Budaörs még nem érintett

2024-01-30 | Közélet
Már tavaly felröppent a hír, hogy 2024-től elindul a háztartási szerves hulladék szelektív gyűjtése Magyarországon. Januártól az italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszere mellett teljesen új elemmel bővül a lakossági hulladékgazdálkodási rendszer, elindul a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok szelektív gyűjtése is.

A greendex.hu 2023. december 20-án így írt erről:
„Az első fázisban 14 település lakói dönthetnek úgy önkéntesen, hogy részt vesznek benne. Az új rendszer legfontosabb elemeit a MOHU hétfői háttérbeszélgetésén osztotta meg Pethő Zsolt, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, aki szerint az új szolgáltatás látványos és kézzelfogható lesz, míg hatása több területre is kiterjed majd.

Rengeteg élelmiszer- és zöldhulladék keletkezik
Korábbi kutatások szerint Magyarországon legalább 320–380 ezer tonna könnyen és gyorsan lebomló konyhai hulladék kerül a kommunális gyűjtőkbe, illetve egy része a csatornába, sőt sajnos a szelektív hulladékok közé. Ez hatalmas mennyiség, amit külön gyűjtve többféleképpen is hasznosítani lehetne. A biogázerőművek például energiát és a mezőgazdaságban felhasználható, tápanyagban gazdag trágyát állíthatnak elő belőle. Ehhez csak annyi kell, hogy a lakosságtól szervezetten össze tudjuk gyűjteni; az új rendszerrel épp ez a cél. Az előzetes várakozások szerint az indulás évében 14–16 ezer tonna szerves hulladék begyűjtése lehet reális célkitűzés.

A MOHU az első fázisban 14 városban 460 ezer ember számára teszi elérhetővé az új szolgáltatást. Fontos megjegyezni, hogy a következő időszak nemcsak a lakosság, de a szolgáltatók számára is tanulási időszak lesz. Bár a MOHU több nemzetközi példát is megvizsgált, ezekből általános következtetést nem lehet levonni, a gyakorlatban fog kiderülni, hogy az emberek hogyan gyűjtik a szerves hulladékot, mennyire „tiszta” a begyűjtés, és egyáltalán milyen arányban vesz részt benne a lakosság. Utóbbi azért is kérdéses, mert az új rendszer nem kötelező, hanem önkéntes alapú, és plusz díjjal sem jár.

2024-ben – első körben a társasházi övezetekben – a következő városokban kezdik működtetni a rendszert: Budapesten (a XI. és a XXI. kerületben), Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron, Szolnokon, Kecskeméten, Cegléden, Zalaegerszegen, Békéscsabán, Nagykanizsán, Tatabányán, Kaposváron, Gyulán és Békésen.

Az indulás azért sem lehet ennél szélesebb körű, mert az említett hulladékmennyiség kezeléséhez egyelőre nem áll rendelkezésre megfelelő kapacitású infrastruktúra. Pethő Zsolt szerint a bővítésnek és a rendszer további kiterjesztésének kéz a kézben kell járnia. A tervek szerint 2025-ben már 1,5–2 millió lakost érnének el, de a pontosabb menetrend kialakításához szükség lesz az első fázis tapasztalataira is. A városok kiválasztásánál a már működő biogázerőművek elhelyezkedését és kapacitását vették alapul…”

(Tehát egyelőre itt tartunk, de legalább elkezdődött.)
SzK

(Címkép: greendex.hu)

Megosztás