Szörényi Levente és Bródy János 1983 augusztusában a Városligetben bemutatott rockoperájáról így írt a cikk szerzője, Jávorszky Béla Szilárd akkor:
„Hogy művészi, szakmai, történelmi szempontból milyen logikai ellentmondások, dramaturgiai bukfencek, historikus képtelenségek feszülnek a darabban, abba most nem mennék bele, de az tény, az István, a király korszakalkotó mű. És mint ilyen, értelmezése szükségképpen plurális – ki-ki a maga érzelmei, elképzelései, bűnei és vágyai szerint közelít hozzá.
Így vált a darab az idők folyamán politikai értelemben is önjáróvá: mindenki azt gondolt, azt vetített bele, amit akart (illetve amit nem szégyellt). De ebbe a konfliktusba legalább minden belefért: a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség és az idegen hódítók ellentéte egyaránt.”
És ezt írja most:
„Ami viszont kétségkívül tény: az István, a király művészi élete régóta független az alkotók akaratától. 1983-ban az egykori városligeti szánkódombon (amelyet azóta Király-dombnak neveznek) a hét alkalom alatt több mint százezren látták, a róla készült filmre félmillióan váltottak jegyet, a dupla lemez pedig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik legnagyobb sikere volt.
Már az 1983-as városligeti előadásokat is filmforgatás céljából hirdették meg, ahol a hangszórókból áradó stúdiófelvételekre tátogtak a szereplők (egyesek ezt annyira rosszul tették, hogy a filmben a különleges effektek mestere, Tímár Péter állítólag ezért vetette be az úgynevezett stoptrükköt, azt az animációs eljárást, amelynek során az állóképeket egymás mögé fűzve jön létre a mozgás illúziója). A szabadtéri előadásokat celluloidra rögzítették (nagyságrendekkel kevesebb költségvetésből, mint ha egy játékfilmet forgattak volna), és ugyanúgy Koltay Gábor rendezte, aki amúgy az egész produkció létrejöttét politikai értelemben kijárta.
Az István, a király című mozival a szakma az 1984-es januári filmszemlén szembesülhetett, ahol elnyerte a KISZ különdíját, az átlag honpolgár pedig április 19-től tekinthette meg a filmszínházakban. Ahol olyan hangos közönségsikert aratott, hogy az alkotók gondoltak egy merészet, és a rockoperát azon a nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Dóm téren, a klasszikus prózai és opera-előadások színhelyén is bemutatták.
És a szegedi közönség éppolyan tapsviharban tört ki az előadás láttán, mint ahogy egy évvel korábban a fővárosi tette ugyanazt. ..A szereposztás megegyezett a városligetivel, és ugyanúgy hangfelvételről harsogott, mint egy évvel korábban. Istvánnak ezúttal is Pelsőczy László kölcsönözte alakját, és ezúttal is Varga Miklós hangján szólalt meg, a három pogány vezért, Koppányt Vikidál Gyula, a táltos Tordát Deák Bill Gyula és a lázadó Laborcot Nagy Feró alakította, a hatalmas tánckart pedig szintén Novák Ferenc koreografálta, mozgatta. Ugyanúgy az Illés együttes ikonikus dalával kezdődött, miként Szörényi Levente énekelte,
oly nehéz a választás,
mintegy aláhúzva az egész rockopera mondanivalóját, miszerint mindkét szemben álló félnek igaza van, és egyik sem hibáztatható azért, amit tett.
Későbbi változatok: Népstadion, 1990; Sevilla, 1992; Esztergom, 2002; Csíksomlyó, 2003. Majd az akkori Nemzeti (ma Pesti Magyar) Színházban Kerényi Imre rendezésében a négy évad alatt több mint kétszázszor játszották a darabot, kettős szereposztásban, István szerepében Bubik Istvánnal és Hirtling Istvánnal. A két évvel korábbi városligeti stábból egyedül Vikidál Gyula maradt.
És az István, a király hatalmas közönségsikere a benne főszerepet kapó rockerek népszerűségét is nagyban növelte…”
Később Alföldi Róbert is megrendezte nem mindenkinek tetszően, és annak is tanúja voltam, hogy diákok szalagavatón így hozták be vállukon osztályfőnöküket: Felkelt a napunk, István a mi urunk… Ez évben is a rock-opera több változatát megnézhetjük az MTVA csatornáin.
Részemről egyetértek a korszakalkotó mű megfogalmazással – hiszen ahányszor csak meghallom Szörényi zenéjét (és kívülről fújom hozzá a szöveget), valami örömteli és fenséges borzongás fut rajtam végig. Köszönet az alkotóknak!
Bár Bródy zárószövegén, amit István király szájába adott, évtizedek óta gondolkodom, vajon mit jelenthet: Veled, Uram, de nélküled!
SzK
