Teréz 1933. június elsején munkába állt egy rendőrségi számtiszt családjánál, mindenesként. A házaspárnak egy kislánya volt.
Terus, a mi lányunk eddig azt természetesnek vette, hogy őt a gazdái tegezik, és ő asszonyomnak, uramnak szólítja őket, de hogy egy kis 4 évest neki magáznia kell, miközben az elkényeztetett „kisasszony” tegezi, – ezt azért túlzásnak tartotta.
Az asszonya otthon volt, nem járt el dolgozni. A kislánynak borjúhúst készített párolt zöldséggel, átpasszírozva. A házmesterék később elmondták Terusnak, hogy eszik az a gyerek mindent. Ők már többször jól megtömték paprikás szalonnával és nem lett semmi baja.
Az asszony az éléskamrát mindig zárva tartotta. Különös elképzelése volt arról, hogy mit kell ennie egy, még fejlődésben lévő cselédlánynak. Terus csak másnapos kenyeret kapott, azt is kiporciózva. –A friss kenyér nem egészséges!- mondta a nagyságos asszony. Reggelire üres feketekávé jutott a bögréjébe. Ám, ha valamit az uraság a főtételből meghagyott, azt a cselédlány elé rakták. A földre szóródott mákot az asszony összesöpörte, másnap azt kapta a lány a tésztájára. Csodálkozott, hogy miért ropog a foga alatt. Teréz hamarosan fogyásnak indult, arcpírja megsápadt, a szeme gyakran kopogott az éhségtől.
A család kedvence volt a fehér angóramacska. Őmacskaságát emberi fogyasztásra való ló parizerrel etették. Egy alkalommal nem tartózkodtak otthon a háziak, Teri jól belakmározott a macskaeledelből. Hogy a hasát el ne csapja a szokatlanul bőséges étel, abból a száraz kenyérből falt hozzá, amit az állatkerti állatoknak gyűjtöttek. A macska csak nézett a kerek, sárga szemeivel.
A háziúr elsején, fizetéskor rendszeresen késő este részegen jött haza. Mivel Terus olyankor már a konyhában felállította nyitható ágyát, és megágyazott az állandóan afrikot hullató öreg matracával, azzal a közlekedést teljesen eltorlaszolta. Az urat az nem zavarta, azon tápászkodott keresztül, fel-felbukva. Ilyenkor kedveskedni akart a kislányának, ajándékot hozott, valami apróságot, ő meg hisztérikusan kiabált:- Menj innen, nem szeretlek! Részeges vagy!
Állt a cirkusz….
A kislányt Terus sétálni, szánkózni vitte, és esténként mesélni kellett neki. Azonban nem tudott fejből egy mesét sem, viszont könyvből szívesen olvasott volna….A kisasszony parancsolgatott: -Kívülről mesélj! Ne olvass! Még fenyegetőzött is: -Ha én szegény leszek, akkor elmegyek hozzátok koldulni! – Na, akkor én téged elzavarlak! – gondolta Terus, de kimondani nem merte, főleg nem tegeződve.
A mama egyszer-egyszer meglátogatta a lányát, ha Pesten járt. Egy alkalommal őszibarackot hozott a családnak, de mielőtt átadta volna, Terus a parkban mindet megette.
-Nem tetszel nekem, te lány! Nagyon sovány vagy! Zörögnek a bordáid.– mustrálgatta a lányát. – Nem eszel rendesen?
-Nem, mert nem kapok.- bökte ki Terus.
-Akkor szólj az asszonyodnak.
-Már szóltam. Azt mondta, hogy nem tud többet adni.
-Minek tart az ilyen cselédet?!– méltatlankodott a mama.
A Pongrácz telepi ház napjainkban
Egy hétvégén Balatonra utazott a család, Terus otthon maradt és, hogy ne unatkozzon, az asszony kiadta a munkát. Lúgkővel súrolja fel a padlót! Amikor nagyságáék felpakolva elvonultak, Terus a munkához látott. Először dudorászott, hogy vigasztalja magát. –Kerek a káposzta, csipkés a levele… A maró anyag hamarosan kisebesítette a kezét. Szinte lüktetett a fájdalomtól. A folyósón ülve, kitartotta a napra a fájdalmas kézfejét. A napi élelemadagját már rég megette, az éléskamrát gondosan bezárta az asszonya. Forró könnycseppek gördültek le az arcán. Egyszer csak a bátyja hangját hallotta az udvar felől: -Az én apám bognár mester, fia vagyok én. Ő csinálja a bölcsőket, belevalót én…
Terus máskor nagyon haragudott, amikor Toncsi ezt a butuska dalt énekelte, most mégis úgy tűnt neki, mintha a szférák zenéje szólna. A vállára borulva zokogta el szenvedését, szomorú sorsát. A fiú már vitte is haza a hírt, hogy hogyan bánnak a gazdái Teruskával.
