A székely testvéreinkről az elmúlt napokban jelent meg egy cikkünk, de az Erdélyben élő sokszínű magyarok hatalmas csoportjához tartoznak a csángók, akikről szintén meg kell emlékeznünk. A napokban volt egy csodálatos jótékonysági gálaes,t amiről lapunk beszámolt. Azt kiegészítésül tesszük közzé az alábbi cikket, amely a Rubicon című folyóiratban jelent meg. A cikk szerzője Halász Péter
„Kik azok a csángók?Kik azok a csángók és hol élnek? – érdeklődött Döbrentei Gábor 1841-ben a püspöke társaságában Borszéken tartózkodó Petrás Incze Jánostól. A moldvai lelkész a Magyar Tudományos Akadémia titkárának 38 kérdésére adott válaszával egy életre eljegyezte magát a magyarországi tudományossággal, s egyszersmind vállalta a moldvai magyarság sorsának képviseletét, a róluk való tudósítást is. Az első kérdésre adott válasza így hangzott: „Moldova – Fejedelemsége – határaiban körülbelül létezik Ötvenhétezer Római Kathol. hitvallású lélek, és nem kevesebb; kik közül ha kiveszünk némelly városokban kereskedést és Kézműveket gyakorló némelly külhonokból idevándorolt családokat: Kik leginkább Franczia, Német vagy Lengyel honiak, a többiek mindnyájan valóságos Magyar vérből származottaknak tartják magokat.”
Csángál, csángát
A csángó szó eredetéről többféle föltevés ismeretes. Maga a nép is magyarázatot keresett rá, s a csengő, csengettyűs szóval vélte értelmezni, mivel – mint mondják – a csángók télen csengettyűs szánokon jártak. Ennél komolyabb magyarázattal szolgál a nyelvtudomány: a székely nyelvjárásban ismeretes csángál, elcsángál (elkóborol, elszakad) szóból származtatja ennek a magyar nép zömétől valóban távolkerült népcsoportunknak a nevét. „Elcsángált a tehén” – mondja a székely, „fönn csángat a havason”. A szó írásos alakban első ízben 1560-ban fordul elő, Csángó András formájában, Moldvából pedig 1591-ben ismeretes „saigai” alakban.
És hol élnek?
Négy különböző csángó népcsoportot ismerünk. Brassó környékén, a Barcaságban élnek a hétfalusi csángók, akik székely származásúak, a 14. században a brassói szászok jobbágyai lettek, fölvették az evangélikus vallást, ám nyelvüket és hagyományaikat mind a mai napig megőrizték. A régi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik részben a korábban Moldvába menekült, részben az Erdélyben maradt székelyekből származnak és zömmel a 18. században települtek mai lakóhelyükre. Dévai csángóknak nevezik azt az ugyancsak székely néptöredéket, melynek tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva környékére, s ők vállalják is ezt a tudományosan nem pontos megnevezést, míg a bukovinai eredetű székelyek többi csoportja öntudatosan elutasítja a csángó megnevezést. Végül a legnagyobb és minden bizonnyal a legrégebbi csángó népcsoport a moldvai csángó magyaroké. őróluk szól ez az összeállítás.
A moldvai magyarok
A néprajztudomány – elsősorban Lükő Gábor nyomán – a moldvai csángók három nagy csoportját különbözteti meg. Az északi csángók a Románvásártól északra eső területeken élnek, túlnyomó részük mára már elrománosodott, de a század elején Yrjö Wichmann finn nyelvész még számos faluban tanulmányozhatta a legarchaikusabb csángó nyelvjárást, melynek egyik fő jellemzője a sziszegés, vagy selypítés: cs hang helyett c-t, s helyett pedig sz-t ejtenek. Bákótól délre találhatók a déli csángó falvak, ahol még néhány helyen hallható a sziszegő beszéd és több más archaikus elem. Végül a moldvai magyarok legnagyobb része székelyes csángó, akik zömmel, a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók, és az ezekbe ömlő kisebb patakok völgyeiben élnek, nyelvük és hagyományuk egyértelműen székelyes vonásokat mutat.
Vajon hányan lehetnek?
A hivatalos román statisztika szerint a moldvai magyarok nem léteznek. Korábbi román statisztikák azonban nem tagadták le ilyen sommásan a létezésüket, pl. a Románia Nagy Földrajzi Szótára (Marele Dictionar Geografic al Rominiei, 1901) számos csángó település magyar lakosságáról írt; az 1930-as román statisztika pedig több mint húszezer magyar nemzetiségű és csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű lakost tartott nyilván Moldvában.
A moldvai csángók valóságos lélekszámára azóta is legföljebb következtetni tudunk. Egyházi becslések szerint Moldában mintegy 250 ezer római katolikus él. Márpedig egy sommás megállapítás szerint ezen a tájon aki katolikus, az magyar vagy magyar származású, aki pedig ortodox, az román. Így tartják ezt maguk a csángók is, noha a tétel bizonyára nem érvényes maradéktalanul valamennyi moldvai katolikusra. Ennek a negyedmillió katolikus csángónak azonban talán az egyharmada beszéli ma már egykori anyanyelvét, tehát mintegy 80-100 ezer lélek; a többiek csak románul tudnak, s ezen – keserves történelmük ismeretében – nem is csodálkozhatunk. Körükben többnyire már csak az emléke él annak, hogy őseik magyarok voltak; vagy már az sem, de akkor sem tartják magukat románnak, mert hiszen nem ortodoxok. A moldvai csángók körében tehát nem a közös nyelv jelenti az együvétartozás alapját, hanem a közös vallás, és természetesen még számos közös hagyomány, a húsvéti mátkaváltástól a halottak búcsúztatásáig.
Miért fontosak?
A moldvai magyarok nem azt az irodalmi nyelvet beszélik, amit a Kárpát-medencén belüli magyarság. A városiasodással, iparosodással, civilizációs átalakulással járó fogalmakat jelentő szavainkat a moldvai magyarok nem ismerik, ehelyett főként román szavakat használnak. A magyarul beszélő csángók nyelve leginkább a nyelvújítás előtti, 18. századi magyar nyelvhez hasonlít. Okleveleink szólalnak meg tehát a moldvai csángók ajkán, régen elfeledett magyar szavak kelnek életre.
Mivel különböző csoportjaik két-háromszáz, sőt ötszáz vagy annál is több esztendeje a Kárpátok által elszigetelve, idegen nyelvi, vallási, etnikai környezetben élnek, a magyar művelődéstörténet olyan kövületeivé, archaikus rétegeinek őrzőivé váltak, ami rendkívül értékessé teszi ezt a népcsoportunkat. Beszédük több évszázados szavakat és nyelvtani szerkezeteket őriz, népdalaik, balladáik, keserveseik népzenénk legrégebbi, általunk már szinte elfeledett változatait idézik. Hiedelemviláguk, népszokásaik, viseletük, gazdálkodásuk, építkezésük mind-mind azt az állapotot mutatja, ami az egész magyarságra jellemző volt két-három, vagy éppen öt-hat évszázada. A magyarság tegnapi, tegnapelőtti képével találkozhatunk, ha közöttük járunk.
Forrás : Rubicon
Közzétette Major Edit
