Eljön-e a béke angyala?

2022-03-20 | Budaörs
Ki gondolta volna, hogy az alig lecsengő koronavírus okozta félelmeinket nem egy fellélegzés és szabad élet követi majd, hanem egy újabb annál talán még borzalmasabb vírus lép a helyébe, ami nem más, mint a háború.

Még leírni is borzalmas ezt a szót, Háború! Szüleim a második világháború ostromát Budán egy pincében élték túl. De ami a háború befejezését követte és ami által egy egészen új ideológia nehezedett  Országunkra, sokak számára csak a nehéz időket hozta. Egy merőben új világ született . A háborúból felocsúdva rájöhettek az emberek, hogy ami volt az végérvényesen lezárult. Az új  világrendhez  kellett alkalmazkodni,megtalálni az egyéni utakat amely segített  és felszínen maradni annak aki élni akart..

A háborút sosem lehet elfelejteni. Mi most a televízió képernyőjén egy kis ízelítőt kapunk abból a rettenetből mit is jelent ez igazán. Nem érezzük a bőrünkön azt amit az ott élők már igen.S csak imádkozunk, hogy a háború kénköves lángja nem csapjon túl messzire mert akkor mi is megperzselődhetünk. Ezt senki sem akarja.

Kislány koromban már hallottunk az atombombáról és el sem tudtuk képzelni mi is az voltaképp. Ültünk egy fa alatt és néztük a felhőket és az egyikbe beleképzeltük azt a „gombát” amit az igazi produkálhat. Elkezdtünk félni és gyerekes fantáziával eljátszottuk a háborút.De felnőttként rájöhetett bárki arra, hogy a tűzzel játszani  nem szabad,mert a játékból valóság is lehet.

Őseink sok ezer éves tapasztalatot hordoznak génjeikben. Nem múlt egy emberöltő sem hogy valahol ne lángolt volna fel a háború.Az emberek nem tanultak semmit a pusztításokból.Mindig volt valami ok arra hogy egymás ellen fordítsák a fegyvereiket Édesanyám sokat mesélt a második világháborúban   átélt borzalmakról arról, ami egyrészt őket másrészt az egész országot  érintette.

Meséit a háborúról mindig nagy odafigyeléssel hallgattam.Azt hogy a pincében éltek hónapokig,hogy  nem volt mit enni, hogy  hólét olvasztottak azért hogy legyen egy kis vizük, majd abban  megmosakodtak. Élelem,orvosság nem volt, világítás sem, csak egy darabka gyertya, amivel még spórolni is tudtak,mert csak ritkán gyújtották meg. El tudjuk ezt képzelni mostanság, például a lakótelepen élők hova menekülnének? Hiszen még óvóhely sincs! Nincs mert mi már a békére rendezkedtünk be és nem gondoltuk hogy bárhol felcsaphat a háború lángja.

Azt mondják, hogy a bajban az emberek egymásra találnak. Nincs acsarkodás, nincs irigység, mert mindenki azt az egyet, az életét félti. De békeidőben mindez feledésbe merül, mert akkor már biztonságban mindenki a saját érdekét védi, ezért széthúz és nem kapaszkodik egymásba, mert önös céljai sokkal fontosabbak mindennél.

A történelem sok példát adott nekünk abból hogyan védték a magyarok a szabadságukat és hogyan és milyen érdekek jóvoltából hullott porba például az 1848-as  márciusi ifjak forradalma. Az idei megemlékező ünnepen szomorú volt látni a széthúzást, ami a magyarságra sajnos évszázadokon át jellemző volt. Pedig milyen szép is lett volna legalább ezt az ünnepet valóban együtt ünnepelni és legalább megpróbálni ezen az egy napon félre téve az ellentéteteket  megemlékezni a magyar hősökről.Hiszen ez a nap kizárólag őróluk szólhatott volna!

Miközben a határainkon túl alig 300 km-re innen dörögnek a fegyverek, bombák záporoznak, és emberi életek vesznek semmivé.  De reménykedjünk és higgyük el azt, hogy létezik valahol a béke angyala,S talán  megvéd majd bennünket a gonosztól mindörökre.

Major Edit

 

 

Megosztás