(Beával régen ismerjük egymást, ezért tegeződünk).
Még félig-meddig a kezünkben volt az utolsó porrongy és felmosóvödör, még javában a beindítás nehézségeivel küzdöttünk, és még kisebb-nagyobb javítgatások, pótlások is zajlottak, a könyvtár dolgozói velem együtt már pontosan tudták, hogy még nincs itt ideje a pihenésnek … – meséli Bea (akit minden ismerőse így becéz). – Közeledett ugyanis október első hete, amikor évről évre egy héten át az Országos Könyvtári Napokat ünnepeli a szakma. Ilyenkor az ország minden könyvtára kitesz magáért, és egy héten át ötletes örömökkel igyekeznek meglepni az olvasóikat.
Évek óta az volt a szokás, hogy még mikor a központilag ajánlott témát sem ismerjük, már kezdünk közös beszélgetéseink során ötletelni: mit találjunk ki az idei hétre, ami miénk. Milyen újdonsággal tudnánk előállni a törzslátogatóinknak és mivel tudnánk becsalogatatni azokat, akik még soha nem tették be ide a lábukat. Sajnos mi, a könyvtár munkatársai, ezen a nyáron inkább a felújított könyvtár „lelkiségét” próbáltuk újra a helyére tenni, és semmi másra nem jutott időnk. Egy-másfél hónapunk maradt a Könyvtári Napok megálmodására és megszervezésére és megteremtésére.
Mikor kaptátok meg az ez évi aktuális témát, amit az ország könyvtárosainak javaslataiból választ ki az ország Központi Könyvtára?
Július végén érkezett meg: a négy elemre – tűz, víz, föld és levegő -, a világ négy őselemére esett a választás, ami, mint tudjuk, a világ esszenciáját alkotja. Ezek közé köré kellett fűznünk minden megrendeződő eseményünket. De még hol voltunk mi attól, hogy elkezdjuk azt a közös munkát, ami majd méltóan tudja képviselni azon a bizonyos könyvtári ünnepen a mi könyvtárunkat! De mit volt, mit tenni, el kellett kezdeni a közös gondolkodást. Összeültünk, fáradtan a napi munka után, és beszélgettünk.
Elsőként azt kellett tisztáznunk: mit is képviselnek önmagukban ezek az elemek? Mi a jelentésük még mai világunkban is? A tűz a remény és a lelkesedést jelenti. (Ezek, ha olykor-olykor meg is rendült bennünk ez a felújítás többszöri lelassulásai idején, azért mindvégig kitartott bennünk), és nem aludt ki bennünk a tűz sem. A víz nélkül pedig nincs élet!!! Ez adott volt. Adott a föld is, a mi az összetartó erőnk is volt. És a levegő, meg a tágasság, és a szabadság, a messzeség! Nem volt nehéz kitalálni: a művészet az, ami ábrázolni tudja mindezeket! Megszületett hát az első ünnepi nap témája: Kiállítás a budaörsi művészek alkotásaiból!
Gondolom, azonnal felvettétek a kapcsolatot a Budaörsi Művészek Egyesületével?
Évek óta szoros kapcsolatban állunk a BUMArt-al, a budaörsi képzőművészek egyesületével. Mi majdnem minden évben rendezünk valamilyen képzőművészeti vagy más művészeti kiállítást, leggyakrabban a mieink munkáiból. Török Czene Istvánt ismertem, azonnal „letámadtam”, és ő azonnal lépett. Ekkor kicsit megnyugodtunk. Ez lett az októberi könyvtári napokon az első, amit megmutathattunk a vendégeinknek még szeptember 30-án délelőtt, méghozzá „soron kívül”, mert aki azon a hétfőn belépett hozzánk, az már a hivatalos tárlatnyitás előtt láthatta az alkotásokat. De erről majd még később…
Hallottam a szomszédasszonyomtól, hogy szeptember elsejére, az ünnepi hét első napjára a gyerekeknek terveztetek programot, ő is ott volt az unokájával, de ez nem a könyvtárban lett megtartva.
Varró Dánielt ismertük, volt már vendég a könyvtárunkban, őt is megkerestük, és szerencsére örömmel vállalta a szereplést. Mikor eljött az ideje, hogy meghirdessük a programunkat, kiderült, hogy olyan sokan jelentkeztek, hogy a mi termünkben a gyerekek és szülők felének sem lenne helye, még földön guggolva sem. Azonnal a Művelődési Ház kedves, fiatal igazgatónőjét, Kőporosy Borbálát kerestem meg, kis kétségbeeséssel kérve, hogy kölcsön tudnák-e adni nekünk e kis programunk idejére a nagytermet. …… készséggel megtette. Így fogadhattuk tovább a többi jelentkezőt is.
