Vannak dolgok, amelyeket nem lehet tankönyvből megtanulni. Nem tananyagként kerülnek a gyermek fejébe, hanem lassan, a mindennapok során válnak a személyisége részévé. Abból, ahogyan a körülötte élő felnőttek beszélnek vele, ahogyan egymással bánnak, és ahogyan egy-egy nehéz helyzetben viselkednek.
Nagyszülőként ebben neked is különleges szereped van.
A sok közös beszélgetés, séta, játék és együtt töltött idő közben olyan útravalót adhatsz az unokádnak, amely talán fontosabb lesz számára, mint gondolnád. Három egyszerű szót és a mögöttük rejlő értékeket: kérem, köszönöm, bocsánat.Ezek csak egyszerű szavak, mégis sokat elárulnak arról, hogyan tudunk együtt élni másokkal.
1. Tanítsd meg köszönni!
Amikor egy gyermek köszön valakinek, tulajdonképpen elismeri a másik jelenlétét. Azt üzeni: látlak, észrevettelek.
A köszönés az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy kapcsolatot teremtsünk egymással. Éppen ezért nem érdemes pusztán kötelező formaságként megtanítani az unokának.
Ne az legyen a legfontosabb, hogy „köszönj, mert illik”, hanem hogy értse: amikor belép valahová, vagy találkozik valakivel, ezzel megszólítja és megtiszteli a másikat.
A legjobb tanítás itt is a példa. Köszönj te is természetesen a szomszédnak, az ismerősnek, az eladónak, az orvosnak, bárkinek, akivel találkozol. Ha az unokád ezt látja nap mint nap, számára is természetes lesz.Ebből azt tanulja meg, hogy észrevesszük a másik embert, kapcsolatot teremtünk vele, és tisztelettel fordulunk felé.
2. Tanítsd meg kérni!
A „kérem” nem csupán egy udvarias szó. Azt tanítja meg a gyermeknek, hogyan fejezze ki az igényeit úgy, hogy közben a másik emberre is tekintettel van.
Fontos, hogy megtanulja: lehet kérni, lehet segítséget kérni, lehet valamire nemet mondani, és lehet úgy elmondani, hogy mire van szükségünk, hogy közben nem követelünk.
Nagyszülőként rengeteg hétköznapi helyzetben mutathatsz neki példát. „Kérlek, segíts nekem!” – mondhatod, amikor szükséged van rá. Vagy egyszerűen csak használd természetesen a „kérem” szót a vele való beszélgetésekben.
És azt is érdemes megtanítani neki, hogy a kérés nem jelent automatikus teljesítést. A másik embernek lehetősége van nemet mondani.
Ebből azt tanulja meg, hogy az érzéseit és szükségleteit ki lehet fejezni, segítséget lehet kérni, és közben tiszteletben kell tartani a másik ember határait is.
3. Tanítsd meg bocsánatot kérni!
Talán ez a legnehezebb a három közül. Egy gyermeknek meg kell tanulnia, hogy attól még, hogy valamit rosszul csinált, nem lett rossz ember. Hibázni mindenki fog. Az igazán fontos az, hogy felismerjük, ha megbántottunk valakit, és képesek legyünk vállalni érte a felelősséget.
A bocsánatkérés ezért nem lehet pusztán egy kikényszerített „mondd, hogy bocsánat!”. Segíts neki megérteni, mi történt, mit érezhetett a másik, és miért esett neki rosszul, amit tett.
És talán még ennél is többet tanítasz neki akkor, ha te magad is tudsz bocsánatot kérni tőle. Ha türelmetlen voltál, ha igazságtalanul szóltál rá, ha valamiben tévedtél, mondd ki nyugodtan: „Sajnálom, ebben én hibáztam. Bocsáss meg.”
Ezzel nem leszel kisebb a szemében. Éppen ellenkezőleg, ebből azt tanulja meg, hogy hibázni lehet, de a hibáinkért felelősséget kell vállalni, és egy őszinte bocsánatkérés képes újra közelebb hozni egymáshoz két embert.
A legfontosabb tanítás nem a szavakban van
Ezért nagyszülőként nem kell külön „tanítani” ezeket, elég, ha megmutatod.
Köszönj neki, amikor meglátod. Kérj tőle, amikor szükséged van valamire. Köszönd meg, ha segített. És ha te hibáztál, kérj tőle bocsánatot. A gyermek ebből lassan megérti, hogy az emberi kapcsolatokban számít a másik jelenléte, számítanak a saját és mások érzései, és fontos az is, hogy vállaljuk a tetteink következményeit.
Életre szóló útmutatót adsz ezekkel neki.
És talán egyszer majd ő is továbbadja ezeket a saját gyerekeinek és unokáinak. Ennél szebb örökséget aligha hagyhatunk rájuk.
Forrás:Nagyszülők Lapja
Fotó: magnific
