December jeles eseményei közül a legtöbb ember számára ma már csupán a karácsony és az újév ünnepe ismert, a régiek azonban az év utolsó hónapjában számos egyéb kiemelt napot is megültek. Az egyre növekvő sötétség mélyén megszülető fény ünnepe a legősibb időkre vezet minket, de számos, a gazdálkodáshoz kapcsolódó jeles nap is erre az időszakra esik.
A fény fogyatkozásának és az év záró időszakának egyik kiemelkedő eseménye a disznóvágás, mellyel a torral megtisztelt jószág mellett egyúttal a sötét és régi esztendőt is „megölték”. A hagyomány szerint két időszakban vágtak leginkább disznót: adventben és farsangkor.
December 4-e Borbála ünnepe, aki nemcsak a bányászok védőszentje, égiháború és erős villámlás idején is érdemes hozzá fohászkodni. Ünnepnapján a nagyleányok, miközben szívük választottjára gondolnak, egy gyümölcsfaágat tesznek a vízbe, amely ha karácsonyra kizöldül, reménykedhetnek a férjhezmenetelben! Ugyanezen kizöldülő ág egyúttal jó termést is jósolt a gazdának.
Szent Miklós december 6-án ült ünnepéhez máig sok szokás kötődik, mivel az egykori püspök a halászok és révészek mellett egyebek mellett az eladó lányoknak is védőszentje. Régen a láncos Miklós és kísérete ezen az éjszakán végigjárta a falvakat, hogy a házaknál vagy a fonóban „gyóntassák meg” a leányokat.
December 8-a a Szeplőtelen fogantatás ünnepe, az egyik legnagyobb Mária-ünnepünk. A kígyó fejét eltaposó Napba Öltözött Asszony ünnepéről már Árpád-házi királyaink krónikásai is részletesen beszámoltak. A világtengelyt is jelképező, a régi házak mestergerendáját középen alátámasztó oszlopot, a „Boldogasszony fáját” ezen a napon feldíszítették, körbeénekelték.
Karácsony mellett talán a 13-án ült Luca napjához kapcsolódik a legtöbb népszokás. Ilyenkor vetették a lucabúzát, melynek karácsonyi kizöldüléséből vagy éppen visszamaradásából a következő év bőségére vagy szűkségére következtettek, és ilyenkor kezdték ácsolni a szeg nélkül való, hétféle fából álló lucaszéket is. A különleges alkalmatosságra felállva az éjféli misén meg lehetett látni a boszorkányokat, akik elől a kiszórt mákszemekkel lehetett megmenekülni. Sok helyen a mai napig lucapogácsát vagy lepényt sütnek, melyet a szegények között osztanak szét.
December 21-e a téli napforduló ünnepe, az év legsötétebb napja. A régi világban ez volt az év utolsó napja, mivel ezen az éjszakán győzedelmeskedik a fény a sötétség fölött, ettől kezdve hosszabbodnak ismét a nappalok, s fogynak a sötétség órái. Nem véletlen, hogy a katolikus egyház ehhez az ősi ünnepnaphoz igazította karácsony ünnepét, amely Krisztus mint a világ világossága megszületésének ünnepe.
A betlehemesek játéka a régi ember számára sokkal többet jelentett Jézus születésének történeténél. Az öreg pásztor, Heródes, vagy éppen a távoli vidékről érkező mágusok a földi szerepük mellett égi-lelki minőséget is képviseltek, hogy a földi történetek mellett az égbolt jeleire is felhívják a befelé figyelő, elcsendesülő ember figyelmét. De jó is volna, ha a világ ismét értené szavukat!
Advent:
Az egyházi év kezdete, a karácsonyi előkészület 4 hetes időszaka.
Szent András napját követő vasárnappal kezdődik. Eredete az V.-VI. századra nyúlik vissza.
Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitása is.
Forrás:Internet
s.k.