A mama sürgősen új hely után nézett és ezúttal szerencsével járt.
Egy hercegnő keresett egy ügyes kezű mindenest a szakácsnő mellé titkárnője által. És még 5 pengővel több fizetést is ígértek!
A villa a Nagyboldogasszony útján állt az ápolt kertben. A hercegnőt és két kislányát, a contesse-ket nagy udvartartás vette körül. Az ügyeket a titkárnő intézte. A lányokkal angol és német nevelőnő foglalkozott. A felső szinten voltak a hálószobák, a tágas ebédlő, a szalon egy díszes kandallóval, aztán konyha, éléstár és még varrószoba is. A szuterénben lakott a szakácsnő a kézilánnyal egy szobában, a két szobalány egy másikban, és az inas a sofőrrel a harmadikban. Személyzeti ebédlő, fürdőszoba, mosókonyha, kazánház, raktárhelyiség volt még lent az alagsorban.
Teréz eddig kevésbé módos házaknál szolgált, most azonban megismerhette a felsőbb tízezer életét.
Mint ahogyan azt Cilitől, a szakácsnőtől megtudta, a hercegnő elvált. A férje Bécsben élt. A válás okára is célozgatott. Az asszony hűségével lehetett a probléma, mert a kisebbik lányt nem ismerte el magáénak a férfi. A nagyobbikról viszont bőkezűen gondoskodott. Megtehette, hiszen dúsgazdag volt. Magánrepülőjével időnként a villa felett körözött. Olyankor mindenki kiszaladt megcsodálni a gépet.
-99 pusztája van a hercegnek. – tájékoztatta Terust a szakácsnő.
-És miért nem éppen száz?- csodálkozott a lány.
-Mert akkor már katonaságot kellene tartania. – válaszolt a jól értesült asszony.
Katalin, a szép, szőke hercegnő reggelente a teraszon ugráló kötéllel szökdelt, hogy karcsú alakját megőrizze. Olyan elegánsan öltözött, hogy akár a Párizsi Divatlapban is bemutathatták volna. A fodrász, a manikűrös rendszeresen megjelent a villában és egy ügyes kezű varrónő is, szükség szerint.
Ment minden olajozottan. A titkárnő Cilivel megbeszélte a napi menüt, telefonon megrendelték a húst, leggyakrabban borjúdiót. Cili Terussal lement a Nagyvásárcsarnokba az egyéb szükséges áruért. Egy ott lebzselő suhanccal néhány fillér zsebpénzért felvitette a villáig a szatyrokat.
Az inas fekete öltönyben, fehér kesztyűben felszolgálta az ételt a hercegi családnak és a nevelőnőknek. Ők a francia konyha szerint étkeztek. A személyzet az alagsori ebédlőben magyaros menüt evett. Az inas szabadidejében az ezüst evőeszközt tisztította, Terus mosogatott, a fehér fityulás szobalányok takarítottak. A titkárnő kioktatta, hogy a hercegnő megszólítása: ő hercegsége, amikor találkoznak, és ha a hercegnő a kezét nyújtja, akkor kézcsókkal üdvözölje.
Terus a hercegnőtől egy rózsaszínű, egybeszabott ruhát kapott, fehér köténnyel. Egyelőre csak a villában hordta. Amikor hazament visszavette a „trachtot”, a bőszoknyás, réklis viseletet. Először furcsa volt számára az új ruha, de rájött, hogy sokkal kényelmesebb, könnyebb benne mozogni, mint a sokszoknyás viseletében. Még várt, hogy otthon megbeszélje a mamával, szeretne ő is polgári ruhába járni, „átvetkőzni”, mint már egyre többen a biai barátnői közül.
Nem könnyű az ő mamáját meggyőzni:- Ha elhagyod a viseletedet, az olyan, mintha a vallásodat dobnád el! – volt a szavajárása.
Ha a hercegnő nem is került be a Párizsi Divatlapba, de Szkotti nevű kutyája szerepelt egy társasági újságban. Jó dolga volt az elkényeztetett kis ebnek, egy kényelmes kosárban a hercegnő hálószobájában aludhatott.
Egy alkalommal Terus besegített a szobalányoknak a takarításba. A hálószobában kíváncsiságból kihúzta a hercegnő ágya melletti hálószekrény fiókját. Egy gyöngyház berakású kis pisztolyt látott benne. Villámgyorsan visszatolta a fiókot.
