Elkezdődtek a bontások!

2021-07-13 | Közélet
A budaörsi társasházépítési hullám elérte a főutcát. Az ELADÓ tábla egyre több helyre kerül ki. Városunk így is nagyon vegyes arculatát a teljes káosz fogja felváltani, ami az épületek külső megjelenését illeti? Hová tűnt a helyi védettség?

Több olyan hozzászólást olvastam már a budaörsi közösségi médiában, hogy minek ez a sok kereszt meg templom Budaörsön, inkább ez meg az kellene…
Szeretnénk, ha újabb lakótársaink kicsit tisztában lennének választott városuk múltjával, annak megmaradt néhány fontos emlékével és azzal, hogy vallásukat gyakorló emberek még ma is élnek a városban. Példaként: éppen most épül a református templom a Szabadság úton – meglehetősen mai stílusban. De erről csak zárójelben…

Ami főutcánk külső megjelenését illeti: sok kivánnivalót hagy maga után, az biztos. Sajnáljuk, hogy a nagy kapus, régi sváb házak egyre gyorsabban tünedeznek el. Talán néhány stílusjegy megtartása nyújtott volna valami egységesebb és szép képet régi, idén 300 éves (!) településünkről. Igazi gyöngyszem lehetett volna, de ez a hajó már – úgy tűnik – végleg elment!

Adalék ehhez, hogy a helyi védettségű épületek számát néhány éve jelentősen lecsökkentette akkori (és egyben mai) főépítészünk, mondván, sok hasonló jellegű régi épület van a városban, minek abból annyi, kevesebb is elég lesz.

Ezek után most félve várjuk, milyen új épületek emelkednek majd a Szabadság úton – a helyi HÉSZ-szel (Helyi Építési Szabályzat) összhangban…

SzK

Megosztás