Teljesen megtelt a nagyterem, és Varró Dani olyan kedvesen és ügyesen elszórakoztatta a gyerekeket, hogy a végén alig akarták elengedni. Egy székre ült a pódiumon, bekapcsolta a diavetítőjét, úgy mesélt, és bekapcsolta a gyerekeket is, volt nagy vidámkodás. Még a folyosón is beszélgetett a rácsimpaszkodó gyerekekkel. Talán minden ott lévő felnőtt tudta róla, hogy három fia van, nagyon értett a gyerekek nyelvén. Bizony, nagy sikert könyvelhettünk el, és Dani minden számításunkat felülmúlta!
Elsején, ahogy hallottam, délelőtt tíz órától este hétig, egész nap szólt a zene a könyvtárban, még fenn, a zeneszobában is. Úgy látszik, nem felejtettétek el, hogy a Zene Világnapját is ekkortájt ünnepeltük…
Persze hogy nem! Egy jó kis játékot is kreáltunk: kitaláltuk, hogy vízjátékot csinálunk a helyszínen. Előbb a felnőttekkel, utána a gyerekekkel játszottunk. Minden ott lévő felnőtteknek tizenöt zenére vonatkozó kérdést tettünk fel egy nekik kiosztott papírlapon. Erre ők ráírták a nevüket és a telefonszámukat, mi már kitöltve szedtük össze, és az eredményről mindenkit értesítettünk. Hárman egyformán elsők lettek, és négyen különdíjat kaptak. A gyerekek nekik szóló, de kevesebb kvízkérdést kaptak, és minden jól vizsgázót kis ajándékokkal örvendeztettünk meg.
Kitaláltunk erre a napra egy különleges meglepetést is: munkatársaink mindegyike, akinek volt valamilyen hangszere, összeszedte vagy kölcsönkért valakitől és behozta a gyerekeknek a közös térbe, hogy a kipróbálhassák a különféle hangokat. Volt ott zenebona! De megérte! Úgy éreztük a végén, hogy ezzel a kis meglepetéssel nagyon nagy örömet okoztunk a gyerekeknek…
Másodikán délután nyitotta meg az igazgatónő a Négy elem nevű kiállítást hivatalosan, az alkotó művészek egy részének, és az érdeklődő budaörsiek társaságában.
Néhány szóval megköszöntem és megdicsértem a budaörsi művészek kiállított munkáit – mondta Bea, aztán átadtam a szót Török Czene Istvánnak, aki az ott lévők kérésére néhány szóban elmesélte a budaörsi művészek egyesületének létrejöttét.
A kiállításon tizenhét művész alkotása látható: Bárány T. Terézia, Dajka Margit Judit, Gombás Mónika, Kádár Gabriella, Kárpáti Zsuzsanna, Koppány Attila, Mészáros Erzsébet, Mészáros Vivien, Molnár-Göb Zoltán, Németh Melinda, Páczelt Andrea, Petrény András, Sármasági Andrea, Somogyi Ferenc, T. Czene István, Török Joli, Tóth László. A kiállítás a könyvtár szalonjában november végéig látogatható. Az alkotások megvásárolhatók. Érdeklődni a könyvtárban lehet telefonon vagy személyesen.
Úgy tudom, hogy egy igazi égből jött segítség is érkezett váratlanul hozzátok…
Felkeresett engem azokban a napokban az örmény kisebbségi önkormányzat, aki azzal az ötlettel állt elő, hogy lenne-e arra lehetőség, hogy az ő kis zenekarával a budaörsieknek is bemutatkozhassanak. Az ismeretlen Kacsóh Pongrác műveit ajánlotta bemutatni, ami egy saját összeállításukból készült zenei alkotás. Többen csak ekkor tudtuk meg, hogy Kacsóh Pongrác nemcsak a János vitéz daljátékhoz írt zenét, hanem számtalan egyéb csodaszép alkotása is van, amelyek csak igen ritkán hallhatók.
Így került a képbe október 30-án délután a fent említett zenekar nagy sikert aratott fellépése. Aki ott volt, azzal a örömteli várakozással távozott, hogy de jó lenne őket gyakrabban halllani… A zenekar tagja volt a Füzessy Attila, Trócsányi Zsófia, Simonnai Vízvári Dóra vonós négyese, Szomora Lívia fuvolás, Tespai Miklós klarinétos, Fancsali János zongorázott, Bokor Jutta (mezoszoprán) és Daróczi Tamás (tenor) pedig énekelt. A koncert október másodikán hangzott el, a Négy elem kiállítás megnyítója után.
Említetted, hogy ismét előálltatok egy olyan különleges szerzői és előadói alkotással, ami már két alkalommal hatalmas jókedvet és kacagást okozott a nézőknek, méghozzá úgy, hogy a produkció remekül parodizálta a mi mindennapi életünket.
