Sok forrásból értesülhettünk arról, hogy Menczer Tamás sok helyütt járt már, de sehol nem ígérgetett, és már több településen sikerült konkrét, kézzel fogható, azonnali segítséget nyújtania az ott élőknek.
A politika az utcán hever
A „kormány hű katonája száll harcba a képviselőségért”, írta róla a baloldal egyik napokban megjelent új választási szócsövének Pest megyei változatában egyik választási szószólója, ami – igaz, csak kis betűkkel -, de az ország magazinjának nevezte ki magát. Mindenesetre, mi nem egy harcias katonát, hanem az Isten, család, haza hűségét elfogadó, határozott és lelkes fiatalembert ismertünk meg benne, és Tamástól nem egy szokásos, „Kard, ki kard!”-féle kortesbeszédet hallottunk harcias modorban. Egyetlen szóval sem minősített más pártokat, ő a saját „ars poétikáját” osztotta meg velünk. Elárulta magáról, hogy ő az „utca embere”, hiszen – mint mondta -, a „politika – a legjobb értelemben is – az utcán hever” és benne van mindennapjainkban és minden közösség életében. „Nekem mint politikusnak az a dolgom – hangsúlyozta -, hogy figyeljek arra, hogy a közösségek hogyan szeretnék az életüket berendezni, és ha megválasztanak, az lesz a feladatom, hogy minden erővel segítsem őket.”
Az, hogy itt önök ilyen sokan vártak engem, számomra megtiszteltetés, öröm és sok erőt is ad” – folytatta mondandóját. – „Én most párbeszédet fogok kezdeményezni, de szeretnék előtte néhány gondolatot is megosztani önökkel. Szeretném ugyanis leszögezni, hogy mi most egy versenyben vagyunk, és közös célunk, hogy ezt a versenyt, ezt a választást megnyerjük. Ehhez nagy szükségünk van az együtt gondolkodásra és a közösség erejére, arra, hogy ez az erő – az idő közeledtén – a budaörsi jobboldalon álló emberekben is még inkább erősödjön, lendületbe menjen át és segítsen.
De azt is elmondanám önöknek, hogy miért tartom a közösségeket nagyon fontosnak. Azért, mert a mai világban van egy olyan fősodratú, balliberális ideológiai irányzat, ami ennek épp az ellenkezőjét állítja, szerintük a közösségek nem fontosak. Nem fontos a nemzeti közösség, a vallási közösség, még a kulturális közösség sem, ezeket mind hátra kellene hagyni, mert idejétmúlt képződmények, és ha majd az ember már azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, akkor jön el az egyének számára a teljes szabadság és boldogság. Én úgy gondolom, hogy ez rossz irány. Szerintem a közösségek nem béklyót jelentenek, hanem értéket. Nem megkötik az embert, hanem megtartják. Ezért ajánlok közösséget minden közösséggel.”
Kedvelem a közös gondolkodást
Azt már tudtuk róla, hogy sok helyütt megfordult a térségben, de most megtudtuk tőle pontosan, hogy a szám közelít a kétszázadik hasonló eseményhez. Azt is hozzátette, hogy ezeknek az alkalmaknak csaknem a fele beszélgetés volt. „Ezeket a beszélgetéseket én rendkívül élvezem és nagyon szeretek kérdezni. Kedvelem a közös gondolkodást, még akkor is, ha az a másik nem szeret sem engem, sem a politikai családomat.” – mondta, majd így folytatta: – „De ennek ellenére mindig érdekel az a másik, a miénktől gondolkodásban nagyon távol álló közösség is. Érdekel, hogyan élnek, hogyan gondolkodnak a világról, a családról, mi van a fejükben, mik az örömeik és bánataik, és egyáltalán miért működnek úgy, ahogyan működnek. És mindig keresem azt, hogyan tudnánk valamilyen közös nevezőt kialakítani. Meggyőződésem, hogy igen, lehet közös nevezőt kialakítani akkor is, ha az országos nagypolitika szintjén ellentétek mutatkoznak köztünk. Többször látogattam ilyen közösségekbe, ahol előre figyelmeztettek, hogy ott nagyon másként gondokodnak, és mindig azt tapasztalaltam, hogy többnyire sikerült szót érteni egymással, lehetett közös hangot találni, és lehetett egyet-kettőt lépni az úton közös irányba.”