A mi lányunk azt tanulta otthon, hogy az ételt meg kell becsülni, még egy falat kenyeret sem szabad kidobni. Ha egy darab leesett, azt megfújták és elfogyasztották. Ő hercegségénél pedig gyakorlat volt a pazarlás. Terus egyszer-másszor a környéken kéregető koldusasszonynak adott maradék kalácsot, kenyérvéget. Jött is hamarosan a titkárnő
:- Teréz! A hercegnő nem szereti, ha ideszoktatja a koldusokat! Ne etesse őket!
-Igenis, asszonyom!
Egy alkalommal az éppen katonáskodó Tóni egyenruhában látogatta meg, jött a havi bérért. A titkárnő újból figyelmeztette:
-Teréz! Ne fogadjon katonákat a villában!
-De ő a bátyám…- védekezett Terus.
Egy gróf járt udvarolni a szép hercegnőnek, de egy kicsit hóbortos volt, nem is vette komolyan Katalin asszony. Neki egy országgyűlési képviselő rabolta el a szívét, aki gyakran látogatta, a házasság azonban nem jöhetett szóba, mert – a szakácsnő szerint – a férfi családos volt. Amikor luxusautójával a villa bejárója elé gördült, az éles duda hang helyett egy kedves dallamot játszott. A szobalányok az ablakhoz futottak és gusztálták a fess urat, amint elegánsan kiszáll a kocsiból.
A kelekótya grófot a színészi képességekkel megáldott inas előszeretettel utánozta. Kalapot, monoklit, esernyőt vett magához, nyakát nyújtogatva besétált a konyhába és raccsoló hangon odaszólt a szakácsnőnek:
-Cili kérem, ma nagyon forróra főzte a kávémat! Megégettem a nyelvemet… – közben leejtett egy tízpengőst.
Cili ezen úgy nevetett, hogy csak úgy rengett a hasa. Terus is jóízűen kuncogott az asztalnál, miközben csipetkét készített a levesbe.
Az egyik hercegkisasszony születésnapjára nagy kerti partit rendeztek. A szakácsnőnek az volt többek között a feladata, hogy a csokoládétortába süssön bele egy őzikét ábrázoló kis üvegfigurát. Amikor a vendéggyerekeknek elárulták, mi van a tortába, már senkit nem érdekelt az édesség, csak arra voltak kíváncsiak, hogy ki találja meg az üvegállatkát. Terus döbbenten nézte a szétnyomkodott, formátlan halmazt, ami a tortából megmaradt.
– Hát, ez pocsékba ment! Pedig de sok éhes gyerek örült volna csak egy kis szeletkének – gondolta magában.
Máskor meg hatvan személyes fogadást, coctail partyt rendezett a hercegnő. Cili még a fiát is segítségül hívta, hogy mindennel időre elkészüljenek. Terus százával készítette a szendvicsalapot. Kenyérszeletekből pogácsaszaggatóval kivágta a kerek formákat. Persze, a maradék kenyér ment a szemétbe. Majd a paprikával, spenóttal, sáfránnyal színezett vajjal mindegyiket szaporán megkente. A fiú, aki cukrásznak tanult, feldíszítette a legfinomabb sonkával, sajttal, petrezselyemmel. Az inas és a szobalányok sürögtek-forogtak a vendégek körül. Jól sikerült a fogadás.
Egy alkalommal Katalin hercegnő meghívást kapott Horthy Miklós kormányzó és felesége díszvacsorájára. Erre a jeles estére egy új ruhát csináltatott magának. Indulás előtt a személyzet megcsodálhatta a szépasszonyt. Ott állt a szalonban a halványkék, földig érő estélyi selyemruhájában. Szőke haját csinos loknikba fésülte a fodrász. A személyzet elismerően bólogatott és hangosan dicsérte, amint ő hercegsége elindult a díszvacsorára.
A mosónő mindig hétfői napon szokott jönni a Mária-Valéria telepről. Egyik reggel nem érkezett meg időben és Terust szalasztották érte. Még soha nem járt a telepen, ezért megdöbbent attól, amit ott látott. Ahogy az asszony után érdeklődve bolyongott a viskók, kalyibák között mélységes nyomor tárult a szeme elé. Az ő családja nem élt bőségben, de a legszükségesebbre mindig tellett. A mama olyan jól be tudta osztani a pénzt, hogy az évek során vettek egy-egy földterületet, egy ingatlant, és ahogyan a lányok férjhez mentek, kaptak egy szőlőt, egy szántót, vagy egy házhelyet. Igaz, a papa sem volt herdáló, vagy italos. A biztonság volt az, amit nyújtani tudtak a gyerekeiknek.
