Az M0-tól Győr felé 80 km-en bővül 2×3 sávosra a sztráda 2029-re, ezen felül oldalanként 1-1 intelligens leállósáv (ún. ITS) is lesz, amit forgalmi helyzettől függően, baleset, csúcsforgalom vagy munkavégzések esetén nyitnak meg.
A fejlesztés részleteiről Németh Tamás, az MKIF Zrt. vezérigazgatója adott interjút a magyarepitok.hu-nak. Ebből idézünk:
2025-ben elindul az M1-es autópálya fejlesztése, aminek az előkészítő munkálatait a tervek szerint már most ősszel elkezdjük, hogy jövő szeptemberre készen álljon a terep és a munkagépek felvonulhassanak, és hogy a lehető leggyorsabban elinduljon az útpálya tényleges bővítése.
A munkaterület átadása a vállalkozónak folyamatosan zajlik, most a munka elkezdéséhez szükséges engedélyek kiadása történik, és amikor ezek megvannak, valamint egyeztették a forgalomtechnikai terveket, akkor tudnak nekiállni a folyamatnak. Ez egy nagyon összetett feladat, de haladjunk sorban, hogy mivel állunk szemben. Több fontos munkát kell egyszerre elvégezni az előkészítő időszakban.
Az időterv miatt kiemelt szerepe van a védett, fokozottan védett növények áttelepítésének, átültetésének. Ha ezt nem tesszük meg az erre előírt időszakban, akkor erre legközelebb csak jövő ősszel kaphatunk engedélyt, de az már késő, hiszen ez hátráltatná a bővítés megkezdését. Ezeknek a növényeknek a mentése egy nagyon szigorú protokoll szerint zajlik, csak botanikus szakember végezheti.
A két pálya közötti elválasztósávban lévő sövények megmaradnak?
Készültek tanulmányok az elválasztósávban található zöld növényzetre és a sövényekre vonatkozóan is. A jelenlegi elképzelések szerint a bővítés során (tehát még nem most, hanem jövőre) ezeket megszüntetjük, mert ezek az állatok számára ökológiai csapdák, és balesetveszélyesek is. Saját tapasztalatunk szerint a sövénnyel ellátott pályákon ötször több időt kell üzemeltetésre és így munkavégzésre fordítani, mint azokon az utakon, ahol nincs ilyen növényzet. Ráadásul a növényzet gondozása forgalomtereléssel, adott esetben dugókkal jár…
Mi lesz az előkészítő munkálatok alatt a forgalommal? Lehet majd közlekedni?
Az M1 fejlesztése egy hatalmas léptékű beruházás, amire korábban alig volt példa Magyarországon. A bővítést ugyanakkor mindenki régóta várja. Arra törekszünk, hogy az autósok a lehető legkisebb mértékben érezzék ezeknek a munkálatoknak a hatásait, de lezárások, elterelések elkerülhetetlenek lesznek – főként a hidak környezetében. Ezeket a feladatokat el kell végezni, ezért kérjük a közlekedők türelmét annak érdekében, hogy néhány év múlva egy biztonságos, magas színvonalú pályán közlekedhessenek.
(Teljes cikk ITT)
(SzK)