Újabb impresszionista mester alkotásaiban gyönyörködhetünk
A művészetek szerelmesei az elmúlt években több alkalommal is gyönyörködhettek a francia impresszionista és poszt impresszionista művészek alkotásaiban. 2003-ban Monet és barátai, 2006-ban Van Gogh, 2012-ben Cezanne és a múlt, 2021-ben Cezanne-tól Malevicsig című kiállításon vonultak fel a stílus legszebb festményei.Idén Renoir életműve kerül a figyelem középpontjába.
A múzeum választásának oka, hogy 2019-ben a Szépművészeti, egy történelmi jelentőségű gyűjteménygyarapítás révén, megvásárolta a mester Fekvő női akt (Gabrielle) című kései remekművét.
„Figurális festő vagyok”
– hangoztatta Pierre-Auguste Renoir (1841–1919), arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába. Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését.
Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak.
A Szépművészeti kiállítása kronologikus, egyben tematikus elrendezésben, festményeken, grafikákon, szobrokon keresztül vizsgálja majd Renoir viszonyát a művészetét inspiráló modellekhez.
Renoir-ról
Renoirt az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, ugyanakkor hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein.
Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új stílus megteremtőinek.
1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől.
A szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereső festő nagy elődeihez fordult útmutatásért. Raffaellóhoz, majd a francia rokokó mestereihez, Jean-Antoine Watteau-hoz, Jean-Honoré Fragonard-hoz, François Boucher-hez, végül Tizianóhoz és Peter Paul Rubenshez.
Évtizedeken át intenzív párbeszédet folytatott példaképeivel, új, modern hagyományt teremtve.
Renoir még élete végén, a 20. század első évtizedeiben is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni. Páratlan festőiségével, lenyűgöző termékenységével, példaértékű kitartásával inspirált. Hatott a következő generáció nagy alakjaira, Pablo Picassóra és Henri Matisse-ra is.
Major Edit
Forrás: hirstart.hu