A nyomortelepen a faluról felköltözött, vagy a perifériára sodródott gyári munkások, munkanélküliek, nincstelen proletárok tengődtek, családostól, vagy magányosan.
Terusnak elfacsarodott a szíve, amikor a szutykos csöppségeket látta anyjuk szoknyájába kapaszkodva sivalkodni. A nők elgyötörtek, soványak voltak, mint a hét szűk esztendő. Mindenfele kacatok, lim-lom, szemét, kilátástalanság.
Mire visszaért a villába, a mosónő már a teknő fölé görnyedt és súrolta a ruhákat. Elkerülték egymást. Az asszony felpillantott. –Hamarosan elköltözünk a telepről. – mondta mentegetőzve.
A karácsonyt is a villában töltötték mindannyian. Lázas izgalommal, ünneplő ruhába öltözve készültek a szentestére. A csillogó karácsonyfa már az ebédlőben állt. A hercegnő kinyitotta a dupla ajtót és a személyzet beléphetett. Terusnak megakadt a szeme egy nagy edényben álló, fehéren virágzó orgonabokron. Orgona! Karácsonykor! Álom ez, vagy valóság? –csodálkozott. A német nevelőnő a harmóniumon játszotta a Stille Nacht-ot, többen vele énekeltek. Terus is, mert ismerte ezt a karácsonyi dalt. Az egyik oldalon fehér terítővel letakart asztalok álltak, fenyőágakkal körbe rakva. Ott sorakoztak a díszesen becsomagolt ajándékok, mindenkinek névre szólóan. Terus is megtalálta a sajátját. Óvatosan bontogatta. Egy fehér damasztabrosz volt benne, hat szalvétával. Nagyon örült neki. Ilyen finom anyagból készült szettet még nem látott.
A hercegkisasszonyok kacagva vonultak a szobájukba temérdek ajándékdobozaikkal. Mi lehet bennük? – gondolta Terus.
Később, húsvétra a sok meglepetés mellé még két élő kiscsibét is kaptak a kisasszonykák. Gorombán játszottak a két pelyhes jószággal, nem különben, mint a játékmackójukkal. Rosszallóan nézte Terus, de szólni nem mert. Hogyan is szólhatott volna egy cselédlány a hercegi gyermekeknek?! A játék hevében az egyik csirkét leejtették, szegénynek eltört a lába. Terus akkor egy megfelelő méretű botocskát helyezett a törött végtaghoz és cérnával óvatosan körbetekerte, „sínbe tette”.
Hamarosan már nem érdekelte a gyerekeket a két csibe. Terus meg örült, hogy etetheti, gondozhatja őket. A „műtét sikerült”, a kiscsibe sántikálva ugyan, de ment a testvére után, ugyan a növésben nem érte utol. A kis bice-bóca egyszer csak eltűnt. Talán nem tudott elfutni egy kóbor macska elöl? Ki tudja. A másik őszre úgy megnőtt, meghízott, hogy öröm volt nézni. Bejárt a konyhába és ott csemegézett kedvére. Ezért a szakácsnő haragudott rá, és amikor egyszer rajtakapta, hogy az asztalon áll és az elkészített uzsonnából csipeget, akkor kimondta a verdiktet: – A jércéből levest főzök!
Úgy is lett. Csak Terus nem evett a zsíros húslevesből, sajnálta a kis védencét, a többiek meg jól elrontották a gyomrukat.
Terus, amint lehetett hazautazott, és minden szabadidejét otthon töltötte. Ha tehette, elment a bálokba. A Szeitz kocsmában gyakran szólt a zene, a fiatalok táncoltak. A zenekarban játszott egy vidám, kék szemű klarinétos, a Marci. Terus néha úgy érezte, hogy a fiú csak neki fújja a Hufáter-polkát. Egyszer-egyszer a zenészek is lejöttek a pódiumról és felkérték a szívük választottját. Marci Terust kérte fel…
Teréz szürke fedelű cselédkönyvébe a gazdái bejegyzéseket írtak, amikor a másik házhoz szegődött. Elégedettek lehettek vele, mert ezt írták: erkölcsös, szorgalmas, tiszta.
Az maradt egész életében.
Steinhauser Márton 1937-ben feleségül vette Bach Terézt. Teréznek nem kellett többé cselédnek állnia. Ők lettek a szüleim.
s.k.