Feltétlenül akartunk egy kis vidámságot is nyújtani azoknak, akik megtiszteltek a jelenlétükkel – folytatta Bea. – Örömünkre meg is telt a terem, nemcsak azokkal az emberekkel, akik már szinte „hazajöttek” az előadásra, hanem többen jöttek olyan vendégek, akiknek már megsúgták, hogy itt bizony Janikovszky Éva szövege fogja vinni a prímet. A rendező ezúttal Tollár Mónika volt, és két remek színésznő – Vándor Éva és Szauntner Anna –keltette életre Janikovszky Éva szavait. Képzeld el: nem felolvasás folyik, nem színészkedés zajlik előttünk, hanem az élő, hétköznapi valóság elevenedik meg – különbözőnek tűnő hangokon. Egyszer a férjet, utána a feleséget szólaltatják meg, majd egyikük anyává, másikuk kamaszlánnyá válik, de testvérek is felbukkantak itt, meg barátnők – de mindig más hang. Nem voltam benne biztos, hogy mindig Éva szövegét mondják… Néha úgy éreztem, mintha én mondanám a magamét, te meg az enyémet hallanád… Kacagtunk, morogtunk, kiabáltunk: néha igazán otthon érezhettük magunkat a harmadik napon.
A negyedik napon zuhogott legerősebben az eső, nem féltetek, hogy elmaradnak a várt vendégek?
Dehogynem! Percenként bámultuk az eget. És legnagyobb örömünkre egyre csak nyílt, csukódott az ajtó, egymás után érkeztek a családok, apukák, anyukák, gyerekek, idősek. Esernyővel, sapkával, kendővel, de jöttek. Mert ezen a napon – gondolva az Állatok Világnapjára is – élő kiskutyákkal kedveskedtünk a vendégeinknek. A Kutyával az emberért! alapítvány hozta el a sok másik közül azt a két kutyát, akik már betanított állatok voltak, és komoly segítséget tudtak adni gazdájuknak. Előbb játékos feladatokat mutattak a kutyákkal, de egyúttal érzékenyítették is az ott lévőket. Kiss Tamás, az alapítvány létrehozója beszélt néhány szót arról, hogyan tanítják a kutyákat olyan speciális tevékenységekre, amivel megkönnyítik a gazdáik életét. Nemcsak a látássérülteknek lehetnek segítő kutyáik, kevesen tudják, de többféle tudásra is képesek ezek az állatok.
Szólt arról is, hogy nem minden kutya alkalmas erre a feladatra, nem minden kutyában rejlik a segítőkészség és a belső indíttatás, rá kell keresni az ilyen kutyára. Azt is megtudtuk, hogy az alapítvány sokféle segítséget tud adni azoknak az embereknek, akiknek szüksége lenne az ő számára megfelelő kutya kiválogatásához és kiképzéséhez is – természetesen a gazda társaságában. Mindenről az alapítvány honlapján bővebb információhoz juthatnak. Ez a segítő kutyás bemutató október negyedikén zajlott.
Úgy emlékszem, hogy nálatok a könyvtár hetében közös „falubejárás” is szokott szerepelni a programjaitok végén, és ezeknek a sétáknak Steinhauser Klára az értő vezetője, aki évtizedek óta keresi, kutatja Budaörs régmúltját és ismeri mai életét is. Ez most is megtörtént?
Igen, most is betartottuk ezt a jó szokást az utolsó napon, október ötödikén. Most is voltak közöttünk olyanok, akik vissza-visszatérnek, és olyanok is, akik bár régen itt élnek Budaörsön, de keveset tudnak a múltjáról és kíváncsiak rá. Csupán az változott az idén, hogy ezúttal nem a Művelődési Ház lépcsőjénél, hanem a könyvtár kapujánál volt a gyülekezés. Aznap már nem esett az eső, és talán ennek is köszönhető, hogy a vártnál sokkal többen álltak induláskor a kapu előtt. Első utunk a Kálvária hegyi stációkhoz vezetett, utána az Ótemetőt látogattuk meg, majd a régi iskolánál fejeztük be a két órás kellemes menetelést.
xxx
Ahogy mesélted, kevés ideje volt a könyvtár csapatának arra, hogy – ahogy szokta – , alaposan és átgondoltan rákészüljön erre a könyvtárosok és könyvtárlátogatók számára igen fontos alkalomra. Tavaly elmaradt a felújítás kezdése miatt, az idén már nagyon akartátok, és persze most is minőségi munkát akartatok bemutatni az országos mozgalomban. Nekivágtatok, sikerült. Pedig nagyon durva lehetett, ahogy a visszaköltözés fizikailag is fárasztó munkájának elvégzése után, amikor még alig tudtatok lélegzetet venni, és már ott volt a nyakatokon egy másik megoldandó feladat.
Vajon azok, akik ezt mind látták és tudták, hogyan reagáltak rá? Ott volt közülök valaki személyesen, aki mondott talán egy dicsérő szót a nagyok közül? De ha egyéb elfoglaltságuk miatt nem is voltak jelen, még tiszteletből egy óra hosszát sem, legalább egy „köszönjük könyvtárosok”-at belesuttogtak valamelyikőtök fülébe?
R.V.
