Már leírni sem igen akarom a koronavírus szót, de kénytelen vagyok, mert napjaink kísérője lett. Neki köszönhetjük a kialakult, eddig számunkra idegen helyzetet, a korosztályok egymástól való elkülönítését. De a vírus szerencsére lassan távozik, és e közben talán hagy számunkra egy kis lélegzetvételnyi időt. Hogy itt volt közöttünk, egyik hozadéka a vásárlásoknál kialakult 9-12-ig és 12-től 15 óráig terjedő időintervallum, amikor az idős és fiatal korosztályé a terep a bevásárlásoknál.(Ha jól tudom már a bevásárlóközpontok este nyolcig tartanak nyitva, tehát ezek szerint a fiatalabbak tovább vásárolhatnak)
Egyre többször hallani a kérdést, hogy meddig tart még az időkorlát? Ennek eldöntése már televízió – műsorok kérdésévé is válik, ugyanis adás közben várják a nézők szavazatait, hogy ki meddig szeretné, vagy meddig hagyná még tovább vagy megszüntetné-e? Úgy gondolom, ennek eldöntése úgysem rajtunk fog múlni, legfeljebb véleményünknek adhatunk hangot.
Ki lenne az, aki erősítené azok táborát, akik a maradásra ítélnék ezt a rendelkezést? Hiszen már kinyitottak az éttermek, a szállodák várják a vendégeket, a buszokon mától már nincs térelválasztás a sofőr és az utasok között, a világ egyre jobban nyitja a határait és várja a turistákat. Utazhatunk belföldre és külföldre egyaránt. Már nem kell karanténba vonulni, ha hazajövünk vagy kiutazunk külföldre, tehát elmondhatjuk, hogy hetek kérdése és visszaáll az élet a rendes kerékvágásba. Akkor felmerül a kérdés: Miért éppen ez az intézkedés maradna, ami sokaknak nem jó? Kíváncsian várom hát, a ma esti Svábi András műsorát, ahol szavazásra bocsájtja ezt a kérdést. Persze akár igen, akár nem, a döntés joga úgyis egészen más kezekben van.
Ennek az időkorlátnak azonban már a kezdetekor és azon is túl marad egy hozadéka. Mégpedig az idős korosztály elszigetelése a fiataloktól, ami sok esetben egy láthatatlan, de annál élőbb elkülönüléssel, távolságtartással járt és jár, több esetben lebecsmérlő pillantásokkal együtt. A vírusmentes életünkben nem is vettük észre az idős embereket, hiszen életünk természetes tagjai voltak. Voltak idősek és fiatalok, de ez egy természetes dolog volt eddig, a fiatal sosem különböztette meg az időset, hozzátartoztak az életünkhöz. Csak mostanában szembesültem azzal, hogy mennyi az idős ember, most, amikor délelőtt csak ők vásárolhatnak. Húzzák a kerekes bevásárló kocsijukat, lassan, botra támaszkodva – sokszor szomorú a látvány. Az időkorlát miatt egyre jobban elszakadnak attól a kialakult társadalmi közösségtől, mely eddig őket befogadta és természetesnek tartotta a jelenlétüket. Ez a megkülönböztetés lett az eredménye az időkorláthoz kötött bevásárlásnak? Ha én szavaznék, visszaszavaznám a vírus előtti állapotot. Menjen mindenki akkor vásárolni, amikor akar, hiszen az elkülönítés a fent jelzett normál állapotok visszaállítása mellett már úgy hiszem szükségtelen. S hogy mi legyen a maszkkal? Sokan hősiesen viselik, van már színes, fekete pöttyös, szívmintás. De van olyan is, amit a zsebből húznak ki sokan az üzlet bejáratánál, vagy az autóbusz-megállóban és teszik fel, mert kötelező. Hogy a higiéniája megőrzött- e ennek a „védőeszköznek”, az már kérdéses, az állandó le és felhelyezésről, zsebbe dugásból táskába tevésből. Ilyen mód használata nem biztos, hogy szolgálja a célt, lehet, hogy pontosan az ellenkezőjére fordul a jó szándék. Jön a nyár és a meleg. Mai napon fülledt idő van, a maszk alatt csorog a veríték, párásodik a szemüveg és elfogy a levegő. Lassan dönteni kellene….
Major Edit
