Cicahelyzet városunkban

2025-09-08 | Budaörs
A napokban a Kőhegyen jártam, ahol egyik ház ablakában sok-sok cicát pillantottam meg. Láttam a kiírást, hogy ott a Lajka Állatvédő Alapítvány működik.

Részleteket a továbbiakban Pályi Melinda elnöktől tudtam meg.

„2019 óta működik a Lajka Állatvédő Alapítvány. Eddigi működésünk alatt több száz cicát fogadtunk és adtunk örökbe, illetve több ezerre tehető a lakosság számára ingyenes és a vadon élő kolóniás cicák ivartalanításának száma.

Jelenleg valamivel több mint 200 mentett cicát gondozunk és körülbelül 100 kolóniás cicáról is gondoskodunk. Ez rengeteg ennivalót és rengeteg állatorvosi költséget is jelent, de eddig lakossági segítséggel sikerült mindig megoldanunk mind az élelmezést, mind az orvosi ellátást.

Az alapítványban dolgozó önkéntesek száma több mint 50 fő, ők mind ingyen társadalmi munkában végzik ezt a szabadidejükben. Egy motivációjuk van: a cicák szeretete és a hála, amit kapnak viszonzásul ezektől a gazdátlan cicáktól.

Nyitott ablakon át bárki kontaktusba léphet a mentett cicákkal, akik a Víztorony utca 11. szám alatt élnek egy menedékházban, ahonnan jó eséllyel gazdásodnak majd.

Ha arra jár a kiránduló, beköszönhet nekik. Nagy érdeklődéssel fogadnak bármilyen emberi közeledést és nagyon várják, hogy valaki beszéljen velük. Szoktunk játszópálcát is elhelyezni az ablakban időnként és ezzel a gyerekek kontaktálni tudnak a cicákkal. A menedékházban jelenleg 50 cica van és ezzel telt ház is van. Sajnos nagyon nagy igény lenne erre, hiszen szinte minden nap 10-30  közötti mennyiségű talált cicát szeretnének a megtalálók hozzánk leadni Budaörsről és a környező településekről.

Ezen kívül 11 ideiglenes befogadónál vannak még cicák elhelyezve, főleg kölykök, akik családi környezetben nevelkednek, szocializálódnak és általában be sem kerülnek a menedékházba, mert már onnan gazdisodnak. Ezen kívül vannak csapdázó, fuvarozó és kolónia-etető önkénteseink. De van pl. olyanunk, aki rendszeresen leviszi a cicapárnákat a helyi mosodába vagy olyanok, akik kolóniákat etetnek.

Jól összehangolt, sok segítő szándékú ember munkája az alapítványunk, ahol a cicák lényegesen magasabb színvonalú ellátást kapnak, mint egy hétköznapi menhelyen. Az igaz, hogy általában nagyon rossz állapotú, beteg vagy elgázolt cicákat fogadunk, hiszen nekik van legnagyobb szükségük a segítségre, sokaknak mi vagyunk az egyetlen esélye. Mindig nagy öröm számunkra, ha egy teljesen elkeserítő helyzetben lévő cicát sikerül megmenteni, örökbe adni és megnyugtató módon elrendezni a sorsát. Önkénteseink munkája nagy segítség számukra és minden olyan ember segítsége, akik rendszeresen vagy alkalmanként utalnak ezeknek a cicáknak.

A legnagyobb támogatónk a SUSY UTZINGER Alapítvány, aki tavaly minden évben több ezer EUR támogatással segíti TNR-es (az ivartalanítás angol rövidítése)  ivartalanításainkat. Általában macskakolóniákat ivartalanítunk, hogy ne szaporodjanak tovább és a szelíd egyedeket igyekszünk kiemelni, gazdásítani. Az ivartalanított kolóniákat nem hagyjuk magukra, hanem etetőláncot képezünk, facebook csoportot hozunk létre, ahol a környékbeli cicabarát emberek kulturáltan tudják etetni ezeket a cicákat, beosztani maguk között, hogy mikor ki a soros. Igyekszünk élelemmel is támogatni ezeket a kolóniákat, lehetőségeinkhez mérten.

Nem hiszünk a menhelyes macskatartásban, a cicák rendkívül érzékeny lények, akik szellemi síkon működnek. Nem alkalmasak tömeges összezárásra és ketreces tartásra  sem. Míg egy menhelyen az oltás nélkül bekerült kölyökmacskák elhullási aránya 90 % körül van, nálunk ez szinte elhanyagolható. Nálunk a menedékházba aki ellátogat, mindenki azt mondja, hogy milyen szépek a cicák itt és látszik, milyen jól érzik magukat. Ők nem csak azért szeretnek nálunk lenni, mert itt rendszeres ellátást kapnak, hanem azért is, mert a menedékházba feljáró önkéntesek nagyon szeretik őket, ők ezt érzik és boldogok tőle.

Szeretettel várunk minden macskázni vágyó, macskaszerető embert, aki úgy érzi, hogy heti egy napon pár órát tudna beletenni ebbe a közös lábasba a cicákért.

Kedves, összetartó közösségünk van, itt mindenki a cicák miatt van.

A cicáink mind házon belül vannak, szobákban, szabadon mozognak, csak a kezelés alatt állók vannak ketrecben. Szabadon cicákat nem tartunk, sem kijárósként, és ezt fontosnak tartjuk. Jelenleg készül egy kisebb kifutó részükre, hogy időnként ki is tudjanak menni kicsit.

