Ebben a folyamatban erőteljesen közrejátszik az idős emberek magányossága, és ez sajnos Magyarországon is jellemzi a hetvenpluszos korosztály tagjait. Hiszen lassan elmaradoznak az utazások, a családi látogatások, a mozik, a séták, a test örömei. Egyre jobban beszűkül az életterük. De ennek nem feltétlenül kellene így lennie! A 2015-ös lakhatási felmérésből az látszik, hogy 600 ezernél is több 65 év feletti ember él egyszemélyes háztartásban, de a tényleges számok valószínűleg ennél sokkal magasabbra rúgnak.
Sokan, sokszor, észre sem veszik, hogy egyre fokozódó elszigetelődésük mellett még ülő életmódjuk is hozzájárul mind a szellemi, mind pedig a fizikai hanyatláukshoz és a gyakori rossz hangulatukhoz. „Nincs kedvem… Fáradt vagyok… Ehhez én már nem kellek… Ez nekem már sok..” Hányszor mondják már szüleink is, és nagyszüleink még gyakrabban ezeket a kitérő szavakat, ha valahová velük együtt szeretnénk elmenni valahová? Talán a templomba még eljönne velünk a nagypapám, és a nagyi is a temetőbe…
Persze az is igaz, hogy már csak nagy ritkán hívogatjuk őket közös programokra. De ők most már tudják, hogy nekünk milyen sűrű az életünk és nem haragszanak meg. Ma már nem. Legfeljebb a kezdetekkor, amikor még fájt nekik, hogy nem hívjuk őket moziba…
Mit tehetnének?
Kibújhatnának egy kicsit a barlangjukból! Például vannak bizonyos mozgásformák,
tornagyakorlatok, amiket 65 éves kor felett is biztonsággal csinálhatnák minden nap, akár az ágyban, vagy az előszobában a tükör előtt. Nem kell feltétlenül – a sokak által
megfizethetetlen – tornaórákra járni (amiért lehet, hogy már gyerekkorukban sem voltak
oda), elég lenne, ha keresgélnének a televízión, ahol találhatnak olyan adót, ami az
életkoruknak megfelel, vagy megpróbálnának visszaemlékezni azokra a mozgásformákra, amiket még akkor gyakoroltak lelkesen, amikor még nem voltak 70 évesek.
Azoknál a 70 év feletti nőknél és férfiaknál, akik napi fél órát töltenek testmozgással, vagy sétálással, 20-40 százalékkal kisebb lesz a szívbetegség következtében bekövetkező haláluk kockázata, mint azoknál, akik passzív életet élnek a nyugdíj után.
Az egészségük megőrzése mindennél fontosabb. Ezt tudniuk kell. Minden embernek élete végéig oda kellene figyelnie magára. Az idősebb generáció tagjai azonban – , ahogy a nagyszüleim mondani szokták: „arra a kevés időre…” – , ezt már háttérbe szorítják. Ám az a bizonyos „kevés idő” akár több évtized is lehet, és az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen testi (és lelki) állapotban töltik el életük utolsó éveit. A tápanyagban szegény étrend jelentősen hozzájárulhat a rossz közérzetéhez és a negatív gondolkodásmódhoz, hiszen a bélflóra állapota szorosan kapcsolódik a mentális egészséghez.
A legegészségesebb diéta lehet számukra a mediterrán étrend, ami esszenciális zsírokban, fehérjékben és lassú felszívódású szénhidrátokban bővelkedik. Ezekről tájékozódni tudnak azok is, akik nem járatnak maguknak női újságokat, nem hallgatnak rádiót és nem nézik a televízió egészéges étkezéssel foglalkozó adásait. Csak el kell menniük a helyi könyvtárba az ilyen, és hasonló témájú könyvekért. Másoknak az is elég lenne, ha hetente bekukkantanának egy gyógyszertárba, ahol bizonyára találnának elérhető kiadványokat, újságokat, amelyekből sok mindent lehet ebben a korban is érdemes megtanulniuk.
Időskorunkat elérve érdemes figyelembe vennünk azt is, hogy ilyenkor már megváltozik szervezetünk tápanyagigénye, csontjaink is gyengülnek, és ezek idővel csontritkuláshoz vezethetnek. Ás ha már ott vagyunk, akkor egyúttal a kalciumot és a D vitamint is vásároljuk meg a gyógyszertárban!
