Egyenlítői keresztelő.
Amikor átmegy a hajó az egyenlítőn, ez egy nagy, és különleges ünnep, minden tengerész arra vágyik, hogy legalább egyszer áthajózzon rajta.
Napokkal ezelőtt már nagy a készülődés, a szakács napon érleli a tojásokat, hogy megfelelő „minőségű” záptojások legyenek, a matrózok különleges festékeket kevernek.
A nagy napon felsorakoznak a fedélzeten a „pogányok” ők még nem hajóztak át az egyenlítőn. Itt van a hajó teljes személyzete, kivéve, akik éppen szolgálatban vannak.
A szertartást Neptun isten vezeti, fején korona, kezében 3 ágú szigony, mellette a „sellő” és a „csillagász”, aki a egyenként szólít minden pogányt, ráolvassa a „bűneit”, verses formában, az „orvos” fehér köpenyben, mellén egy hatalmas vöröskereszt, fején egy kerek vizsgáló tükör. A „pribékek” afrikai bennszülöttekre hasonlítanak, arcuk, testük barnára festve, háncs szoknyát viselnek, kezükben kötélből font korbács.
A csillagász így kezdi:
„ Én csak egy kis csillagjós vagyok,
S nézem, a sok csillag hogy ragyog.
Kel e keleten, fordul e délnek,
Nyugati sarkában nyugszik e az égnek.
Útján a csillag elmond sok csodát,
A csillagász tud minden babonát,
Ismeri titkát a magas egeknek,
Tudora mind a széles tengereknek.
A jó tudós tudását nem zárja magába,
Elmondja ingyen, csak a fröccsöt várja.
Elmondok én is sok-sok mágiát,
Csak hozzátok hozzám közelebb a piát.
……………………………………….
Jertek feleim, s keresztelkedjetek,
Piros véretekkel írjuk fel nevetek.
Lesz ki túléli, az majd olvashatja,
Miként tört rátok pribékek csapata.
Itt lesz Neptun atyánk, s oldalán a sellő,
Mindenkiben az áhítat legyen kellő,
Mert a lázadókba vernek majd éket,
Szomjas, szadista, szerecsen pribékek!”
Legyen itt példának néhány vers, amit ráolvasott a pogányokra:
„Vincze Tóni vasutas,
Kidobta a sok utas,
Azóta már nagy okos,
Míg bele nem áll a fokos.
Mindenki már belekékül,
Nincsen vita Tóni nélkül.
Pribékek – vigyétek.
Tükör előtt Varga Jenő,
Csupa izom, csupa erő.
Bazsalyog a foncsorba,
Vigyétek a pokolba.
Kósa Józsi zajos hangoskodó ember,
De majd leszoktatja sóba ázott kender.
Várnában elitta a családi vagyont,
S a feleségével mosatta a szalont.
És most feleim, jöjjön a csemege,
Kínpadot illesse „Usztasa” feneke.
Nem kell kímélni szakállát és haját,
Sokszor elrontotta az estvéli kaját.
Neptun pribékjei, tinéktek ajánlom,
Mindent dobjatok be, ez utolsó pogányom.”
A pribékek minden vers után egyenként elkapják a pogányt, és hangos ováció kíséretében kalodába zárják. Itt „kezelésbe” veszik, korbáccsal „verik”, fejére záptojást ütnek, arcát, testét mindenféle keverékkel bekenik: festék, spenót, olajok stb. könyörgésére kiszabadítják és „tisztulás” végett egy „alagúton”, fakalodában kell keresztül kúsznia,elölről, és hátulról nagy nyomású tűzoltó tömlővel tengervízzel tisztítják.