Kérdéssel folytatta: „Hogy miért mondom el ezt önöknek? Nem azért, hogy szimpátiát keltsek. És amikor az mondom, hogy a közösségekben hiszek, az nem csak egy politikai lózung, egyébként sem szeretem a politikai lózungokat. A világos beszédet szeretem. A szavaimat mindig jól meg szoktam fontolni és helyt állok azért, amit kimondtam. Szerencsémre én nem a közigazgatásban szocializálódtam, és ennek sok tekintetben látom az előnyét. Ha látok egy problémát, vagy egy kéréssel fordulnak felém, általában úgy állok hozzá, hogy szeretném azt azonnal megoldani. Ez a politikában mindig előnyös. Persze velem is sokszor előfordul, hogy valamibe beletörik a bicskám, különösen akkor, ha túl sok bürokráciával találkozom. Ez gyakran megtörténik. De egyelőre úgy érzem, hogy az idegeim jó állapotban vannak, a csapatom is jól felkészült, és mostani látogatásaim során is már jó néhány könnyebben és gyorsan megoldható helyi problémát sikerült orvosolnunk. És valós szövetséget kínálok minden közösségnek, aki a Pest 2. választókörzetben él és teszi a dolgát, aki nyitottságot mutat arra, hogy velem találkozzon és megtisztel azzal, hogy elmondja a véleményét.”
Célunk világos: a választókerület megnyerése
„Évek óta élek a családommal Budakeszin – a feleségemmel és tíz hónapos kisbabánkkal -, és egy nap abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy politikai közösségem alkalmasnak talált arra – vagy legalábbis megelőlegezte számomra azt a bizalmat -, hogy ebben az országgyűlési képviselőségért folyó versenyben jelöltként képviseljem a megye budai közösségét – mondta különös megilletődéssel. – Sok fontos, érdekes és nehéz feladatot láttam el a Külügyminisztériumban, de soha olyan szép feladatot nem kaptam még, mint most ezek a budakörnyéki közösségekkel való találkozások. Mindegyiket rendkívüli módon megbecsülöm. A célunk világos: a választókörzet megnyerése. És ha ez a nagy közösség megtartja az erejét, akkor meg is fogjuk nyerni és április harmadikán közösen fogunk ünnepelni, amikor kihirdetik az eredményt.
Ez nem lesz egyszerű, nem lesz rövid és könnyű sem. Azt kérem mindenkitől, hogy a hátralévő ötven napban mindenki, aki közülünk való, ki-ki a maga életében és élethelyzetében, tegyen meg mindent, amit csak lehet a közös győzelemért. Beszélgessenek a családban, a baráti körben, a boltban, a piacon, bárhol, akár az internetes vitákban való részvétellel. Ezek apró dolgok, de a jelentőségét nem győzöm hangsúlyozni. És ha valaki megkérdezi, hogy miért voksoljon ránk, akkor elmondjuk, hogy azért, mert a tények, eredmények egyértelműen e mellett szólnak és azokkal nehéz vitatkozni. A közösségünkben mindnyájunknak okunk van arra, hogy egyenes háttal és felemelt fejjel járjunk, mert mi vagyunk az a jobboldali közösség, amely az elmúlt tizenkét évben, nehéz gazdasági kihívások mellett, migrációs válság közepette, a koronavírus válság kellős közepén, egy erősödő és fejlődő pályán tudta tartani ezt az országot, képes volt megvédeni a magyar érdekeket és meg tudta védeni azt a három legfontosabb dolgot, amire az életben szükségünk van: az egészségünket (a koronavírus), a biztonságunkat (a migráció) és az egzisztenciánkat (gazdasági kérdések, annak ellenére, hogy mindhárom irányból csak támadásokat kaptunk, és támadásokat kellett elhárítanunk).”
Kérdések, tanácsok, panaszok
Az idő nagy úr, ekkorra már kevés maradt meg belőle. De elegendő maradt még arra, hogy ezt a nagyívű bemutatkozást és lelkes biztatást követően dr. Hardy Géza szólásra kérje azokat a budaörsi polgárokat, akik írásban tettek fel kérdéseket Menczer Tamásnak.
