Egy Auschwitzot megjárt, elfeledett magyar költőnő története

2023-02-01 | Budaörs
1979-ben II. János Pál pápa Auschwitzba látogatott. Már korábban is járt itt, de egyházfőként ő volt az első, aki ellátogatott a hírhedt koncentrációs táborba. Ezt követően a szomszédos Birkenauba vezetett az útja, ahol kétszáz, koncentrációs táborokat megjárt pappal koncelebrált misét.

1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor, ez a nap a náci népirtás emléknapja. Amikor 1979-ben II. János Pál ellátogatott erre a szimbolikus helyre, hatalmas tömeg előtt celebrált misét, melyen sok-sok egykori táborlakó is részt vett. Ott és akkor a pápa olyan beszédet mondott, amelyet ma is idézni szoktak.

A pápa beszédében „korunk Golgotájá”-nak nevezte a Krakkó közelében fekvő egykori tábort, majd így folytatta:

„Letérdelek sorra mindegyik táblánál, melynek felirata Auschwitz áldozatainak emlékét őrzi, a következő nyelveken: lengyel, angol, bulgár, cigány, cseh, dán, francia, görög, héber, jiddis, spanyol, flamand, szerb, horvát, német, norvég, orosz, román, magyar, olasz nyelven.”

Ezzel a fölsorolással jelezte a pápa, hogy itt, ezen a helyen annak idején egész Európa szenvedett. Különösen három táblát emelt ki: a héber, az orosz és a lengyel nyelvűt. E népek fiai szenvedték el a legnagyobb veszteséget – a háború idején a lengyel nemzet ötödrésze pusztult el, mintegy hatmillió ember; nem véletlen, hogy a lengyel pápa ezt külön is hangsúlyozta.
Még egy részlet a pápa beszédéből:

„Amikor eljövünk ide, szorongó szívvel kell elgondolkoznunk azon, hol a határa a gyűlöletnek – az ember ember általi elpusztításának -, hol a határa a kegyetlenségnek. /…/
Auschwitz a háború tanúbizonysága. A háború hozza magával a gyűlöletet, a pusztítást, a kegyetlenség aránytalan megnövekedését. És bár tagadhatatlan, hogy rendkívüli lehetőségeket ad az emberi bátorságra, hősiességre, hazafiasságra is, a veszteségek számlája mégis nagyobb. /…/ A háborúért nem csupán azok felelősek, akik közvetlenül előidézik, hanem azok is, akik nem tesznek meg mindent, ami hatalmukban áll, hogy megakadályozzák.”

A pápa beszéde magyarul először a Vigilia címú katolikus folyóiratban jelent meg [A hit és a szeretet győzelme a gyűlölet felett. II. János Pál pápa auschwitzi beszéde.
A közlés végén olvasható a fordító neve: Kerényi Grácia.

A közel negyven éve, autóbalesetben elhunyt Kerényi Gráciát idehaza jószerével elfeledték; Lengyelországban azonban nem. A kiváló költő, író, műfordító jelen volt a pápai misén – az egykori rabok között. Mert ő is megjárta a náci táborokat. Auschwitzban tanult meg lengyelül, s később ezt a tudását kamatoztatta: a lengyel kultúra hazai „nagykövete” lett, sok-sok fordítása tanúsítja ezt.

