A felvonulók április 12-én lengyel zászlók alatt vonultak a belvároson át a varsói királyi vár előtti térre. Az ünneplők arról emlékeztek meg, hogy 1025 áprilisában Gniezno érseke első lengyel királlyá koronázta meg Vitéz Boleszláv fejedelmet. A király rövidesen bekövetkezett halála után 1025 végén megkoronázták a fiát, II. Mieszko Lambertet és feleségét, Richezát is, aki Lengyelország első királynője lett.

Vitéz Boleszláv megkoronázása, a fejedelemség királysággá alakítása Lengyelország függetlenné válásának jele volt, és megerősítette az ország szerepét a középkori Európában.
Egy kis történelmi betekintés:
„Mivel meg akarta erősíteni pozícióját a hatalmasságok között, a fejedelmi centralizmussal elégedetlenek körében is, II. Henrik halálát kihasználva Vitéz Boleszláv 1025-ben Gnieznóban Lengyelország királyává koronáztatta magát. A koronázás a lengyel uralkodónak az európai feudális hierarchia magasabb szintjére való felemelkedésének jelképe volt. Ez tehát az állam felemelkedését jelentette, jelezve a más, általában szuverénnek tekintett országokhoz való igazodását. Lengyelország királysággá, – a kor elmélete szerint – magasabb rendű államszervezetté vált. Függetlenül ingatag sorsától, megteremtődtek azok a feltételek, amelyek biztosították, hogy a benne élők érezzék saját értéküket és különállóságukat.” (Henryk Samsonowicz (1930-2021) történész, a Varsói Egyetem Történelmi Karának tanára)
(Címkép: MTI/EPA-PAP/Leszek Szymanski)
SzK