Halálának évfordulóján Puskás Ferencre emlékezik az Aranycsapat Testület

2020-11-17 | Budaörs
Puskás Ferenc, a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, 2006. november 17-én hunyt el. Az Aranycsapat Testület kegyelettel emlékezett a nemzet sportolójára, az olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgóra.

Lomnici Zoltán, a testület elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy Puskás Ferenc a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, akinek sikereit az egész világ elismerte és azok megbecsülést szereztek a magyarságnak.
„Az aranycsapat tagjaként olyan győzelmek részese volt, amelyeket azóta sem sikerült felülmúlni. Része volt abban, hogy a labdarúgás hazánk egyik legnépszerűbb sportága lett – fogalmazott Lomnici Zoltán, mint hozzátette: – Amikor több mint fél évtizeddel ezelőtt Buzánszky Jenő, az aranycsapat utolsó élő tagjaként egy rendezvényen felkért az aranycsapat emlékének ápolására, még nem tudhatta, hogy néhány hónap múlva követni fogja Puskás Ferencet és egymás mellett lelnek örök nyugalomra a Szent István-bazilika altemplomában.”
„Noha évtizedek teltek el az aranycsapat fényes győzelmei óta, a sportszerető emberek évről évre megemlékeznek Puskás Ferencről és a válogatott többi tagjáról. Az Aranycsapat Testület mindent megtesz annak érdekében, hogy a győzelmek emléke eleven maradjon” – áll a közleményben.

Kapcsold be a TV-t és szurkolj az Aranycsapatnak a meccs évfordulóján! Nézd november 25-én a Super TV2-n a híres 6:3-as focimeccset felújítva!
Forrás: MTI

Megosztás