Filmajánló: Festen (dán film 1998)

2020-09-29 | Budaörs
Akiről eddig azt hittük hogy tiszta és feddhetetlen, egy hamis állítás miatt örökre beszennyeződik? Létezik-e megtisztulás? Hogyan derül ki az igazság, ha egyáltalán kiderül?

Vannak fantasztikusan rendezett, felejthetetlen filmek. Ilyen volt számomra a Festen vagyis a Születésnap,  melyet a dán származású Thomas Vintergerg rendezésében 1998-ban láthatott a közönség első ízben.

 A felkavaró  témájú  film a mai napig gondolkodtatásra késztet. Felmerül a kérdés talán mindenkiben, aki részese volt a történetnek: Vádolhatunk-e bárkit a saját vélt sérelmünkért? Vajon a sérelem, ami bennünket ért, igaz vagy csak a képzelet műve?

Ha igaz a vád, amivel bárkit illetünk, rendben van – de mi van akkor, ha a vád mégsem igaz? Akiről eddig azt hittük, hogy tiszta és feddhetetlen, egy hamis állítás miatt örökre beszennyeződik?

A Születésnap című film eredeti címén Festen volt az első olyan produkció, amely a Dogma-filmek szabályai szerint készült el. A dán nemzetiségű Thomas Vinterberg első nemzetközi sikerét a ezel a filmmel  aratta, majd következett egy viszonylag hosszú, ám nagyobb produkciók és díjnyertes filmek nélküli időszak, majd 2012-ben következett a Jagten (A vadászat) cím filmje, amivel sorra váltotta díjra a jelöléseket különböző filmfesztiválokon. Elismerte a Brit Filmakadémia, Cannes zsűrije, díjazták az Európai Filmfesztiválon, sőt, Golden Globe-ra és Oscar-díjra is jelölték, a Születésnap ezzel szemben inkább csak Cannes-ban számított sikeresnek.

A történet, mint ahogy arra a cím is utal, egy születésnapi ünnepség nem feltétlenül ünnepi és meghitt pillanatait tárja elénk. A családfő, Helge 60. születésnapját ünnepli a család, a barátok és az üzlettársak, a vendégsereg a viszonylag kis vidéki kúriába tömörül. A négy utód közül viszont már csak három lehet jelen: a legidősebb, Christian (Ulrich Thomsen), az öccse, Michael (Thomas Bo Larsen), és a húguk, Helene (Paprika Steen), azonban egy szörnyű tragédiát követően az öngyilkosságba menekülő (hajszolt?) Linda hiánya mindenkiben, de legfőképpen ikertestvérében, Christianban hagy mély nyomot. A férfi nem képes tovább cipelni magában egy szörnyű családi titkot, és ennek a köszöntőjében hangot is ad, de a vendégsereg, sőt tulajdon családja is képmutató módon nem hisz neki.

Az esemény javarészt a kúriában, vagy az azt körbeölelő erdőben játszódik, ezért dogma szabályokat betartván, némi ügyességre volt szüksége Vinterbergnek. Mivel nem használhatott mesterséges fényforrást, a nappali jeleneteknél az ablaküvegen beszűrődő napfény szolgáltatta a fényforrást, de ha a pincében forgattak, ott gyertyák gyújtottak, amikor pedig az erdőben vettek fel jelenetet, ott a holdvilág sugaraiban láthattuk a főhőst, utóbbinak egyébként dramaturgiai oka is volt, a teljes összeomlást és kilátástalanságot érzékeltette. A kamerakezelés egy másik sarkalatos pontja a dogma filmeknek, ugyebár csak kézi  kamera használata a megengedett. A rendező rengeteg beállítást és szöget kipróbál, ennek több funkciója van. Egyszerre elidegenít, mint amikor a külső szemlélőt idéző szögből, leginkább távolról, a földről hasalva, vagy éppen a falra, a sarokba fogatva, mintha be lenne kamerázva a hely. Ahogy haladunk a történetben, úgy kerül egyre közelebb a kamera a szereplőkhöz, már nem kívülálló, hanem egy vendég a sok közül, végül már az intim szférájukba tolakszik, zavarba ejtően közelről láttatva arcuk minden rezdülését. Végtelenül intimek ezek a jelenetek, ebben az esetben a szereplők ki vannak szolgáltatva a kamerának. Színészi szempontból is embert próbáló lehet úgy érzelmeket átadni, hogy a kamera és a rendező pár centire van előttünk.

És mi az a nagy családi titok, amiről Christian rántja le a leplet? A férfi végtelenül finom lelkivilágú, ugyanakkor borzasztóan sérült, hiszen ikertestvére elvesztését nem tudta feldolgozni. A családja bolondnak hiszi, ezért rövid ideig elmegyógyintézetben kezeltették, apja nagy bánatára sem a családi üzlet, sem a nők nem érdekelték. Öccse, Michael már családos ember, de hiába állapodott meg, link alak maradt, akire lehetetlen lenne ráhagyni a családi üzletet anélkül, hogy ne döntené romba. A legkisebb gyermek, Helene maradt talán a legtávolabb a családtól, és legnagyobb megdöbbenésükre egy afroamerikai férfit szeret, Gbabitot. És milyen az igazi családi ünnep? Nehéz titoktól, felgyülemlett feszültségtől, rasszizmustól és elfojtástól terhes. Amikor Cristian tósztot készül mondani apja egészségére, a jelenlévők két, zöld és sárga színű kártya közül választhatnak, végül az apja választása a zöldre esik, így az kerül felolvasásra. A köszöntő címe: Apa a kádban. Christian részletesen beszámol arról, hogy az apjuk többször megerőszakolta őket az ikertestvérével, Lindát ez hajszolta öngyilkosságba, és az anyjuk, bár egyszer rájuk nyitott a fürdőben, nem tett semmit, és hagyta, hogy ami az ajtón belül történt, az ott is maradjon.

Mi történt, miután Christian fellebbentette a fátylat apjuk szörnyű tettéről? SEMMI! Az ég világon semmi nem történt, kollektívan elutasították a tényeket, helyette egy képzelt hazugságba menekültek, mert az lehetetlen, hogy egy köztiszteletben álló, sokak által szeretett és elismert családapa erre vetemedjék. Christiant meghurcolják, egyedül Gbabit hisz neki. Érdekes megfigyelni, mennyire zárt közösséget alkot a család és mennyire erős a nemzeti tradíció. Az afroamerikai férfit első perctől kezdve elutasítják, a nevét sem képesek megjegyezni, Michael pedig még egy rasszista népdalt is előad. Közben Christian egyre kiszolgáltatottabbá válik, a saját anyja is elfordult tőle, éjszakára pedig kikötözik, mint egy magára hagyott állatot. Helene, a húga, Linda levelét olvassa fel még éjszaka, és abból világossá válik, hogy az erőszak nemcsak Christian fejében létezett, nagyon is valóságos volt.

Tehát dönthet a néző. Vagy elhiszi a történetet vagy sem. Ez “csak” egy film, de mi van, ha ez a történet megismétlődik a való életben? Mi történik a megvádolttal, akit netán meghurcolnak a bíróságokon, kiközösítenek a közösségekben, örök jelet rajzolnak arcára. Megfontolandó és elgondolkodtató. Csak akkor vádoljunk, ha annak van igaz valós alapja. Mert ha nem, egy ember életét tapossuk örökre sárba. S van-e ez alól feloldozás? Nem hinném….

Major Edit

 

 

 

Megosztás