Hogyan vészelték át elődeink a nehéz időszakokat?

2023-01-15 | Budaörs
Nagyszüleink túléltek háborút, forradalmat, nagy szegénységet, világválságot, inflációt, padláslesöprést. Néha reménytelennek tűnő, kétségbeejtő idők jártak életük során, sokaknak mégis sikerült túlélni ezeket. De vajon mit tudtak ők és a hozzájuk hasonló emberek, amit mi még nem? Hogyan tudták átvészelni a nehéz élethelyzeteket, elviselni a rendkívüli megpróbáltatásokat?
A nehézségek megoldásában a jelenre koncentráltak. Az adott nap kihívásaival és problémáival foglalkoztak. Az aznapi teendők sora amúgy is kevés lehetőséget adott arra, hogy elmerengjenek a jövő bizonytalanságán, így mindig az előttük álló akadályokat próbálták meg először leküzdeni – ha ez megvolt, akkor jöhetett a következő lépés. „Elég minden napnak a maga baja”.- mondogatták.

Elfoglalták magukat munkával. Ha dolgozunk vagy elfoglaljuk magunkat valamilyen tevékenységgel, akkor az segít elterelni a gondolatainkat, kikapcsol, és jobb kedvre derít bennünket – nagyon jól tudták ezt felmenőink is, akik igyekeztek minden napot produktívan tölteni. Munkahelyük mellett sok minden mással is foglalkoztak (például állattartással, mezőgazdasággal), a megélhetésért pedig egyéb kötelezettségeket is elvállaltak. Kora reggeltől késő estig dolgoztak, így nem volt idejük panaszkodni vagy azzal törődni, hogy mások mit és hogyan csinálnak. A folyamatos munkától hasznosnak érezték magukat, ez pedig örömmel töltötte el őket.

Kialakították a napi rutinjukat. Rendszeresség jellemezte az életüket: szinte mindig ugyanabban az időpontban keltek és feküdtek, a fő étkezéseket is a megszokott órákban fogyasztották. A reggelinek, ebédnek és vacsorának kiemelten fontos szerepe volt, ezek nemcsak a falatozásról, hanem a közös együttlétekről is szóltak. A nap nagy részét a munka tette ki, és ha akadt egy kis idő a pihenésre, nem unatkoztak, mindig találtak maguknak valamilyen elfoglaltságot, a tennivalókat pedig ügyesen rangsorolták.

A megélhetésükről előre gondoskodtak. A tavasszal és nyáron megtermelt javakat igyekeztek elraktározni télre is. Akkoriban még nem voltak szupermarketek vagy plázák, ahova csak úgy besétálhattak volna, hogy leemeljék a polcokról a nekik tetsző árucikkeket. Ráadásul az elektronikai eszközök is csak később kezdtek forgalomba kerülni, így például az ételeket, húsokat sajátos módon tárolták. A zöldségek, gyümölcsök többségét igyekezték maguk megtermelni, önellátásra törekedtek. Mindent beosztottak és előrelátóan tartalékoltak, hogy a nehéz időkben is legyen mit az asztalra tenniük.

Szerényen éltek. Egyszerű életvitelüket otthonuk kialakítása és berendezései is tükrözték. Ma nehezen tudnánk elképzelni, hogy a háló, a konyha és a fürdőszoba egy helyiségben legyen – akkoriban viszont ez egyáltalán nem volt szokatlan. A lakásban csak a legszükségesebb tárgyak voltak, kevéssel is meg tudtak elégedni, mi több, örültek neki, ha rendelkeztek az alapvető háztartási kellékekkel.

Leleményesek voltak. A régi tárgyakat szinte sosem dobták ki, hanem megjavították. Így évekig tudtak használni egy-egy cipőt vagy kabátot, és az sem volt ritka, hogy ezeket a gyermekek is megörökölték és viselték. Amit tudtak, elkészítettek házilag, például a tisztító- és mosószereket saját maguk állították elő, de sok más téren is feltalálták magukat.

A nehéz helyzeteket sokszor humorral kezelték. A háborút követően húsadó volt érvényben: disznót csak engedéllyel vághattak le, amiből bizonyos részt be kellett szolgáltatniuk az államnak. Történt egyszer, hogy egy család levágott egy malacot, és annak érdekében, hogy elkerüljék a húsadót, bejelentették, hogy az állat elpusztult. Már a kolbászt fogyasztották, amikor bekopogtatott hozzájuk az ellenőr. Szerencsére ismerték az illetőt, így hát leültették őt is az asztalhoz, és megkínálták a frissensültekkel. Az ellenőr evett-ivott, távozáskor pedig megjegyezte: „Azért finom a döglött disznó is.” Erre a gazda nevetve azt felelte: „Hát élve elég nehéz lett volna megenni”.

A nagyszüleink és dédszüleink a kemény megpróbáltatások alatt sem vesztették el hitüket és abbéli reményüket, hogy egyszer jóra fordulnak a dolgok. Kitartásuk, gondolkodásmódjuk számunkra jó példa lehet, és nem csak járvány idején.

Forrás: Képmás magazin

s.k.

Megosztás