Ezután az orvos „megvizsgálja”, fakéssel megborotválja, és így mehet Neptun isten elé,ahol térdre ereszkedve megígéri, hogy jó tengerész lesz, és felajánl a keresztségért valamennyi italt, pl.1 üveg Whiskyt, 1 karton sört. Ha kevésnek találtatik a felajánlás, akkor rá kell ígérni, ezután egy pohár tenger vizet megiszik, és kap egy pohár erősebb italt is. Az egész ceremónia egy vidám „nép ünnepély”, órákig eltart, a szolgálatból visszatérőknek is jut még elegendő ingyen ital. A pribékek által rákent „kenőcsöket” elég nehéz eltávolítani, hígítóval, vimmel, sikáló kefével még napokig is eltart, a fürdő nadrágot egy az egyben el lehet dobni.
A megkeresztelt tengerész díszes oklevelet kap feltüntetve a hajó nevét, az időpontot, a hajó pozícióját az egyenlítőn való áthaladáskor.(Én az előző úton részesültem a keresztségben, sajnos vers nem maradt fenn, csak néhány fotó)
A behajózás időtartama min. 6 hónap, ezután lehet a váltást kérni. Nekem a leghosszabb utam 14 hónap volt, a vége felé már eléggé fáradt voltam. Itthon egyben megkaptuk a szabadságot, és a vasárnapra járó szabadnapokat is, abban az időben még nem volt szabad szombat.
Ezért, itthon két-három hónapot is eltöltöttünk a következő behajózásig. Amikor a tengerész szabadságra hazament, nagy volt az öröm, de a következő behajózáskor nehéz volt az elválás, főleg ahol már gyerekek is voltak. Ezért elég nagy volt a fluktuáció, aki 5-6 év után nem hagyta abba a hajózást, már aligha tudott más életet elkezdeni.
Az otthoniakkal a kapcsolatot levelezéssel tartottuk, mobil telefon még nem volt. A leveleket a kikötőkben tudtuk postára adni, az otthoniak a leveleket a kikötői ügynökségre küldték, amit a budapesti központ megadott. Előfordult, hogy útirány változás miatt a hajó máshova ment, és a levél ott maradt. Esetleg később, mégis oda jutott a tengerész, és 2 év múlva meg is kapta a levelet.
A hajó rádiós tisztje morze rádiós készülékkel tartotta a kapcsolatot a budapesti központtal, és a kikötőtökkel, valamint az időjárási helyzetekről tájékozódott. Sürgős esetekben ezen az úton lehetett táviratot váltani. Az európai kikötőkben lehetőség volt haza telefonálni, már akinek volt otthon, vagy a szomszédjában telefon, de ez nem mindig sikerült.
Nosztalgia.
Hajózási útvonalaimat, az országokat és kikötőket, valamint a hajók neveit, szolgálati beosztásaimat megörökítve egy világtérképre szerkesztettem, néhány fénykép kíséretében.
Bekeretezve a szobám falán függ, és büszkén nézegetem. Szívesen emlékezem vissza az ötven évvel ezelőtti eseményekre, szívesen beszélek róla, ami nem is volt mindig olyan szép és varázslatos, mint ahogy a verses formában megírtam, (folytatásban) de minden hely, és esemény igaz benne, minden verssor egy-egy történetet jelent. Szívesen viselem alkalomadtán az egyenruhát, és a tengerész életre utaló ruha darabokat, és jelvényeket.
Hagyományőrzés.
Makláron található az ország egyetlen Tengerész Múzeuma, amit Dobozi Gábor tengerész gép-üzemvezető hozott létre, és működtet. Harminchat évi hajózás során az összegyűjtött értékes, egyedül álló gyűjteményét rendezett formában mutatja be a látogatóknak. A múzeumot állandóan építi és gyarapítja, adományokat, relikviákat szívesen fogad. A magyar tengerészek évente egy alkalommal itt is találkoznak a Nemzetközi Tengerész Nap alkalmából. A magyar tengerészek neveit, adatait több könyv is megőrzi: „ A tengerész, mint ember…” „ Magyar tengerész almanach” „A Magyar Duna-Tengerhajózás története I-II kötet” stb.
Ajánlom, hogy fogadják szeretettel ezt a kis visszaemlékezést, nekem nagy öröm, hogy elmondtam, és leírtam, köszönet a riporternek és szerkesztőnek Steinhauser Klárinak.
Kertész József
tengerész géptiszt.
