„Rettenetesen izgultam előtte, már hajnali fél 5-től forgolódtam, magam sem tudom miért. Tudtam, hogy én mindent megtettem azért, hogy felkészülten érkezzek, szóval végül is nem lett volna min izgulni, de ennél sokkal rövidebb, rutintávokon is tudok izgulni versenyen, szóval részemről érthető volt.
Együtt indultunk a férjemmel a rajttól, de nem ugyanabban a tempóban folytattuk.
Ez volt a 3. maratonom, de az első olyan, amit egyedül futottam. Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen jót fog tenni nekem. Az, hogy nem beszélgetek közben, hogy nem a másik megéléseire csatlakozom rá, hanem csak magam vagyok, csak magamra figyelek (meg a szemből visszafutó bajnokokra az élbolyból ).
Elképesztően jól éreztem magamat a rajttól kezdve. Annak ellenére, hogy esett az eső és viharos szél fújt, ami mindenhol felborította a versenypályát jelölő kordonokat (egy helyen még egy Harley-t is), engem valahogy ez egyáltalán nem tudott kizökkenteni. Volt rajtam egy napellenzős (esőellenzős?) sapka, ami megóvott attól, hogy a szemembe verjen az eső és csak mentem és mentem és semmi nem érdekelt, valahogy felfoghatatlanul jó volt minden fejben és testben is.
300 m szintemelkedés van ebben az útvonalban, de ebből is előnyt tudtam csavarni; nagyon élveztem és megtoltam a lejtőket.
Az időjárással hasonlóképpen: amikor végre hátulról fújt a szél, akkor arra „ráfeküdtem” és hagytam, hogy vigyen. Egyszer, amikor már jó nagy flowban voltam, valamikor 20–25 km környékén egy emelkedőn konkrétan úgy éreztem, hogy nem csak előre, de felfelé repít a szél. Óriási élmény volt, hangosan nevettem közben.
Végig úgy készültem erre a versenyre, hogy azt gondoltam, hogy az utolsó 10 km sima lesz, mert ott tér vissza az útvonal a tengerpartra és az a rész már sík is, no meg bevisz a szívem, de ez nem teljesen így alakult: ott újra nagyon erős szélvihar volt, ami már nem a hahotáztató fajta volt, hanem erősen küzdenem kellett ellene. Ott azért már nagyon vártam a visszafordítót, ami 36 km-nél volt.
A szervezőknek voltak kis ügyetlenségei, ami a versenyt megelőző este még fontosnak tűnt, de így utólag, ezzel a szuper élménnyel és a jól kijelölt pályával + kedves önkéntesekkel a frissítőpontokon már el is halványodik. Abszolút ajánlom ezt a versenyt, gyönyörű a pálya és a tengerpart nagyon energetizál.
Én nem vagyok egy tempócentrikus futó, de érdekes módon pont ezen az emelkedős terepen sikerült jelentősen rövidebb idő alatt futnom, mint az előző 2 maratont. A félmaraton is majdnem rekord lett, ez is nagy öröm volt, amikor észrevettem.
Nehéz átadni szavakban azt a semmihez nem hasonlítható eufórikus tudatállapotot, amiben voltam közben és utána. Nagyon megéri a belefektetett munkát, a 100 km-es hetet, a mínuszokban jégen bukdácsolást, a futópaddal megismerkedést, a kemény edzést.
Az útvonal nekem nagy kedvencem lett, simán eljönnék újra.
s.k.