Szeretnénk egy telket a Frank hegyen, ahol nagy és kényelmes kifutókban tudnánk a cicákat elhelyezni. Ez azért nagyon sarkalatos probléma, mert a TNR ivartalanítások során vannak olyan egyedek, akik nem alkalmasak az örökbe adásra, visszavinni a befogás helyére valamilyen okból nem tudjuk, azonban egy ketrecben sem élhetik le az életüket. Ha valaki venne egy nagyobb telket üdülőövezetben, ahol ezeket a cicákat elhelyezhetnénk, az megoldás lenne. Nem kérjük, hogy az alapítvány nevére vegye, hanem a sajátjára, de mi használhassuk a cicák tartására. A Susy Utzinger Alapítvány hajlandó lenne lakókonténerekkel támogatni minket, sok probléma megoldódna így.

Az lenne a jó, ha az önkormányzat helyi rendelettel szabályozná és kötelezővé tenni a keverék állatok ivartalanítását. De sajnos itt már nem csak az a probléma, hogy a lakosság szaporítja az állatokat, hanem a sok gazdátlan macska részben vadászik, részben etetve vannak és így már ők korlátlanul szaporodnak.

Tehát a hatóságok feladata két részből kellene, hogy összetevődjön.  A lakosság részére ingyenessé tenni az ivartalanítást és ha kell, szankciós eszközökkel kényszeríteni őket erre. Esetleg el tudnék képzelni ársapkás kutya- és macska-ivartalanítást, hogy az állatorvosoknak is legyen valami korlát az árak emelésében. A másik rész a már vadon vagy félvadon élő macskaállomány humánus módszerekkel történő szaporodásának korlátozása, mely nem más, mint a TNR ivartalanítás.

Állatvédő szervezetek és állatorvosok, önkéntesek bevonásával ez a dolog igenis megoldható lenne, hiszen külföldön már történtek hasonlók, ahol ezt így oldották meg és nagyon jó eredmények vannak. Egyiptomban és Máltán például az elmúlt években globális ivartalanítás zajlik és zajlott és elmondható, hogy a macskaállomány száma lényegesen csökkent. Ugyanis az a személyes tapasztalatunk, hogy a leivartalanított kolóniák az évek során „elkopnak”. Ez azt jelenti, hogy az ivartalanítás hatására a kolóniás cicák kedvesebbek, embercentrikusabbak lesznek és a szelíd egyedeket maga a lakosság hazaviszi vagy állatvédő szervezet kiemeli, örökbe adja. Akik pedig maradnak vadak, azok nem élnek túl sokáig, hiszen a viszontagságok, környezeti veszélyek azt eredményezik, hogy ezeknek az állatoknak az átlag életkora csupán 4-5 év, szemben a gazdás cicákkal. Így 4-5 év alatt akár egy 20-30 macskából álló leivartalanított kolónia, humánus megoldással, teljesen megszűnik. Erre éppen Budaörsön volt példa.

Nagyon várjuk az adó 1% felajánlásokat, hiszen ettől függ, hány cicát tudunk megmenteni a következő évben, hány cicának lesz állatorvosi keret a kezelésére. A dolgozó emberek közel egyharmada még mindig nem rendelkezik és marad az SZJA 1% az államnál. Kérjük, rendelkezzetek, kérjük, támogassátok a kóbor cicákat vele!

Aztán várunk bármilyen szíves felajánlást, tárgyi adományokat is, használt vagy új cicabútort, textileket (törölköző, ágynemű huzat) párnákat, paplanokat nem tudunk hasznosítani, mert moshatatlanok és nagy helyet foglalnak, mi pedig icipici helyen gazdálkodunk. A legjobban örülünk az élelemnek, a jobb minőségű száraz és nedves cicaeledelnek vagy cicaalomnak. Aki anyagiakban támogat minket és utal nekünk a 11742111-25341579 számlaszámra, annak az adománya gyógyszerköltségre vagy állatorvosi költségekre megy. Fontos megemlítenem, hogy nálunk minden önkéntes munka mellett dolgozik az alapítványban, így itt minden egyes fillér a cicákra megy és nem a menhelyvezetők megélhetésére! Nem főállásban csináljuk.

Gyere hozzánk önkéntesnek és add az élő munkádat! Cicaellátás és foglalkozás több helyszínen is lehetséges, Budaörsön és Tárnokon, hiszen a Tárnoki cicaházban is lajkás cicák vannak! Az ősz folyamán tervezünk egy nagyszabású épületfelújítást, amit sajnos muszáj megcsinálnunk. Nagy teher a rossz állapotú házon a cseréptető, ezt le szeretnénk cserélni lemez tetőre. Várunk markos legényeket, akik hajlandók lennének október elején társadalmi munkában leadogatni a cserepet és segíteni a lemeztető rögzítését! Kellene egy jó klímás, aki kedvező áron be tudna még egy klímát szerelni nekünk, amivel a téli fűtést meg tudjuk oldani.

Telefonon általában elérhetők vagyunk és igyekszünk lehetőségeinkhez mérten mindenkinek segíteni! Vegyétek azonban figyelembe, hogy munkaidőben mi is a munkahelyünkön ülünk és ott más ügyekkel vagyunk elfoglalva, de igyekszünk mindenkit visszahívni, illetve minél előbb a levelekre is válaszolni. Ha nem hívtunk, de megígértük, hívj újra!”

Lajka Csapata

Telefonszámom: 06 304010037

Megosztás