Erzsébet-napkor kezdődik a karácsony

2023-11-22 | Közélet
A nagy áruházakban már karácsonyfák állnak, hamarosan ünnepi fényt kap Budaörs főutcája is. Nagyon szeretjük az ünnepeket, főleg a karácsonyt, mert kiszakítanak a hétköznapokból, valami különleges, pozitív, segítőkész hangulat vesz ilyenkor erőt rajtunk.

A tavalyi népszámlálás adatai szerint Budaörs lakossága 29 024 fő volt, ebből a 60-79 év közöttiek létszáma 6 133 fő, 80 évnél idősebb lakótársunk pedig 1 231 fő. Ez nem kis szám.

Nekik is, de betegséggel küzdő embertársainknak is nagy segítség, ha figyelemmel kísérjük életüket és ha kell, segítünk.

Van olyan lehetőség is, hogy a katolikus templomban elhelyezett dobozba bedobjuk olyan ismerősünk nevét és címét, aki szerintünk most vagy rendszeresen segítségre szorul – így a budaörsi római katolikus plébánia karitásszal, segítő szeretettel foglalkozó tagjai fel tudják keresni az illetőt.

SzK

(A címkép 2019-ben a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Idősek napközi otthonában készült.)

 

Megosztás