Hétfőtől újraindulhat a szokásos egészségügyi ellátás

2020-06-12 | Közélet
Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett. Mit jelent ez?

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta:
Ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.

A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet.
Továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst (előzetes betegosztályozás), a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel (koronavírus-teszt) kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást.

Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár.
A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást.

Kérdésre válaszolva elmondta, az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy.
(Forrás: koronavirus.gov.hu 2020. június 12.)

Megosztás