Akár unokázhatnak is!
Ráadásul minden idős emberben benne van az a félelem, hogy ebben a korban már baj bármikor bekövetkezhet. Gondoljunk arra, hogy ma már tágabb lehetőségek vannak arra, hogy ha bármilyen rosszullét, otthoni baleset bekövetkezik, van már azonnali segítség.
Minden 65 év feletti magyar állampolgár ingyenesen igényelheti az okosóra eszközt, amivel vészhelyzet esetén jelezni tudják segítségkérési szándékukat egy 0-24 órás diszpécserszolgálatnak, vagy a kontaktszemélynek, a megadott családtagnak, szomszédnak, barátnak, esetleg gondozónak. Mindenkinek jó lenne, ha megrendelné, ha még nem tette, és a közelében tartaná, akárhol tartózkodik. Gondoljunk arra, hogy saját füdőszobánkban vagy a lépcsőházban is eleshetünk, és csukott ajtók mögött nem hallják meg, ha kiabálunk.
A nyugdíjba vonuláskor, vannak emberek, akik előre megtervezik, hogy mivel fogják eltölteni a hátralévő időt, de sok emberre csak úgy rászakad az üres idő, ami egyfajta „dologtalanság-érzettel” öntheti el. Pedig ez az az idő, valójában ekkor jönnek el azok az évek, amikor az ember munkája gyümölcsét is élvezhetné, hiszen úgy töltheti a szabad idejét, ahogy csak a kedve tartja. Felelevenítheti régi kedvelt hobbiját, tervezhet még külföldi utazásokat, kertészkedhet, rajzolhat, festhet, varrhat, kézimunkázhat, horgászhat, vendégül láthatja szeretteit, lesz ideje telefonon is sűrűbben felhívni telefonon a rokonait, a barátaival is találkozhat, és ha szerencsés és van hozzá életereje és kedve is, még unokázhat is!
Marad a madártej és a lekváros bukta…
Itt azonban azért álljunk meg egy pillanatra. Az az idős ember, aki 60, 65 évesen elmegy nyugdíjba, még szívesen elviszi hetente kétszer az unokáját vagy unokáit zongoraórára vagy valamilyen tréningre, de a 70 éveseknek már lehet, hogy ez nehézséget okoz. Lehet, hogy a nagymamák vagy nagypapák nem mondják el a gyerekeiknek időben, hogy már belefáradtak ebbe, ezért a szülőknek kell figyelnie rájuk, és észrevenni szüléjük fáradságát. A szomszédom mostanában már sokat dohog, ha találkozunk, és is látom rajta a gyűröttséget. Panaszkodik, hogy neki már nehéz hazahozni az unokáját az oviból, pedig nagyon szeret együtt lenni és vele és játszani, de csak a szomszédoknak panaszkodik, a lányának nem…
És ha később már az unokák kedvenc sütijét sem készíti el a nagyi a szokásos gyakorisággal, vagy a nagypapa már nem tudja felcipelni az unoka biciklijét a másodikra, azért ne feledjük el azt, hogy ők azért továbbra is épp úgy szeretik az unokájukat és vágynak látni őket. Miért? Hát egyáltalán nem azért, mert úgy illik vagy úgy szokás! Hanem csakis azért, amit minden apának és anyának tudnia kell, hogy a nagyszülőknek életmeghosszabbító öröm minden olyan alkalom, amikor az unokáik a közelükben lehetnek! Azon a napon, mikor hozzák a gyerekeket, nem csak puszikban gyarapodhatnak, hanem ilyenkor soha nem fog fájni a hátuk. És az is higgyük el, hogy a madártej vagy a lekváros bukta is ott fog lapulni a kredencben …
A sikeres, egészséges idős évekhez kell némi céltudatosság az életükben. E nélkül idős korukra csak elpazarlódnak azok a tapasztalatok, készségek, tudások, amikkel 70 év alatt feltöltötték magukat, amit megszoktak, megszerettek. A szocializáció, a kedvelt társaság, a meleg családi élet, talán még a tanulás meg az olvasás és a minél tovább tartó fizikailag aktív élet, meg a tápanyagban gazdag táplálkozás is, mind-mind erősen hozzájárulhat ahhoz, hogy minden 70 éves kor feletti embernek még sokáig kerek legyen a világ.
R. V.
