A Misszió Tours szervezésében csodálatos utunk volt a 446. alkalommal megtartott az országhatárokon átívelő magyar közösség egyedülálló ünnepi találkozásának, együvé tartozásunk felemelő ünnepén.
Az út mottója : Boldog vagy, mert hittél. (Lukács evangéliumából)
Már az utazás a Boldogasszony zarándokvonaton is egy élmény volt. Többen mentünk Budaörsről és a szervezők még arról is gondoskodtak, hogy kis csoportunk együtt maradhasson. Elcsodálkoztunk, amikor az ülés felett felfedeztük a nevünket. És mindezt mind a 800 utas részére megtették, mindenkinek névre szóló helye volt.
A közös imádságokba, énekekbe jólesően bekapcsolódtunk.
Az állomásokon a helyiek lelkes csoportja várt, integettek, jókívánságokat mondtunk egymásnak, lobogtattuk zászlóinkat.
Az egyik városban egy férfi üdvözlésül felnyújtotta a kezét. Kihajoltam az ablakon és megfogtam. És akkor láttam, hogy a szeméből patakzik a könny. Na, nekem sem kellett több..szólni nem tudtam a meghatottságtól. Percekig csak néztünk egymásra a könnyfátylon keresztül. Mit is kérdezhettem volna? Aztán a vonatunk elindult….
A számos program közül kiemelkedő volt számomra, amikor a gyimesbükki vasútállomáson megtekintettük az egykori történelmi Magyarország határán álló 30. számú vasúti őrházat és a Rákóczi-vár romjait.
A vallásos zarándoklat központi eseményére, a nagymisére május 18-án, pünkösd-szombaton került sor a Nagysomlyó-hegy és a Kissomlyó-hegy között elhelyezkedő hegynyeregben található Hármashalom-oltár körül. A búcsú szónoka dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke volt.
A sokadalomban felismertük és üdvözöltük Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát.
Álltunk a domboldalon és láttuk, amint minden irányból érkeznek a keresztaljak, zászlóikkal, hagyományos öltözetben. Jöttek messzi földről ifjak és idősek ,ki gyalogosan, ki lóháton.
Olyan pillanat is ritkán adódik az ember életében, hogy egy történelmi ökumenikus kegyhelyen sok ezer torokból hallja a Magyar Himnuszt, a Székely Himnuszt és a Boldogasszony Anyánk című egykori himnuszunkat.
Ezért is felejthetetlen.
s.k.