Egy kihalt szakma nyomában

2025-07-06 | Budaörs
Mindössze néhány évtizedet kell visszamenni az időben és számos kihalt szakmát fogunk találni. Még magam is emlékszem gyermekkoromból a drótostótra, vagy a vándorköszörűsre, akik házaltak és megjavították az edényeket, megélesítették a késeket, ollókat.
Ki emlékszik a szemfelszedőre, aki a nylonharisnya leszaladt szemeit hozta rendbe? A maga idejében jó keresetet biztosított a művelőjének. Manapság már senkinek sem jut eszébe felszedetni a nylonharisnya leszaladt szemeit. Sokan még a kilyukadt zoknit sem stoppolják meg – kidobják és vesznek másikat. (Ezt hozta a fogyasztói társadalom.)

Egyrészt azokra a termékekre nincs már szükség, amelyeknek mesterei voltak, például a gombkötők, szénégetők, a szíjgyártók, patkolókovácsok,a bognárok . Másrészt a technika fejlődése miatt tűntek el. Így a takács, tímár, vízimolnár, a jeges, a telefonközpontkezelő, és szarufésű-készítõk sincsenek már.

A 40-es évekig Budaörsön három iparos gyártott fésűket:Deigner Lipót, Deigner János és Grósz János. Erről az érdekes szakmáról néhai Róth Antal mesélt. Az ő édesapja is kitanulta ezt a mesterséget, tanoncéveit Deigner Lipótnál töltötte. A szakmát végül nem folytatta, ám Tóni bácsi jól emlékezett a munkafolyamatokra.

A mesterek az alapanyagot, a marhaszarvakat a nagy vágóhidakról szerezték be. Lovas kocsikkal szállították és az udvarukban felhalmozták. Ennek a környékbeliek egy cseppet sem örültek, mert a rakomány bűzt árasztott. A megmunkálás során a szarvakat körfűrésszel kettévágták, forró vízben vagy kovácstűzön meglágyították, majd satuban laposra préselték. Ezután különböző sablonok segítségével rárajzolták a kívánt formát és szalagfűrésszel egyenként kivágták. Így készültek nyeles- vagy zsebbe való fésűk, két oldalt fogazottak. Hogy a hulladék anyag se vesszen kárba, kisebb tárgyakat készítettek a maradékból, például cigarettaszipkát, gombokat. A befejező műveletet, a politúrozást, speciális pasztával, gépi hajtású korong segítségével végezték.

A kép csak illusztráció

– A papám tréfásan azt mondta, – emlékezett Tóni bácsi – hogy akkor jó a politúr, ha a fésű a homlokra téve fennmarad.

Deigner Lipót az egész országot bejárta termékeivel, de főleg a fõvárosba szállított. Egy-egy ilyen esemény valóságos népünnepély volt a családban. A mester tisztességesen el tudta tartani a famíliáját.

Manapság is találhatunk a régiségboltokban vagy aukciókon szaruból készült használati és dísztárgyakat. Már egyre kevesebb van belőlük. A szarut is felváltotta a műanyag.

Deigner Jánost és családját a háború után kitelepítették. A műhelye, ahol annyi szorgos napot töltött a mester, tárva-nyitva maradt. Három nap múlva nem volt már benne semmi.
s.k.

Megosztás