A középső ajtónál felszállt egy utastársunk, történetesen nő volt, én hátrább ülve néztem az esetet. A sofőr elég vehemensen indította a buszt, utastársunk teljes hosszában hanyatt vágódott a busz padlóján. Közvetlenül mellette, az ajtóhoz legközelebbi ülésen ült egy fiatalember. Ő szegény vak és süket volt, úgy látszik, mert még csak meg sem rezdült: bár a szokásos kütyü nála volt, az ott kínált tartalmat látta-hallotta is – mást nem.
Egy középkorú és egy fiatalabb hölgy (megérdemlik az udvarias titulust) ugrottak oda a fekvőhöz és segítették fel nagy nehezen, ami nem volt kis teljesítmény a testsúly és a mozgó busz miatt. (Hozzáteszem: mintha a sofőr sem vett volna észre semmit…) A srác pedig csak bámult maga elé.
Rövid történet, nem olyan szép, de elgondolkodtató. Mi lett volna, ha nagyobb a baj? Akkor sincs segítség a legközelebbi embertársunktól?
SzK
