Mi úgy ismertük, mint repülős tábornokot, ’56-ban jogtalanul elítéltet, szakkönyvek íróját (Előttünk a csillagos ég, Út a kozmikus rendszerekhez), aki a fiatalokkal szívesen és kedvesen tartotta a kapcsolatot. Visszafogott, igazi uriember volt az én szememben.
Hivatalos életútja címszavakban:
VÁLÓCZY ISTVÁN (1933) okleveles, vasdiplomás gépészmérnök, repülő hadmérnök, rendszerszervező.
1951 Gimnáziumi érettségi
1951-1956 Budapesti Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Hadmérnöki Kar, Repülőmérnöki Fakultás
1970-1973 Nemzetközi Számítástechnikai Oktató Központ, rendszerszervezői tanfolyam
MUNKAHELYEI
Budapesti Híradástechnikai Gépgyár, TMK szerkesztés
Ikarus Karosszéria és Járműgyár, gyártmányszerkesztés
Dunai Kőolajipari Vállalat, beruházás, gépész műszaki ellenőr, beruházás-szervező
Magyar Gördülőcsapágy Művek, gyárfejlesztő mérnök beruházó, beruházás-szervező
Finomkerámiaipari Művek, rendszerszervező
1982- ORIENT Műszaki Gazdasági Fejlesztő Szervező Kisszövetkezet, műszaki gazdasági tanácsadó, rendszervező
1988- Percent Kereskedelemfejlesztő, Szervező Kft ügyvezető igazgató
1990- Magyar Köztársaság Elnöke Katonai Irodája, szárnysegéd, tanácsadó
1995- nyugállományú, mérnök dandártábornok, rendszerszervező
A cserkesz.hu-n közzétett interjúból idézünk, ahol saját szavaival mesél addigi életútjáról:
„Válóczy István vagyok, 1933. április 23-án születtem Rákoscsaba-Újtelepen. A mai Sugár úti iskolába jártam Csabán, az Anna utcába. Papám előző szakmájában lakatos volt és a Beszkártnál dolgozott a szakmájában, később műszaki vonalon lépett előre. Édesanyám pedig vasalónőként dolgozott. 4. osztály után a Kőbányai Szent László Gimnáziumba mentem, 1951-ben mikor végeztem, a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán folytattam tanulmányaimat. A cserkészetbe a bátyám révén 8 évesen kerültem be Rákoscsabán, a 140. sz. Pro Pátria Cserkészcsapatban voltam apród…
Már gyerekkoromban elkezdtem repülőmodellekkel foglalkozni, és 8 évesen már repülőmérnök szerettem volna lenni. Az egyetemen harmadévtől volt a szakosodás, sikeresen elfogadták a jelentkezésem és sikerült is egy repülő hadmérnöki diplomát szerezni. A diplomavédés után főhadnagyként kerültem avatásra 1956-ban. Az avatási szabadságomat töltöttem szeptember 29-től október 29-ig. Vidéken voltunk, és már nős voltam, volt egy 2,5 éves fiam is.
Október 29-én kellett volna jelentkezni a szolgálati helyemen, de nem sikerült odáig eljutnom, csak a Nagyvárad térig. Akkor a Csabai nemzetőrségen jelentkeztem szolgálattételre, így néhány napig ott voltam, de arról volt szó, hogy november 4-én már megindul a forgalom, lesz munka, de a szovjet csapatok visszajöttek és negyedikén spontán ki is robbant egy tűzharc Rákoscsaba területén.
Később ezért ebből bírósági ügyet csináltak, rám akarták fogni, hogy én szerveztem meg a tűzharcot, ezért kemény büntetéseket szabtak ki, első fokon 15 évet letöltendő büntetést kaptam, 2 vádlott társamat pedig kötélre ítéltek. Másodfokon persze ez megváltozott, átváltoztatták mindhármunknak életfogytiglanra. Emiatt fordulatot vett az életem, 1963-mas amnesztiáig élveztem az őrök naponkénti gondolkodását. A börtönben dolgoztam műszaki munkakörben és fordítóirodán is, így tudtam az iskolában megszerzett németet és az angolt gyakorolni…
1957-től már nem tudtam folytatni a repülést, mert ugye elítéltek, utána pedig még a sportrepülők közelébe sem engedtek. Új szakmát kellett keresni, az Ikarusnál helyezkedtem el, és onnan 1964-ben lakás reményében Százhalombattára mentem gépész műszaki ellenőrként, és oda jártam le dolgozni. De hát a végén kiderült, hogy a listában már mögöttem lévők is kaptak lakásokat, engem meg kihagytak. 5 év után, 1968-ban mindenki után, aki 56-os elítélt volt, eljárást indítottak, ami annyit jelentett, hogy mindenképpen el kellett hagynia azt a munkahelyét, ahol éppen dolgozott. Így a Diósdi csapágygyárba kerültem, gyárfejlesztéssel foglalkoztam, és ott kezdtem el a szervezés témakörét kitanulni, azzal dolgozni. Ebből sikerült elég jó gyakorlatot szereznem, közben az egyetem külső munkatársaként is végeztem munkákat. Érdekes módon ehhez nem kellett erkölcsi bizonyítvány, ezt a munkát csinálhattam.
12 év után, 1980-ban engedték meg azt, hogy onnan elmozduljak. 1980-ban tudtam elkerülni a finomkerámia ipari művekhez, és ennek a központjában a szervezési osztályon dolgoztam tovább, mint rendszerszervező. 1982-ben enyhült meg annyira a helyzet, hogy a saját munkámból kellett, és tudtam megélni. 1988-ban alakult egy kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó KFT és annak lettem az ügyvezetője. Ezen év decemberében jött ki a semmisségi törvény, hogy az ítéleteimet eltörölték, és erkölcsi bizonyítványhoz jutottam.
90-ben, mikor jött a változás, megalakult a köztársaság és reaktiváltak, ezredessé léptettek elő, később pedig tábornoki kinevezést kaptam, míg 1995-ben nyugállományba nem helyeztek. De az óta sem nyugszom, hiszen van egy BT-m, amit 1996-ban alapítottam…”
Nyugodjon békében!
SzK
