része megbotránkozott, a zeneértők lelkesedtek. De mivel a császár önfeledten tapsolt, ezért a legtöbben követték a példáját. A premier után azonban beindult az ellen kampány, amelynek az lett az eredménye, hogy előadást mindössze nyolcszor játszották az osztrák fővárosban, ezután lekerült a repertoárról.
1787-ben azonban sor került az opera monzai ősbemutatójára, ahol akkora sikert ért el, hogy rögtön utána további tizenöt dalszínház tűzte műsorra. A következő évben elkészítették az opera német nyelvű fordítását, így német nyelven került sor a frankfurti ősbemutatóra. Bécsbe német nyelven tért vissza az opera, de már csak a szerző halála után 1793-ban, ekkor már osztatlan sikert aratva. Általában a német nyelvű verziót játszották, egészen a XX. század közepéig. Ekkor tértek vissza a világ operaházai ez eredeti olasz nyelvű előadásokhoz.
A Figaro házasságát Magyarországon 1795. szeptember 28-án mutatta be német nyelven a budai Várszínház. A magyar nyelvű premierre 1858-ban került sor a Nemzeti Színházban. A Magyar Állami Operaház pedig már a megnyitását követő első évadban műsorra tűzte a darabot.
Forrásokból Major Edit