Szaplonczay Marianne, a Budaörsi Történelmi Szalon vezetője fordult Menczerl Tamáshoz egy olyan komoly problémával, ami nem volt idegen tőle. Mariann elmondta, hogy harminc éve költözött a főváros zajából a csendes Budaörsre, megtetszett neki a város fekvése, természeti szépségei, a girbe-görbe utcák, meg a régi házacskák. Ezek sokáig nem változtak. De most már elözönlötte a várost egy vagy több vállalkozói csoport, akik ténykedésének hatására teljesen megváltoztak az utcák és hegyek képei. „Tudom, hogy kell a fejlődés, de nem úgy, ahogy ezek csinálják. Letarolják a régi házakat, a régi kerteket, felvásárolták a kerteket, és itt építenek egykaptafára szabott rettenetesen modern ”dobozokat”. Lassan teljesen megváltozik a város, ami nemcsak a látványában zavaró, hanem komoly strukturális terhelést is jelent a városnak. Ez igen nagy nyereség a vállalkozónak, aki egy lakás árát invesztálja a telekre, és az egy lakás árából két lakást épít. Ez jó neki, és még nem tudom, kiknek, de minket, itt élőket tönkre tesz. Elveszi a város szépségét, túlterheli a szolgáltatásokat, és minden tevékenységük csak negatív hatást generál” – ilyen erős szavakkal mondta el közös keservünket Szaplonczay Mariann országgyűlési képviselőjelöltünknek.
Dr. Horváth Zsolt a Frankhegyen élőkről beszélt. Ez a 130 hektáros gyönyörű rész jelenleg üdülőterület besorolásban van A nyolvanas-kilencvenes években jött divatba, olcsón lehetett telket venni, és akkor kezdtek kiköltözni ide családok, főleg fiatalok, akik építkeztek. És az idő óta itt, az ország leggazdagabb városában, az emberek jó részt közművek nélkül élnek. „Nincs se vizünk, se csatornánk, így él csaknem háromszáz család a hegyoldalban, és ezt a helyzetet évek óta sem sikerült orvosolni. A terület egy részére az ivóvíz egy idő után felkerült, alakultak víziközmű társulatok is, de belebukott a társulat vezetősége. Már minden tervet előkészítettek 2005-ig, de azóta sem történt semmi. Minden lehetséges fórumon felszólalunk, de nem történik semmi. Máig üdülő övezeti besorolásban vannak a telkeink, holott életvitelszerűen itt élünk már évtizedek óta, és az is nagy hátrány, hogy emiatt semmiféle olyan kedvező pályázatot nem tudtunk igénybe venni, amit az állam ez idő alatt felkínált. Vajon hogyan lehetne ezen az áldatlan helyzeten változtatni?” – mondta dr. Horváth Zsolt keserűen, az ott élő háromszáz ember nevében.
Egy budaörsi lakos, aki több éven át részt vett a választások lebonyolításában, arra hívta fel jóindulatúan a figyelmet, hogy milyen választási csalást idézhet elő az a kötelezettség, hogy a kitöltött papírokat borítékba kell tenni, és ennek lehetséges módozatát is részletesen elmagyarázta.
Szabó István nyugalmazott matematika-fizika tanár is szót kért, aki a pedagógusok nagyon megnehezült helyzetéről beszélt. „Szerencsére nálunk nem olyan sok iskola vett részt ebben a sztrájkban, de azt be kell vallani, hogy mindenképpen jobban kellene figyelni a pedagógusokra. Sokan kifogásolják, hogy az oktatási törtvény és annak alkalmazása nem igazán olyan vonzó, és nem alkalmas arra, hogy a pedagógusi életpályát megnyugtatóan kövesse. Sok olyan dolog történt az utolsó néhány évben, ami belső feszültséget okoz pedagógu- körökben. Az előmeneteli rendszer jelenlegi helyzete a kimenetelében nem igazán elfogadható, az sem kimutatható, hogy ki az érdemesebb tanár. „Felteszem a kérdést: a pedagógus-társadalomnak tudnak-e egy olyan üzenetet küldeni ebben a kampányban, ami valami bíztató perspektívát mutathatna abba az irányba, ami megszünteti ezeket az anomáliákat, amelyek az oktatási törvényből és az értékelési rendszerből adódnak. Tenni kell valamit azért, hogy a pedagógusok élete könnyebb legyen. Nem szül jó vért az, ha a fiatalok oktatását elégedetlen, megcsömörlött, túlterhelt, és magukat a társadalmi ranglétrán is inkább páriának érző tanárok oktatják…” Szabó úr felvetette azt is, hog vajon van-e remény arra, hogy napirendre kerül az egészségügyi és az oktatási tárca kettéválasztása, hiszen különösen az utóbbi időkben olyan nagy feladat zuhant mindkét tárcára, ami szinte tálcán kínálja azt, hogy ez a lépés megtörténjen.