Kerényi Gráciát 1944 tavaszán, nem sokkal a náci megszállás után tartóztatta le a Gestapo. Előbb itthon tartották fogva, majd Auschwitzba deportálták. Amikor erről az apja – az akkor Svájcban élő világhírű klasszika-filológus, Kerényi Károly – értesült, minden követ megmozgatott, hogy lányát kimentse a táborból. Német kapcsolatain keresztül sikerült is elérnie, hogy lánya szabaduló levelet kapott, de mégsem térhetett haza, Ravensbrückbe szállították. Itt szabadult fel lefogyva, betegen. Hazatérése után néhány hónappal papírra vetette emlékeit. Az „Emlékezéseim német fogságom idejéből” című szöveg Kerényi Grácia 1979-es kötetében (Utazások könyve) jelent meg. Ugyanabban az évben, amikor a pápa ellátogatott Auschwitzba. Szubjektív, de történeti hűségre törekvő írás, történetek sorjáznak egymásra, egy táborlakó emlékei. Minden apróság fontos ebben az írásban. Megtudjuk, hogy mackója, amit magával vihetett, Auschwitzban maradt; megtudjuk, hogy Ravensbrückben a 14 éven aluliak gyermekkosztot kaptak, „édes leveseket, tejet, sárgarépa-főzeléket és egyéb tápláló ételeket – továbbá bőséges kenyéradagot. Itt egyesek aztán ezért tizennégy évesnek vallották magukat; ismertem velem egykorú, tizenkilenc éves lányt is, ki gyerekkosztot evett.”; megtudjuk, hogy Auschwitzban mindig is azt érezte, amikor SS-tisztekkel beszélt, hogy „ember vagyok s egy másik emberrel beszélek”. Ez a naplószerű szöveg kivételes dokumentum a magyar irodalomban: Kerényi Grácia az egyetlen magyar író, aki hosszabb ideig raboskodott Auschwitzban (Kertész Imre csak néhány napot töltött itt az átmenő táborban, őt Buchenwaldba deportálták).

Kerényi Grácia nemcsak költő, író, műfordító volt, hanem katolikus is. A lágerben is minden nap imádkozott. Másokért is. Leírta, hogy egyik társa, aki szocialista és ateista volt,

„mikor esténként ágyamra térdelve imádkoztam, gyakran megkért, imádkozzam érte is”.

Kerényi Grácia rabsága idején verseket írt. Amikor 1977 végén a Vigilia Istennel való kapcsolatukat tudakolva körkérdéssel fordult művészekhez, tudósokhoz, Kerényi Grácia
élete, világa rendjének nevezte a hitet.

S arra is válaszolt, hogy a lágerben milyen volt a kapcsolata Istennel. Különös választ adott: korábban publikálatlan verseit küldte el a lapnak; az alábbi szöveg Auschwitzban született 1944 augusztusában:

Mikor minden a legrosszabbnak látszik,
Ha a költőnek már papírja sincsen,
Ha az embernek mindene hiányzik,
És semmi sincs már, amit elveszítsen –
Ha sírnod kell, mert tested-lelked fáradt,
Segítségével közel van az Isten.
*
Akkor tudsz csak az otthonnak örülni,
Ha voltál már teljesen elhagyott,
Ha panaszod az égre zokogott fel
És itt a földön nem volt vigaszod,
Ha tested rongyos, rossz ruhának látszott,
S ígérettel csak Isten biztatott.
*
Szomjúhozom már mosolyodra Isten.

Halála után néhány hónappal a Vigilia hosszabb interjúval emlékezett Kerényi Gráciára, aki a folyóirat rendszeres munkatársa volt. Ebben a beszélgetésben is mesél lágerélményeiről, s elmondja egyik versét. Ez a költemény nem Auschwitzban keletkezett, hanem Ravensbrückben, 1944 karácsonyán:

Miért panaszkodjunk, miért keseregjünk?
Hiszen Te sokkal szegényebb vagy nálunk,
elhagytad fényes, égi palotádat
és most Előtted istállóban állunk.

Örök boldogság volt szent, égi sorsod,
de Te megszántad a szenvedő embert,
önként vállaltál nehéz, földi éltet,
hogy számunkra is megnyissad a mennyet.

Önként vállaltad….értünk lettél ember….
Példaképünk vagy, szalmán nyugvó kisded:
tanuljunk mindent békén elviselni,
és dicsérni a nagyhatalmú Istent.

 

1979. június hetedikén II. János Pál pápa a tizenkét méter magas, szögesdrótból font töviskoronával „ékesített” kereszt tövében a hit és szeretet győzelméről beszélt. Ezt üzeni nekünk Kerényi Grácia is. Ideje lenne életművét fölfedezni.

Szerző:
Szalay László
Katolikus.ma

Megosztás