Csasztuskák

2021-02-17 | Budaörs
Mostanában a sokszor hallható társadalmi hirdetések kapcsán- mely a vírusveszéllyel kapcsolatos teendőinkre hívja fel a figyelmet- a régi idők csasztuskái jutottak eszembe.

A csasztuska a háború után vált divattá.Új  társadalmi berendezkedés vette kezdetét és mivel akkor még nem volt televízió, rádiója pedig csak igen kevés embernek volt,a csasztuskát választották az  emberek informálására, agitálására.  Nemcsak vidéken, de  a pesti villamosokon vagy utcákon is önkéntesek jártak és hangos énekléssel, úgy nevezett csasztuskákkal dicsőítették  a kommunizmus áldásait. Mentek utcákon, tereken és énekeltek, skandáltak. A főként műkedvelő csoportokból (tánc-, színjátszó-, énekcsoportok) szerveződő brigádok járták a községeket, megjelentek az aratók mellett, agitáltak a választások előtt. Buzdították a lakosságot a különféle, elsősorban népi dallamokra írt rigmusokkal, csasztuskákkal valamint pellengérezték ki az ellenséget. A jó rigmusnak rövidnek, csattanósnak és „harcos, határozott állásfoglalásúnak” is kellett lennie. Ezek voltak a csasztuskák,mely mondanom sem kell hogy orosz gyökerűek.

Olvasom Zala Megyei Levéltár oldalán a következőt:

„De hol is hangzottak el ezek a csasztuskák, milyen feladataik voltak? Rigmust mindenről lehetett írni és az előadásukhoz sem kellett sok minden. Nem kellett színpad, megtette az utca, autóbusz váróterem, a vonat, a tarló vagy ahol sok ember csoportosult. A 4-5 szereplő főként a művészeti együttesekből verbuválódott, nem volt ritka az sem, hogy úttörők, DISZ-es fiatalok alkották a csoportokat. Tartalmukat tekintve „megénekelték” az önként felajánlott békekölcsönöket, az erőltetett iparosítás vívmányait, a megkövetelt éberséget, a hidegháborús békeharcot, a felesleg beszolgáltatását, a kulákok üldözését.

A legtöbb agitációra a nyári munkák idején került sor. Minden községben a tanácsoknál, a cséplőgépeknél dicsőség- és szégyentáblát kellett felállítani, amelyre a jól és rosszul teljesítő gazdák neveit írták fel. A szemléltető táblákon képeket helyeztek el: a lemaradókat csigával, vénemberrel, míg az élenjárókat repülőgéppel, békegalambbal ábrázolták. A jól teljesítőket néha a fényképük kihelyezésével is jutalmazták. A rigmusok talán a legfurább kordokumentumai az ötvenes éveknek. Ezek a tréfás-gúnyos hangvételű, agitáló versecskék kevés művészi értéket vonultattak fel, a kínrímekbe szedett „alkotások” erővel akarták magukat az utókorra hagyományozni, szerencsére amilyen gyorsan keletkeztek, olyan gyorsan el is enyésztek a történelem útvesztőiben.”

A társadalmi hirdetéseket nap mint nap hallva akaratlanul is  csasztuskát skandálókra gondolok.  Mint azt tapasztaljuk, közéleti szereplők a vírus helyzettel kapcsolatosan naponta hívják fel figyelmünket   állampolgári kötelességünkre, amelyet már betéve tudunk és betartunk.Véleményem szerint  sokakban pontosan az ellenkezőjét váltja ki   a minduntalan elhangzó figyelmeztetés.Szerencsére nem hosszas verseket skandálnak de éppen eleget ahhoz hogy lassan elegünk legyen belőle. Minduntalan felhangzik a médiákban a nekünk szánt figyelmeztetés olyanok szájából, akiket eddig megbecsültünk, akik eddig esetleg példás értékű közembereknek számítottak. De lassan már a hangjukat sem szeretjük.Csak mellékesen jegyzem meg hogy Budaörs hatalmas élelmiszer áruházában (nevét szándékosan nem említem) tízpercenként elhangzó figyelmeztetés a maszk viselésről és annak elmulasztása okán a szabálysértésről egyre inkább irritáló különösen akkor hogy mindezek után  kellemes vásárlást kívánnak nekünk akik izzadunk a maszk alatt, a szemüvegünk bepárásodik és még sorolhatnám a kellemetlen tüneteinket miközben „kellemesen vásárolunk”

Az egy éve járványtól sújtott világban kívülről tudjuk már a tennivalónkat, hiszen ezek megértéséhez már felnőtt a lakosság. Az állandóan ismételgetett szabályok felolvasóit pedig szeretnénk már elfelejteni ugyanúgy mint annak idején tették ezt  a csasztuskákat skandálókkal.

Major Edit

Megosztás