Válóczy István nyugalmazott gépészmérnök a szavazóurnákkal kapcsolatos figyelemreméltó anomáliákra hívta fel a figyelmet, azzal a reménnyel, hogy ezeket legalább a következő választásokon orvosolni fogják.
Egy felszólaló a KvarcFM nagyobb lefedettségét ajánlotta. Figyelemre méltóak voltak annak a hölgynek a szavai is, aki hosszú éveken át az egészségügyben dolgozott, és most kijelentette, hogy ő minden oltást tagadó orvosnak megvonná a diplomáját. Érdekességként elmondta azt is, hogy nemrég egy cikket olvasott a Magyar Nemzetben arról, hogy is ment Németországban az egészségügy magánosítása: érdekes módon, ott a rákbetegekkel nem foglalkozik az állami ellátórendszer. Vajon miért? Természetesen azért, mert az olyan költséges… Vigyáznunk kell!
Gáspár Béla szóba hozta a néhány évvel ezelőtt szétesett, pontosabban feloszlatott helyi Fidesz-csoport kényes és máig sok sebből vérző kérdését. „Tudjuk, hogy később megtörtént a kizártak visszajelentkezésének a lehetősége, de ez nem igazán járt sikerrel. A történtek miatt megbántottak bizonyára sokan jogosan elvárták volna a bocsánatkérést, de ez nem történt meg.” A felszólaló a bocsánatkérést szorgalmazta.
Csak az ötven nap letelte után…
Menczer Tamás e kényes téma felvetésének a megválaszolásával kezdte a válaszadást. „Ezzel kapcsolatban egy általános és egy konkrét gondolatot igyekszem megfogalmazni – mondta. – Az általános gondolatom az, hogy én – bár nem Budaörsön éltem, hanem Budakeszin -, de tájékozódtam, és így tisztában vagyok azzal, hogy Budaörsön a Fidesz működése az elmúlt években, vagy talán évtizedekben, hagyott kívánni valót maga után. Azt is tudom, hogy a budaörsiek mennyire magukra voltak hagyatva. Soha nem fogom önöket magukra hagyni. Mindig ki fogok állni a budaörsiekért, meg a budaörsi Fideszért. És soha nem fogom hagyni azt – és emlékezzenek majd erre -, hogy olyan állapotok uralkodjanak el, amikor méltatlan emberek kerülnek pozícióba, akik rombolják a közösséget és alkukat kötnek, mint ahogy az itt, a híresztelések szerint, a korábbi időszakokban megtörtént. Emellett a közösség mellett mindig ki fogok állni, egyben fogom tartani. Biztosak lehetnek ebben, erre személyem a garancia.
Ez volt az általános mondanivalóm. A konkrét gondolatom pedig a következő. Egyetértek azzal, hogy itt sok olyasmi történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Aki előhozta ezt a témát, az bizonyára még sokkal több információval rendelkezik, mint én. De most egyvalamit szeretnék kérni Öntől és mindenkitől, még a mélyen megbántott személyektől is is. Ötven napunk van a választásig. Miután személyemben én egy új korszakot képviselek, kérem, hogy most ötven napig tegyük félre jogos sérelmeinket. Én majd a kezemet nyújtom mindenkinek, de most toljuk együtt a szekeret, és nyerjük meg a választást. Látjuk azt is, hogy a budaörsi Fidesz életében is egy új korszak indult, hiszen már Czuczor Gergely vezeti a Fideszt, aki egy tisztességes ember.
Nyerjük meg a választást, utána leülünk és közösen megbeszéljük, kibeszéljük ezt a régi történetet, de ezt az ötven napot harcoljuk meg közösen. Mondják meg az érintetteknek, hogy nyitott vagyok panaszaikra, de ne ebben az ötven napban foglalkozzunk ezzel. Bajtársként tekintsünk egymásra, és ha túl leszünk a választásokon, akkor én leülök Önökkel, és ha kell, én kérek elnézést azoktól, akiket megbántottak, én kérek bocsánatot azoktól, akiknek megalapozott, valós sérelmük van, és én fogom rehabilitálni őket. Minden ezzel kapcsolatos beszélgetésre nyitott vagyok.”
Miután kellőképpen sikerült kifutni az időből, Menczer Tamás csak röviden tudott válaszolni a további kérdésekre, de tartotta szavát: nem ígért fűt-fát, nem rögtönzött, nem brillírozott, de minden kérdést megértett, fontosnak, megfontolni valónak ítélt, és jelezte, hogy miután ő a gyors megoldások híve, ezután is az lesz, de várhatóan csak az ötven nap letölte után…
R. V.
